Branislav Tiodorović epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja szerdán kijelentette, hogy a stáb bezárathatta volna a téli üdülőkozpontokat, viszont nagy nyomás nehezedett rájuk a közvélemény részéről, ezért nem tették meg – írja a 021.rs.

Ahogyan arról a Szabad Magyar Szó is beszámolt, a hosszú hétvégét mintegy 50.000 ember töltötte a két legnépszerűbb szerbiai síközpontban Zlatiboron és Kopaonikon.

Teltház a szerbiai téli üdülőhelyeken

A válságstáb azt javasolta, hogy működhetnek az üdülőhelyek, de a turisták csak a kapacitások harmadát vehetik igénybe, méghozzá a járványügyi előírások betartásával. Láthattuk azonban mi történt. Zsúfolásig megtelt minden. Nem a sielés veszélyezteti az egészséget, hanem ami előtte és utána történik. A zárt helyiségek is tömve voltak” – mondta a szakember, aki szerint ez egyébként nem csak a téli üdülőhelyekre volt jellemző, hanem több vendéglátással foglalkozó vállalkozásnál is ez volt a helyzet, úgy Belgrádban, mint a többi szerbiai városban.

Én megértem az embereket, hogy lazítani akarnak, de higgyék el, hogy orvosainknak sokkal inkább szükségük van a pihenésre” – tette hozzá Tiodorović.

Az epidemiológus beszélt a csütörtöki Crvena zvezda – Milan focimeccsről is, mert a belgrádi klub kérelmezte, hogy nézők előtt játszhassák a találkozót.

Sajnos nincsenek meg a megfelelő feltételek arra, hogy szurkolók előtt bonyolítsák le a mérkőzést” – zárta mondandóját Tiodorović.

Sífelvonóra várva (Fotó: N1)