Idézet a Bácska – részletes útikalauz kiadványból:
Szelevény a horgosi határsávban, Királyhalma és Horgos települések közt fekvő körülbelül hétszáz hektárnyi terület. Ebből 90 hektár erdő, a többi rét, kaszáló, szántó – számos védett növénytársulással. Fellelhető itt többek között a homoki tarka nőszirom, a vadorchidea és a fürtös gyöngyikének egy különleges alfaja. Ritka növénytársulásai miatt 1997 óta az egész területet (értelmezésem szerint minden ott található természeti értékkel, valamint épített örökséggel együtt) természetvédelmi oltalom alá vonták.
Csakhogy Szabadka város képviselő-testületének elnöke (a Szelevényi-csárda lerombolása kapcsán) mindezt igencsak furcsa jogi bukfenccel másként gondolja, mert így (is) nyilatkozott egy képviselői kérdésre adott válaszában:
„… Ami Mészáros Attilát (ő volt, aki a lerombolást egy kanalas markolóval megoldotta) illeti, ő nyilatkozott az illetékes szerveknek, vagyis a rendőrségnek, amit követően az államügyész úgy döntött, hogy nem emel vádat és nem indít eljárást ellene, ugyanis a bűntétörvénykönyv és a büntetőeljárásról szóló törvény értelmében erre nincs lehetőség…
„… Mészáros Attila a királyhalmi lakosságot védte, és első pillanattól vállalja a jogi és politikai következményeket…”
Valószínű, hogy az illetékes államügyész nem ismerhet minden szerbiai törvényt és elkerülte a figyelmét, hogy ebben a „bezzeg” országban van egy természetvédelmi és egy másik, a művelődési értékekről szóló törvény is, amelyeket ebben az esetben igencsak alkalmazni lehetett volna, de én ezekre nem kívánok időt pazarolni. Remélem, érdekelni fogja az olvasókat, mely más (ha nem is városokban, de) községekben megtörtént esetekre lehetne alkalmazni a bemutatott joginak csak csúfolható megoldást.
Kezdjük egy kisvárossal, ami egyben községközpont, ahol nem éppen ma felépítettek egy buszállomást. Máig sincs letisztázva, mennyire volt indokolt a felépítése, ráadásul annyi év után még most sem történt meg a műszaki átadása és felavatása. Csakhogy az idő bebizonyította, hogy az akkori (és az öt követő másik két) polgármester igencsak jövőbe látott, már a migránsválság kezdetén, majd azóta is a szegény Európába vágyókat a felépített objektum védte és védi meg az időjárás viszontagságaitól! Egyértelmű tehát, az akkori polgármester(ek) a kisváros lakosságát védték meg.
De akár a jövőre nézve is alkalmazható mindez, hiszen ugyanebben a kisvárosban létezik egy Vigadónak nevezett, védelem alatt álló épület (épített örökség), azonban egy dinár is sok, de – szerintem – még annyit sem költöttek a szabályos állagmegóvásra. Meglehet, hónapokon belül ismét megnövekszik majd az illegális bevándorlók (menekültek) létszáma, akiknek már nem lesznek elegendőek a majdnem buszállomás által biztosított feltételek, kénytelenek lesznek más megoldást is keresni, majd eljutnak a megemlített, igencsak rossz állapotban levő épülethez (jó pénzért mindig akad olyan vállalkozó szellemű személy, aki akár oda is irányíthatja őket).
Ezután nem tehetnek mást, a kisváros lakossága védelmére hivatkozva ledózerolhatják az objektumot. Így nem kell tovább kutatni az épített örökség visszaállításához szükséges eszközforrásokra sem, minden pénzüket költhetik a kisváros és a község többi települései lakossága érdekében (esetleg arra hivatkozva).
Mivel szinte minden magyarok lakta településen találhatunk ilyen példát, így megszülethetnek a polgárok érdekeiért tevékenykedő élharcosok (mint például Mészáros Attila és a kisváros polgármesterei), így nem kell mást tenni, mint létrehozni egy érdemérmet, ki is kell őket tüntetni áldozatos munkájukért!
A lerombolt szelevényi-csárda (Fotó: Facebook)
