Kendőzetlen őszinteséggel rappel többek között arról, hogy hogyan élte meg a délszláv háborút, szabadon beszél az érzelmekről és a legkülönbözőbb érzésekről, és nem szégyelli, hogy nem ért máshoz, csak a művészethez – ő a vajdasági származású Berta Csongor, akit az internet népe egy ideje már csak bongorként emleget.
Na, de ki ez a vagány, fiatal srác, akiért minden második ismerősöm odavan a legismertebb közösségi oldalakon? Mitől ennyire szerethető és népszerű a vajdasági fiatalok körében, és mivel aratott sikert az anyaországban élőknél?
Bongor a tanulmányait Szabadkán és Újvidéken végezte, és színész lett belőle. Ezt követően jobbnál jobb produkciókkal hívta fel magára a figyelmet a Kosztolányi Dezső Színházban és az Újvidéki Színházban, aminek köszönhetően rövid időn belül a zalaegerszegi Giff Bábszínház munkát ajánlott neki. A felkérésre igent mondott, és az anyaországba költözött. Elmondása szerint az, hogy tudása és ismeretei az elmúlt években a színészkedés terén egyre inkább kibővültek és színesebbé váltak, ennek köszönhető. Jelenleg Veszprémben él és dolgozik, ám szárnyaló zenei karrierjének köszönhetően egyre több időt tölt Budapesten.
bongor: A kezdő előadók jól tudják, hogy manapság milyen nagy az alapzaj a neten. Azt elérni, hogy ebben a kavalkádban észrevegyenek, annyira nehéz, hogy sokan fel is adják útközben
Ha meg kellene fogalmazni azt, ki vagy te, mivel foglalkozol és ebből mennyit és mit szeretnél elárulni, akkor mit mondanál?
– Színész lettem, mert semmihez nem értettem, viszont úgy gondolom, ez az egyik legjobb dolog, ami valaha történhetett velem. Ehhez képest most azon dolgozom, hogy ne a „színész” legyek, aki rappel, hanem egy „rapper”, aki amúgy színész. Egy kis pszichoanalízis magamról: sokszor vagyok elégedetlen és panaszkodós. Többször érzem, hogy köszönőviszonyban sem vagyok azzal a személlyel, aki szeretnék lenni. Mindig valamit helyre akarok tenni magamban vagy a világban, meghúzni a csavarjaimat, hogy ne essek szét. Pedig már néhányszor rájöttem, hogy ha nem nyúlok semmihez, általában minden magától a helyére kerül. Többek között erről szól a legújabb albumom, a Körök című, ami egy nagyon fontos korszakot ír le az életemben.
Mikor kerültél ilyen közel a zenéhez?
– Az első találkozásom akkor volt, amikor az exzenetanár nagymamám megtanította nekem zongorán a Für Elise-t. Ezt a gyönyörű nótát játszottam otthon végtelenítve, a családtagjaim legnagyobb örömére. Ám ezzel aztán a zongorakarrierem nagyjából véget is ért, ugyanis valami menőbbre vágytam. Ekkor ragadott magával a rap: alkalmat adott a lázadásra, és egy új, addig ismeretlen fiókot nyitott meg a személyiségemben. Volt ugyanis egy stréber, színötös tanuló énem, aztán a rappel jött egy másik, aki trottyos nadrágban, 50 centes pólóban szívta a cigiket az iskola melletti kis utcákban. Ez a kettőség egyébként ma is jelen van bennem, így tudok fegyelmezetten, akár heteket eltölteni egy zene megírásával, amire aztán ráengedem az ösztöneimet.
Jelenleg milyen szerepet tölt be mindez az életedben?
– Nagyobb teret ad az önkifejezésre, mint a színház. A színházban ugyanis általában több szűrőn átmegy egy gondolat, mire az a színészhez ér, és ritkán adatik meg, hogy az ember olyan szerepet játsszon, ami híven tükrözi a saját gondolatait. És ezzel alapjáraton nincs is semmi baj, én mégis azt éreztem, hogy van pár dolog, amit közölnöm kell a világgal magamról, vagy arról, hogy mikre jöttem rá útközben. Ezért választottam a rappet, ami momentán minden napomat kitölti: állandó szervezést és tervezést igényel. A szövegírás mellett jelen kell lenni a közösségi média felületein is, már nem elég ugyanis „csak” zenéket készíteni, egyéb tartalmakkal is fenn kell tartani a figyelmet, különben könnyen megfeledkezhetnek rólad. A kezdő előadók jól tudják, hogy manapság milyen nagy az alapzaj a neten. Azt elérni, hogy ebben a kavalkádban észrevegyenek, annyira nehéz, hogy sokan fel is adják útközben.
Mi a célod a kemény, őszinte és nem mindennapi dalszövegekkel?
– Az, hogy a közönségem erőt merítsen belőle, nevessenek vagy épp felrázza őket. Közvetett, kicsit önző módon szeretném, ha megértenének engem. Nem azért, mert én tudom a válaszokat, hanem azért, mert keresem őket, és ezzel talán fel tudnám hívni a figyelmet arra, hogy válaszokat keresni érdemes. Persze, “aki tetteti, hogy alszik, azt nem lehet felébreszteni”.
Mekkora a kereslet ma a fiatalok körében az ilyen és ehhez hasonló irányzatokra?
– Amikor én először találkoztam vele, akkor ez még sokkal inkább egyfajta rétegzenének volt mondható. Ez azonban megváltozott. Most azt látom, hogy a rap és a trap elég menő lett az utóbbi években, és úgy tűnik, hogy például a metálzenekarok jelenleg teljesen háttérbe szorultak. Habár a mai, populárisabb trapekben sokkal kevesebb hangsúly esik a szövegvilágra, gyakori, hogy összesen egy verze van, amire ráismételnek, a többi pedig refrén. Az is észrevehető, hogy rövidülnek a zenék. Emlékszem, tíz éve semmi meglepő nem volt egy ötperces dalon. Ma viszont ötperces zenét írni egyenlő azzal, hogy fittyet hánysz a közönség igényeire, hiszen tudhatod, hogy csak kevesen fogják végighallgatni. Ez a figyelem időtartamának csökkenése miatt van.
Milyen tervek állnak előtted, mit szeretnél elérni és mi az, ami motivál?
– Idén a Nemzeti Kulturális Alap induló előadói pályázatának támogatottja lettem. Egy merész és nagyobb szabású projektben gondolkodom, de ennél többet nem árulhatok el. Hogy mi motivál? Motivál, hogy napról napra egyre több ember fedez fel, és talál valamit a mondandómban, amivel tud azonosulni. Bennem a zene már visszafordíthatatlanul létformává vált. Ezért motivál az is, hogy én legyek a legjobb, és ha a jövőben a legmeghatározóbb magyarországi rapperekről esik szó, az én nevem is felmerüljön.
Számodra mit jelent a művészet?
– A művészet nekem keresést jelent és azt, hogy ebben a keresésben számomra addig ismeretlen hibákat fogok elkövetni, hiszen erről szól a fejlődés. Ha csak egy kitaposott ösvényen járunk, akkor könnyen csúszunk általánosságokba. Ilyenek a nettó “vidám” hangulatok vagy szimplán “gonosz” karakterek, amik nélkülöznek minden életszerűséget. Ezért érdemes letérni erről az ösvényről, és arra menni, amerre csak kevesen járnak. Igaz, közben sokszor térünk tévútra, de csak így lehet „kincseket” találni.
Berta Csongor, vagyis bongor (Fotó: bongor official)
