Hatalmas az érdeklődés az idősotthonokban a látogatások iránt, miután a válságstáb jóváhagyta a látogatást azokban az intézményekben, ahol a lakók már megkapták a koronavírus-elleni védőoltás mindkét dózisát. 

A palicsi Villa Ancora magánotthon tulajdonosa, és a szerbiai magán idősotthonok egyesülete igazgatóbizottságának elnöke, Bíró Lívia a Szabad Magyar Szónak elmondta, otthonukban éppen most, vagyis szerdán történt meg a revakcináció.

– A látogatásokat ennek függvényében, hét nappal később tudjuk megszervezni, vagyis március elsejétől, másodikától lehet látogatni a bennlakóinkat. Külön be kell jelentkezni. Természetesen, amikor az idő megengedi, az udvaron szervezzük meg a látogatást, amikor 18 Celsius-fok felett van a hőmérséklet. A védőmaszk viselése, és a két méter távolság betartása kötelező – mondta Bíró Lívia.

Az Ancorában pár napot határoztak meg a héten, amikor a lakók fogadhatják a látogatókat. Egyszerre legfeljebb két látogató lehet.

– A benti helyiségekben az étteremben szervezzük meg a látogatást,  de egyszerre csak két személy fogadhat látogatót és természetesen ott kell, hogy legyen az ügyeletes személyzet, tette hozzá Bíró Lívia.

Szerbiában ismét látogathatók az idősotthonok

 

Az idősotthon tulajdonosa a járvány okozta kihívások kapcsán elmondta, nem könnyű időszak ez sem a bennlakóknak, sem a hozzátartozóknak, de ők igyekeznek megtenni mindent, hogy könnyebben átvészeljék ezt az időszakot.

– A benn lakók azért tudnak beszélgetni egymással és természetesen mindent megteszünk, hogy segítsük őket. Minden szobában van internet és telefon, így a nap bármely szakában tudnak kommunikálni a családjukkal. De el kell mondanom, hogy mi lehetővé tettük azt is, hogy legalább az ablakon keresztül lássák egymást,  integessenek egymásnak, beszélgettek. A nyár folyamán is igyekeztünk a látogatásokat megszervezni, akár a kapun keresztül. Segítünk, hogy átvészeljék az időszakot, mondta a tulajdonos.

Baranyi Imre édesanyját megy ma látogatni. Több mint fél éve nem találkoztak személyesen, miközben alig néhány kilométer választja el őket egymástól. Imre Szabadka egyik részében lakik, édesanyja a Gerontológiai Központ lakója.

– Legutóbb a veszélyhelyzet után találkoztunk, összesen két alkalommal tudtuk látogatni, akkor is interneten kellett bejelentkezni, az óvintezkedéseket betartva. A bejáratnál fertőtlenítettek, megmérték a lázunkat és az udvaron kiválasztottuk a helyet, ahol eltöltjük együtt azt a rövid időt, három méter távolságban, maszkban, kesztyűben. Elég abszurd állapot, főként, ha tudjuk, hogy idős emberekről van szó, enyhe vagy nagyobb fokú demenciával küszködnek. Nem tudjuk, hogy mennyire értik ezt a helyzetet. Ezután még az efajta látogatási mód is megszűnt, de közben bevezették a skype-os módszert, egy héten egyszer lehetett így beszélni. Ez sem volt egyszerű. Nem tudja az ember, hogy mi a rosszabb, ha telefonál, vagy nem. Beszélgetés közben öröm és vidámság van, de a búcsú pillanata mindig nagyon nehéz. Csomagot vinni nem lehet, csak hetente egy alkalommal, és csak steril dolgokat hétfőnként délelőtt. Mindenki dolgát megnehezítette ez – mondta Branyi Imre, aki hozzátette, több mint fél év telt el, hogy nem látták az édesanyjukat.

– Most kaptunk SMS-t, hogy lehet látogatni azokat a lakókat, akik már megkapták az újraoltást is. A mi időpontunk csütörtökre szól: ugyanúgy maszkban, kesztyűben és három méter távolságban tudunk találkozni. A nővéremmel megyünk, fél órán át tarthat a találkozó. Csak találgatni tudunk, hogy milyen állapotban van. Öröm és félelem is van bennem egyszerre, nem tudom, hogyan fogok reagálni, hogy mit hoz ki belőlem ez a fél év távolság. Most is hevesen dobog a szívem. Mi fér bele fél órába, azt sem tudom, hol kezdjem majd a mondandómat.  Abszurd állapot ez az egész, ahogyan abszurd megkérdezni azt is, hogy mire van szüksége, mert neki ránk, a szeretetünkre, az ölelésünkre lenne, amit most nem tudunk megadni – nyilatkozta Baranyi Imre.

Egy ideig még nem foghatjuk meg idősotthonban lakó hozzátartozóink kezét (Fotó: archív)