„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent,
és munkálkodhass a jövőn.” (Széchenyi István)
Engem nem zavar, hogy a kötelező olvasmányok listáján szerepel Jókai Mórtól Az arany ember. Tóth Krisztina ügyében sem a múlt okán szólalok meg. (Az írónővel készült németországi interjú nálunk magyarul is olvasható. Oktatáspolitikai szempontból is írtunk róla. – A szerk. megj.)
Én is Jókai meg Mikszáth regényeken nőttem fel, nem is azért, mert kötelező olvasmány lettek volna, hanem egyszerűen azért, mert ott álltak a kis családi könyvtárban: televíziónk nem volt még, olvasni meg jó volt. Bevallom, nem ütköztem meg a női szerepeken. Gyerekfejjel is úgy gondoltam, úgy értelmeztem, hogy egy adott kor társadalmi viszonyait ábrázolja a regény, s nem elsősorban az utókor számára értékadó üzenet, amelyet nekem akkor, a huszadik század második felében el vagy meg kell fogadnom, s ahhoz alakítanom az értékrendemet, magatartásomat, világképemet.
Éppen ezért olvastam döbbenettel, hogy most, a 21. századnak már nem is annyira az elején, egy rendszer vissza akar térni a 19. századi világ értékeihez és szokásaihoz, s ezt így vagy úgy rá akarja erőltetni a mindennapi életünkre. Hogy urazni és asszonyságozni szeretne egy olyan hűbéri társadalomban, ahol van egy megkérdőjelezhetetlen uralkodó a várban, akit körülvesznek a hűbérurak, a kastélyokban lakó új nemesség, egy hierarchizált osztálytársadalom, amelyben nemcsak tudja, de mindenki el is fogadja a (nem) maga választotta helyét és szerepét.
Ahol a nő nem versenyez a férfival, sem fizetésben, sem tudásban. Ahol önként és dalolva elfogadja a hallgatólagos alárendeltséget. Nem baj, ha van munkahelye, de tudjon jó levest főzni, szüljön – lehetőleg sok – gyereket, és csinosan hagyja el a szülészetet, várja ott „dolga végeztével” férjeurát, az utóbbi örömére.
S ha a mai nő esetleg nem pontosan így látja helyét a világban, ha nem csak a fakanál és a pelenka bűvöletében akar élni, sőt hangot is ad véleményének, ha szóvá teszi, hogy másként szeretné alakítani az életét, akkor ellenség, s biztosan csúnya is meg ostoba. Rosszindulatú, mert boldogtalan. Biztosan még egy levest se tud főzni a férjének – ha egyáltalán akad olyan, aki feleségül venné. Jobb esetben is csak lesorosbérencezik vagy lekommunistázzák – bár ezek a jelzők inkább csak baloldali liberális politikusokat, ballibsi libernyákokat illetnek meg.
Nem én találtam ki, a – nagyon demokratikus – Demokratában jelent meg nemrég (2021. február 11.), hogy a jobboldali emberek erősebbek, magasabbak, szebbek, okosabbak, boldogabbak, és még a szexuális életük is jobb, mint a baloldaliaké. Ebből eredően, aki nem konzervatív, az nyilván alacsony, nagyhasú, csúnya, s talán még a szexuális életével sincs minden rendben?
De talán ezzel a képpel sincs minden rendben. Mert azért akadnak nagyhasú „konzervatívok” is…
Így is kinézhet a dolog (Illusztráció: Pixabay)