Krisztusban kedves testvéreim!
Az ember akarva-akaratlanul szembesül azzal a lesújtó igazsággal, hogy minden jóakarat mellett sem sikerül minden az életében úgy, ahogy szeretné, mi több, vannak esetek, amikor nemcsak a véletlen miatt, hanem a mi baklövésünk ront el valamit. Nemcsak dolgokkal és eseményekkel vagyunk így, hanem a kapcsolatainkkal is. Ilyen nagy baklövések után, amikor az ember kicsit magára marad, sokszor arra vágyik, hogy ezek a szerencsétlenségek, elbaltázott történések tűnjenek el, és a dolgok javuljanak meg, a kapcsolatok legyenek újból jók és egészségesek.
Sokkal marcangolóbb az a helyzet, amikor szántszándékkal elkövetett bűnökről beszélünk, amelyekkel sebet ejtünk nemcsak másokon, hanem Isten-kapcsolatunkon vagy a teremtett világhoz fűződő kapcsolatunkon is. A másokon ejtett sebek bennünket sem kímélnek, bennünket is marcangolnak.
A rossz tetteink következményeit mi, emberek néha jóvá tudjuk tenni, meg tudjuk javítani. A bűn fullánkját, annak hatalmát azonban nem vagyunk képesek egyedül eltüntetni. Isten az Ő fiában megmutatta, hogy Ő a sebeket meg tudja gyógyítani. A kiszolgáltatottságból, a fájdalomból, a sebekből fakadhat az élet gyümölcse, a feltámadás. Mégpedig akkor, ha nem menekülünk el, hanem vállaljuk a fájdalmat, a kiüresedést. Ezt teszi maga Jézus Krisztus is, akit az írástudók kiszolgáltattak a római hatalomnak, és akit Poncius Pilátus helytartó parancsára keresztre feszítettek, és nagypénteken meghalt a kereszten azért, hogy húsvét hajnalán a kereszt gyümölcsét, a feltámadást mutassa meg a világnak.
Ezt ünnepeljük minden évben a nagyböjti és a húsvéti időben. De nem azért, mert Jézus halálának és feltámadásának csak egyéves érvényessége van, utána lejár, és újra kell aktualizálni. Jézus feltámadása mindennap jelenvalóvá lehet az életünkben. Isten jóságában húsvétkor minden évben „felráz” minket, hogy ennek a tudata újból és újból átjárjon bennünket és a mindennapjainkat.
A keresztség által mindannyian részesei lettünk Jézus halálának és feltámadásának. Ennek a tudata vezeti életünket, de amikor ez már csak üres szlogen vagy egy élet nélküli tanítás, akkor annak hatása elhomályosul az életünkben, és nem sugározzuk a feltámadás örömét. A keresztség kegyelme által állandóan bennünk van a lehetőség, hogy a jót akarjuk, a szépet keressük és a harmónia helyreállításán dolgozzunk. Mindennap, minden pillanatban jelentkezik, ott él bennünk az a vágy, hogy jobbá váljunk, hogy jobban szeressünk, hogy több békét vigyünk az életünkbe és a világba is. Engedjük, hogy ez a vágy úrrá legyen rajtunk és vezesse életünket a feltámadás fényével.
Ebben a covidos időben, a korlátozások és lezárások idejében a húsvéti idő nem marad el, a feltámadás örömét és nagyságát, annak hatását és befolyását az életünkre és az egész társadalomra nem lehet korlátozni vagy az életünkből kizárni, mert ez elsősorban a szív történése. A feltámadt Krisztus minden pillanatban velünk van, újra és újra hív és küld bennünket, hogy az élet, a jó élet tanúi legyünk, ne a halál hírnökei.
Hogyan lehet ezt megvalósítani? Ennek útja az istenszeretet és az emberszeretet. Olvassuk és törekszünk arra, hogy megértsük a Szentírás üzenetét, időt töltünk Istennel, rácsodálkozva az Ő szeretetére, mely megtart bennünket. Másrészt pedig a felebaráti szeretetben mi magunk is megtapasztalhatóvá tesszük ezt az isteni szeretetet embertársainkkal és a világban.
Isten igéje hallgatásában és a szentmise által Isten megjavítja azt, amit mi elrontottunk, a bűn hatalmát megtöri, és új erőt ad, hogy folytassuk tovább az életet, mégpedig nem a halál és a rombolás nevében, hanem a feltámadás építő és életet akaró fényében. Reményt merítünk ebből az igazságból, mi több, ennek a reménynek a konkrét megosztása másokkal a bennünk működő feltámadás eredménye.
Húsvét vasárnap megújítjuk a keresztségi fogadalmainkat. Ez a gyakorlat feleleveníti bennünk keresztény mivoltunk legfontosabb értelmét, tulajdonképpeni lényegét. Jézussal meghaltunk a bűnnek, és vele együtt feltámadtunk az örök életre. A jó hír az, hogy ennek az örömhírnek már ma nyoma lehet az életünkben. Ne felejtsük el ezt akkor sem, ha nem pont úgy mennek a dolgaink, mint ahogy azt elképzeltük, mert elrontottunk valamit, sebeket ejtettünk legféltettebb kapcsolatainkon. Húsvét fénye azt jelenti, hogy Isten előtt mindig van egy újabb esélye az életnek, a harmóniának, a gyógyulásnak. Nézzünk önmagunkba, és keressük meg azt, hogy hol van most a legnagyobb szükségem a húsvéti fényre, arra, hogy az élet bevilágítsa az életemet. Engedjem, hogy életem legféltettebb, legsötétebb kis zugába is behatoljon a húsvéti fény, és életet fakasszon ott, ahol emberileg nézve már csak a halál és a félelem uralkodik. Adjon az isteni fény, húsvét fénye erőt az élet akarásához, és hozza meg a feltámadást mindannyiunk szívébe és közös életünkbe!
Boldog húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!
Msgr. dr. Német László SVD
