Az európai illetékesek célja, hogy a koronavírussal összefüggő új immunitásigazolás, más néven a zöld útlevél a nyári szünet előtt életbe lépjen és megkönnyítse az Európai Unión belüli közlekedést a nyári szezonra – jelentette be vasárnap Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja, tudatja az MTI.

Az európai immunitásigazolás, amelynek elképzelését részletesen szerdán mutatja be az Európai Bizottság, tartalmazni fogja, hogy a tulajdonost beoltották-e már a koronavírus ellen vagy hogy meggyógyult-e belőle, illetve hogy rendelkezik-e negatív teszttel – mondta az uniós biztos a CNews francia hírtévének adott interjúban. „Elektronikus és papír változata is lesz, azokra is gondolva, akik nem akarják erre használni az okostelefonjukat, és ez jogukban áll” – tette hozzá.

Thierry Breton elmondta: az ingyenes, QR-kóddal ellátott igazolványt minden tagállam nyelvén kiállítják, angol változata is lesz, és az Európai Unió minden tagállamban érvényes lesz.

„Azon dolgozunk, hogy június előtt elkészüljön”, miután „elsődleges, hogy mindent megtegyünk a turistaszezon megőrzésére” – hangsúlyozta a biztos.

Több ország vezetője, így egyebek közt Szerbia elnöke és miniszterelnöke, Aleksandar Vučić és Ana Brnabić is bírálták az immunitásigazolás tervezetét, mivel az a hírek szerint csak az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével rendelkező oltóanyagokra terjed ki, így diszkriminálja mindazokat, akik a kínai, vagy az orosz védőoltást vették fel. Brnabić úgy fogalmazott, nem hiszi, hogy az EU illetékesei ezt komolyan gondolták, Vučić pedig azt mondta, hogy ha az unió mégis meglépi ezt, Szerbia abból is profitálni fog. Ana Brnabić megnyugtatta Szerbia polgárait, hogy egy ilyen döntés meghozatala esetén sem lesz gondjuk az utazással.

Brnabić: A COVID-útlevél bevezetése valamennyi európai értékkel ellentétes

Illusztráció (Fotó: Archív)