A Mándity házaspár, Lenke és Kornél 2015-ben talált egymásra egy közös baráti társaságnak köszönhetően. Azonnal egyértelmű volt, hogy a sors egymásnak teremtette őket, ezért egy hónap után összeköltöztek, egy éven belül az eljegyzés, majd újabb egy évre rá a házasságkötés is megtörtént, 2020. október 6-án pedig megszületett a kisfiuk, Márk.
Lenke újságíróként, Kornél pedig aranyművesként dolgozott, de mindketten érezték, hogy ez nem az az út, amin járniuk kell, ezért új tapasztalatokat akartak szerezni. Sok más fiatalhoz hasonlóan ők is elhatározták, hogy külföldre mennek. Sok jót hallottak Szombathelyről, ahol már éltek barátaik, így Magyarországra költöztek, de céljuk az volt, hogy Új-Zélandon vagy Ausztráliában telepedjenek le, ez azonban roppant körülményesnek bizonyult. Nagyjából egy éve hazatértek, és a terveik szerint májusig beköltöznek abba a Ludasi-tó partján lévő házba, amelyet a Prosperitati Alapítvány támogatásával sikerült megvásárolniuk.
Nem találták a helyüket
A házaspár egymásnak adva a szót, egymás mondatait kiegészítve meséli el a történetüket.
Lenke az előzményekről elmondta, hogy mindketten igyekeztek „rágyúrni” az angolra, de mivel Új-Zélandra vagy Ausztráliába nem lehetett egyszerűen kijutni, rájöttek, ez nem az az út, melyen járni szeretnének.
– Úgy voltunk vele, az sem baj, ha egy jelentősen közelebbi országba költözünk, csak lépjük meg, hogy elhagyjuk Vajdaságot. Ennek az volt az oka, hogy nem találtuk már itthon a helyünket. 2017 szeptemberében a barátaink ajánlatára egy szombathelyi összeszerelő-üzemben helyezkedtünk el. Belekóstoltunk az éjjeli műszakba, megtapasztaltuk, milyen 20 perces szünetben kapkodva étkezni, robotként ugyanazt a mozdulatsort végezni nyolc órán át. Egy hónap után minden holminkat bepakoltuk az autónkba, és továbbálltunk. Egy Sopronhoz közeli zsákfaluban volt a következő állomásunk. Itt a szüleim háza várt ránk, amit kissé rendbe kellett ugyan tenni, hogy kényelmesen lakhassunk itt, de ezzel is a tapasztalatainkat gyarapítottuk. És ha már a tapasztalatszerzésnél tartunk, ebben az időszakban volt egy röpke kitérőnk Ausztriába is. Egy síközpontban dolgoztunk vendégmunkásokként, így beleláttunk az effajta külföldi életbe is, pontosabban a reggeltől estig tartó kemény munkába – ecsetelte a kezdeteket Lenke.
Készülnek az alkotások a kerámiaműhelyben
A pár Ausztriából visszatérve beköltözött a Sopronhoz közeli házba. Lenkének a Sopron TV-ben sikerült elhelyezkednie riporterként, ezzel párhuzamosan a Duna Televíziónak, illetve az M1-nek is készített Sopron környéki, illetve ausztriai tudósításokat. Kornél pedig – mivel a kerékpározás szerelmese – ezen a területen keresett munkalehetőséget, amit rövid időn belül sikerült is teljesítenie egy helyi kerékpárboltban, ahol szerviz is működött.
Lenkét azzal a feltétellel alkalmazták, ha vállalkozást indít, ami újabb kapukat nyitott meg számára a média világában.
– Tudtam, hogy gyerek mellett már nem fér bele az életembe egy 24 órás készenlét. A televíziós tudósításokkal ugyanis együtt járt, hogy amikor megcsörren a telefon, menni kell, hiszen fontos, hogy egy-egy történésről a lehető leggyorsabban hírt adjunk. Elkezdtem tehát nyugodtabb munkát keresni, így találtam meg a budapesti Travelo Magazint, amelynek a mai napig a munkatársa vagyok. A balkáni turisztikai híreket írom, és egyben népszerűsítem mások mellett a vajdasági látványosságokat is. Ez egy távmunka, azaz otthonról végzett munkakör, amit hamar megszerettem, ugyanakkor bennem és Kornélban is maradt egy űr, amit olyan tevékenységgel akartunk kitölteni, amely értékteremtő, hagyományőrző és valamilyen kézműves-foglalkozás. Ebben az időszakban került a kezembe a Hét Napban megjelent interjú a SISWORK műhely tulajdonosával, Úri Szűcs Szilviával, aki gyönyörű patchworköket és babatakarókat készített. Ez a világ annyira magával ragadott, hogy úgy gondoltam, mellékágon én is valami ilyesmivel szeretnék foglalkozni. Vettünk is egy használt varrógépet, és beszereztem néhány anyagot, majd YouTube-videók segítségével, sok gyakorlással tanultam meg varrni – mondta.
Rátalálva a helyes útra, összhangban a természettel
A fiatal pár külföldi éveik második évében lakhelyet váltott, egy Kőszeg melletti faluba, Velembe, egy százéves, kőből épült parasztházba költöztek. Lenke ekkor babatakarókat készített, de idővel az alkotásaiban egy új irány jelent meg. Az őket körülölelő, szinte mesébe illő természet arra inspirálta, hogy a környezetvédelmet egy ízléses formába öntse, és ekkor kezdett el hulladékcsökkentésben segítő lakástextíliákat is készíteni.
Kornél, habár mindmáig kerékpározik és túrázik, arra hamar rájött, hogy a soproni bicikliboltban való munka – ahol eladással, szereléssel és webdizájnnal foglalkozott – nem lesz hosszú távú.
– Mivel mindketten a kézművességben gondolkodtunk, jelentkeztem egy agyagöntő manufaktúra hirdetésére, és felvettek. Fél évig dolgoztam ott, eközben megismerkedtem az agyaggal. A szünetekben a megformálással próbálkoztam, és már az első darabok – alma, dió és hasonlók – is jól sikerültek, a főnököm pedig segített a további kibontakozásban. Neki köszönhetően szereztem be egy kisebb kemencét és eszközöket, majd megindult a folyamat otthon – eleinte egyszerűbb használati tárgyakat és formákat készítettem. Hat hónap után, egy jelentős fejlődési szakaszt követően otthagytam a munkahelyemet, és saját vállalkozást indítottam – mesélte Kornél, és hozzátette, miközben nagy szenvedéllyel készítette otthon a különböző agyagtárgyakat, ezzel párhuzamosan a szobrászkodást is kipróbálta: nagyobb kihívások és több jól sikerült darab után rájött – ez lesz a megfelelő irány.
Így már mindketten a saját kis világukban alkottak, és nekiláttak kitaposni azt az utat, amelyen már idestova két és fél éve járnak. Közben hol kerékpárral, hol gyalog járták a természetet, azaz a lakhelyüktől karnyújtásnyira elterülő erdőket, hegyeket. Velemi albérletük ugyanis az Alpok lábánál található, ahol minden adott volt a természet iránti szeretetük kiélésére, sőt a közeli Ausztriában néhányszor hegyet mászni is elmentek. Ezek a természetben töltött kiruccanások mindig lelki feltöltődéssel értek véget, ily módon hozzájárulva ahhoz, hogy a házaspár megtalálja az utat, amelyen hosszú távon járni szeretne.
Az, hogy Kornél számára a kerámiakészítés a helyes út, már csak azért sem volt kérdéses, mert, mint mondja, a bolygót lassan beborító műanyag helyett ez az alapelemekből tevődik össze: föld, tűz, levegő, víz.
– A műhelyben egy szempillantás alatt eltelt öt-hat óra, nem vettem észre az idő múlását, és ez megerősített abban, hogy ez a jó irány. Azt mindketten tudtuk, hogy olyan otthoni munkával szeretnénk foglalkozni, amelyet mindketten imádunk csinálni. Fontosnak tartottuk a kiegyensúlyozott közös jövőnk érdekében, hogy ne kelljen sehová bejárni dolgozni, ne legyen főnökünk, hanem a saját magunk urai legyünk – mutatott rá Kornél. Lenke ehhez hozzátette, hogy mindketten azt akarták, olyan hivatást űzzenek, ami nem is munka számukra, hanem inkább kikapcsolódás, kiteljesedés és feltöltődés. Ma már ebből sikerül annyi pénzt is megkeresniük, amiből meg lehet élni.
A hazatérés is egyfajta előrelépés volt
A pár ismeretségi köréből sokan úgy gondolták, hogy valamilyen csalódás miatt tértek haza Palicsra, amit egyfajta visszalépésként értékeltek. Lenke azonban aláhúzta, hogy ez egyáltalán nem visszalépést, hanem előrelépést jelentett az életükben.
– Ki kellett mennünk külföldre ahhoz, hogy rájöjjünk, hol a helyünk. Még Velemben éltünk, amikor egy-két havonta ránk tört a honvágy, nagyon hiányoztak a barátaink. Akármennyire is magyar közegben voltunk, éreztük, hogy nem vagyunk otthon. Hiába a gyönyörű természet, egy idő után hiányérzetünk támadt, ugyanis az ott szerzett ismerősökkel nem alakulhatott ki olyanfajta barátság, mint az itthoniakkal, érezni lehetett, hogy más közegben nőttünk fel – magyarázta Lenke.
Lenke a sópárnával
A házaspár az egy évvel ezelőtti karácsonyi ünnepekre már úgy jött haza, hogy egy hónapon át maradnak, kiélvezik a társaságot, a család közelségét, és utána meglátják, milyen érzésekkel mennek vissza.
Nem sokkal ezután Kornél egy kecsegtető állásajánlatot kapott Kőszegen, és megtudták, hogy babát várnak. Ezzel egy időben kapták a hírt, hogy van egy kiadó ház Palicson, ahová hazatérhetnek.
– Nem mindennapi lehetőségeket kaptunk: jött az új állásajánlat ott és a lakhatási lehetőség itt. A döntés nem volt egyszerű ebben a helyzetben, éppen ezért elővettünk egy papírt, és 35 pontba állítottuk a számunkra legfontosabb érveket, amelyek fontosak lehetnek egy hosszabb távú lakóhelyen, mint pl. oktatás, egészségügy, a termékeink piaca, környezet, a barátok közelsége stb. – és mindezt pontoztuk Vajdaság és Magyarország viszonylatában. Mindent összevetve azt az eredményt kaptuk, hogy itthon számunkra fontosabb értékek vannak, és ami a lényeg, éreztük közben, hogy mi felé húzunk jobban, ezért úgy döntöttünk, hazajövünk Palicsra – magyarázta a házaspár.
Kornél Palicson újra kialakította a műhelyét, Lenkének pedig elég volt egy varrógép és egy asztal, hogy folytassa a tevékenységét és megvalósítsa az új terveit – ma Vajdaságban hiánypótló sópárnákat készít, amelyek magukban hordozzák a természet gyógyerejét. A termékek szaporodtak, így ideje volt felkutatni azokat az embereket, akiket érdekelhet az, amivel foglalkoznak. Hamar rájöttek, hogy itt még nagyobbak is a lehetőségeik, mint Magyarországon, mivel kisebb a versengés a kézművesek között. Először a barátaik, ismerőseik vásároltak tőlük, de a termékeiket a Facebookon és az Instagramon is reklámozzák.
A pár tervei között szerepelt az is, hogy megtalálják a hosszú távú otthonukat, ahol megfelelő környezetben végezhetik a hivatásukat és élhetik a mindennapjaikat. Nyáron egy ingatlanhirdetésben bukkantak rá a Ludasi-tó partján lévő házra, amelynek udvarában áll egy magasles, amelyről az egész környék belátható. Amikor ide felmentek, megtalálták azt a természetközelséget, amit kerestek.
– Az otthonunkat is megtaláltuk egyben, ezért a Prosperitati támogatásának segítségével sikerült megvásárolnunk az ingatlant – mutatott rá Kornél. Lenke hozzátette, hogy korábban állandó lendületben voltak, de a kisfiuk megszületésével elérkezett a lehorgonyozás ideje.
Mindig bejött az, hogy az érzésekre hallgattunk
Nem sok hasonló korú fiatal mondhatja el magáról, hogy saját otthonnal rendelkezik, de a Mándity házaspárnak a kezdetektől ez is megadatott, viszont úgy határoztak, kiköltöznek abból a házból, amit a család biztosított számukra, és mindent maguk mögött hagyva elmennek világot látni, tapasztalatokat gyűjteni.
– Fejest ugrottunk a mély vízbe. Amikor összekerültünk, szinte azonnal kialakult bennünk, hogy figyeljünk oda a megérzéseinkre. Ez a kapcsolatunk kezdetétől bejött, és azóta is jól működik. Szerintünk ahhoz, hogy az ember megtalálja önmagát, és a családjával is harmóniát tudjon kialakítani, nagyon fontos befelé figyelni és kitisztítani az elmét. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, néha ki kell lépni a komfortzónából és abból a zsúfolt mókuskerékből, amelybe sokan belekerülünk. Mi megléptük az ismeretlent, és utólag is azt valljuk, helyesen tettük. Ahogy a távozás, úgy a hazatérés is érzelmi alapú, jó döntés volt – mesélte Lenke és Kornél.
A Mándity család: Kornél, Lenke és Márk (Fotó: Tóth Imre)
