A szerbiai középiskolások tudása katasztrofális, legalább is ez derült ki a majdani állami érettségi vizsga pilótaprogramjának első próbáján, amelyet tavaly októberben tartottak, írja a Danas.

A gimnáziumi tanulók a 20 matematikapélda közül mindössze kettőt tudtak megoldani, a szakközépiskolák diákjai pedig egyet. A szerb (anyanyelv) teszten a gimnazisták a kérdések 35, míg a szakközépiskolások a kérdések 20 százalékára tudtak válaszolni, ami az illetékesek véleménye szerint alulmúlja az elvárásokat.

A gimnáziumi tanulók közül a legjobb eredményt a magyar ajkú diákok érték el anyanyelvből, ugyanis átlagban a feladatok 65 százalékát helyesen oldották meg.

A gimnazisták az angol feladatok 50 százalékára tudták a megfelelő választ, a történelem és a földrajz tesztet 39, a fizika 30, a biológiát 27, a kémiát pedig 24 százalékban tudták teljesíteni.

A szakközépiskolások az anyanyelv és irodalom, illetve matematika mellett a szaktantárgyból is írtak írásbeli tesztet. Itt a legjobb eredményt az egészségügyi szakközépiskolákban szülész-nőgyógyászati nővér szakon tanulók érték el, akik a kérdések 60 százalékára tudták a válasz. A leggyengébben pedig a jövendőbeli építésztechnikus-laboránsok teljesítettek, akik a szakvizsga kérdéseinek hetedrészére adtak helyes választ.

Az állami érettségi vizsgát vezető projektum illetékesei ugyanakkor közölték, hogy a pilótaprogram próbájának elsősorban nem is a tudásfelmérés volt a célja, hanem az iskolák által lebonyolított eljárásnak a tesztje, ami viszont jónak bizonyult, ugyanis az iskolák rendelkeznek az érettségi vizsga megszervezéséhez szükséges kapacitásokkal.

Az első próbaérettségin azok a diákok vettek részt, akik jelenleg a gimnáziumok, illetve szakközépikolák harmadéves tanulói. A pilótaprogramba 101 középiskolát kapcsoltak be, melyek közül 50 gimnázium, 38 négyéves szakközépiskola, 3 művészeti szakközépiskola, illetve 10 hároméves képzési profil. Összesen 4.067 tanuló vett részt a tesztelésben.