Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár szerda este kijelentette, hogy a kormány nem szeretné, ha megismétlődne a decemberi járványügyi forgatókönyv, ezért péntekig mindenképpen olyan döntés születik, amellyel mindenki elégedett lesz – írja a Nova S portál.

Az államtitkár a közszolgálati televízió műsorában kemelte, semmiképpen sem szabad megengedni, hogy a járvány kikerüljön az ellenőrzés alól.

Látjuk, hogy folyamatosan nő az új fertőzöttek száma, illetve azoké is akik kórházi kezelésre szorulnak. A lélegeztetőgépen lévő betegek napok óta nagyjából 150-en vannak, ezek a számok pedig aggasztók. Természetesen a polgárok egészsége az első, de tekintettel kell lennünk a gazdaságra is” – mondta Đerlek, aki szerint a köztársasági válságstáb ülésén a legjobb döntés születik majd, amely mindenki számára elfogadható.

A műsorban megkérdezték az államtitkárt, hogy Szerbiában miért hal meg sok orvos a fertőzésben, amire azt felelte, hogy a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé, hogy számlálással foglalkozzanak, de amint a járvány teljesen ellenőrzés alá kerül, kivizsgálják ezeket az eseteket.

Đerlek szerint a mai este folyamán megközelíti a félmilliót azok száma, akik Szerbiában megkapták a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát.

Mirsad Đerlek (Fotó: archív)