Egy éve már, hogy megváltoztak az életkörülményeink. Bezártság, az emberi kapcsolatok hiánya, tervezhetetlenség, bizonytalanság, félelem, aggodalom. Gyász. Leginkább ezek jellemezték a mindennapjainkat. Vannak, akik beleroppantak a plusz terhekbe. Az új kihívások megviseltek felnőttet, gyermeket egyaránt. Ott, ahol mindkettőt, még nehezebb élethelyzetek alakultak ki. Joó-Horti Lívia és Pap Ágota pszichológus beszél a felnőtteket, kamaszokat és gyermekeket érintő nehézségekről és a lehetséges kiutakról.
– A tavaly tavaszi bezártság után a nyáron fellélegeztünk, úgy gondoltuk, hogy elindulhat egyfajta tervezhetőbb élet, de az újabb hullámok ezt negálták, és ez adott egyfajta kiszámíthatatlanságot. Önmagában a betegségtől való félelem, hogy mi történik a hozzátartozóimmal, hogyan tudom megvédeni magam és a családom, mi lesz a találkozásokkal, az, hogy napról napra kell alkalmazkodni az új élethelyzetekhez, mindezek azért adnak egy nagyon erőteljes terheltséget. Érzékelhető ez a segítséget kérők számában is, mondja Joó-Horti.
Milyen problémákkal szembesülünk?
– El kell mondanom, hogy az alapnehézség nem változott, de érzékelhetően sokkal rosszabb állapotban vannak, akik segítséget kérnek, mint amit maga az alapok indokolna. S amikor elkezdjük felfejteni a történeteket, akkor látjuk, hogy az utolsó egy év hozzáadott értéke igencsak fellelhető. A bezártság, az izoláltság, a jelzésrendszerek elmaradása. A gyerekek esetében ez nagyon hangsúlyosan érzékelhető.
Az online oktatás miatt kimaradt a jelzés arról, ha a gyerek viselkedése inadekvát. A szülő beszorult a négy fal közé a gyerekekkel, olyan tünetekkel és olyan viselkedésekkel is, amelyekről ő azt gondolhatta, hogy: hát igen, ilyen az én gyerekem, de közben az iskola már lehet, hogy jelzett volna, hogy valami nincs rendben. Sokféle megközelítésben lehet látni, hogy megterhelt bennünket ez az időszak, túl azokon a nehézségeken, amelyek az életünkben egyébként is jelen vannak.
Kamaszok: Hagyj békén, nem történik velem semmi!
– A kamaszkor az életünk egy nagy és jelentős fejlődési szakasza. A kamasz a család felé rendkívüli módon zárkózott. A legtöbb szülő, még ha úgy is éli meg, hogy jó a kapcsolata a gyerekével, beszámol arról, hogy azért nagyon sok mindent nem tud róla. A gyerek a szobájában tartózkodik, nem vonul be a közös térbe, nagyon sok a vita, nagyon gyorsan megsértődik, rövidre zárja a beszélgetéseket. Ez igen természetes történet, hiszen a kamasz keresi a kapaszkodóit, és elkezd leválni a családról. Valahol ez is a célja ennek az időszaknak, hogy felkészüljünk az önálló, felnőtt életünkre. Gyakorlatilag ezeket a kommunikációs csatornákat a szülők felé ők maguk zárják le. A sok vita miatt a szülő is visszavonul, viszont a kortárs csoport egy rendkívüli segítő eszköz tud lenni. Ők megosztják egymással a nehézségeket, fontos kérdésekről vitáznak: szerelmek, barátságok, hol vannak, mennyit érnek egy társaságon belül, hogyan tudják képviselni magukat. Ezeket a nagyon természetes folyamatokat elakasztotta a Covid-helyzet.
A kamaszok utálják az internetet
– Évek óta folyamatosan arról beszélünk, hogy a rengeteg neten való lét mit csinál a gyerekkel, és hogy ez borzasztó és elképesztő. Most, amikor tényleg rákényszerült a fiatal, hogy a neten létezzen, azt lehetett tapasztalni, hogy nagyon utálják. Hiányzik nekik a hús-vér emberi kapcsolódás, és semmi sem tudja pótolni ezeket a kapcsolatokat. Az iskola utáni és a szünetben való találkozás hiánya nagyon megviselte őket. Romlott az állapotuk, és a rendelőben is nőtt a jelentkezők száma.
Az iskolát is utálják, nem tudják követni online, nem tudnak koncentrálni, hiányoznak nekik a metakommunikációs eszközök, amitől élővé válik a kommunikáció. Valamennyire tudják ezt pótolni a tanárok, de azt a típusú támogató, segítő munkát, amire szükség volna, nem. Azt sem látják így, hogy a diáknak milyen nehézségei vannak.
Ezt a helyzetet tanár, diák utálja, leszámítva azt nagyon kevés gyereket, akiknek egyébként nagyon nehezen megy a szociális kapcsolódás. Ezek a gyerekek jól érzik magukat, ők jobban tudnak teljesíteni ebben a helyzetben.
Mikor veszíti el a szülő a gyereket?
A szülőnél nagyon sokszor azt élem meg – mondja Joó-Horti Lívia –, hogy elveszíti a gyerekével a kapcsolatot. Hogy mikor? Nagyon sokszor már a kamaszkorra megtörténik ez, mert feladják. Mert a gyerek tiltakozik, elutasító. Nem tudnak mit kezdeni a saját gyerekükkel, és nagyon nagyot kell durrantani a gyereknek, hogy aktivitásba lendüljön a szülő. De ha csak azt az általános állapotot tapasztaljuk, a „hagyjál békén, nem történik velem semmi, csak hagyjatok” állapotot, akkor ebbe bele lehet unni, és hagyjuk, mert akkor béke van otthon. És lássuk be, hogy a szülőket is rendkívüli módon leterhelte ez az időszak. Kiszámíthatatlan lett a munkahely, a munkaidő, a kimozdulás, a találkozás lehetősége, csomó szorongás az idősekkel kapcsolatban, plusz terheket vettünk magunkra. Nekünk kell látnunk, hogy mikor jön el az, amikor már elmegyünk segítséget kérni.
Honnan tudhatja a kamasz, hogy segítségre lenne szüksége?
A kamasz akkor veszi észre, ha van visszajelzése, hogy ez nincs rendben. Rendkívül beszűkült állapot tud lenni a kamaszlét, és azt gondolhatja, hogy ez indokolt, hogy ez rendben van. Mert „szar az élet, és ő nem is akart megszületni, és az egész világ egy lehetetlen és borzasztó állapot”. A kamasz nagyon ritkán tud a jövőbe nézni, ő az „itt és most”-ban próbál egyfajta jólétet teremteni magának. S ha ez nem megy, akkor be tud ragadni ebbe a szűk térbe. Ezért fontosak a találkozások, mert a gyerekek egymást kirángatják ebből, a kamaszok elég felkészültek és tudatosak. Megerősítette az iskolarendszer, hogy segítséget kérni kell. De ha nincs jelzésünk, nincs találkozásunk abban az értelemben, hogy megoszthassuk a belső nehézségeket, akkor a segítség sem tud megérkezni.
Szorongás, pánikroham, félelmek
Pap Ágota pszichológus elmondta, az elmúlt időszakban sok huszonéves fiatal kereste meg a szakembereket szorongás, pánikszerű rohamok, félelmek miatt, komoly testi tünetekkel.
– A huszonévesek mellett figyelmet érdemelnek a kisebbek, a gyerekek is. Akik iskolába indultak tavaly – az alsós korosztály –, több kihívással találták szembe magukat. Eleve bekerülni egy intézménybe, ahol teljesítményrendszer létezik, az már egy kihívás. Ezt feloldhatja a közelség, a játék általi együttlét a kortársakkal, ami viszont elmaradt. Fontos az, hogy a szünetekben nem tanulunk, hanem a játék által azt tanuljuk meg, hogyan kapcsolódjunk egymáshoz. Közben az az utasítás jött, hogy ne barátkozz, ne érintkezz, ne társalogj az iskolában, az óvodában és azon kívül sem. Egyes gyerekeknek hozott valami pluszt a távoktatás, de ők vannak kevesebben. Azt hittük, hogy majd vonzóbb lesz nekik, de ők nem ehhez a digitalizációhoz szoktak, számukra a szórakozás kötődik a számítógéphez, nem a tanulás.
A szülők sem érezték biztonságban magukat
Pap Ágota szerint a szülők sem tudtak biztonságot nyújtani, mert ők maguk sem érezték magukat biztonságban.
– A ház több lábát húzták ki egyszerre, tehát nemcsak a gyerek sérül úgy, hogy ott van mellette egy stabil felnőtt, hanem a felnőtt is sérül. Ha ezen felül még a párkapcsolat sem stabil, akkor az már teljes káosz.
Mit tehetünk?
Joó-Horti nagyon fontosnak látná, hogy elkezdjünk objektívan, józanul gondolkodni, hogy ez legyőzhető, ha kellően tudatosan elegen beleállunk.
– Ha belecsúszunk az online tér rendkívül gazdag, összeesküvés-elméleteket gyártó híreibe, akkor ebbe bele lehet bolondulni. Nyitni kell, a rugalmasságunkat kell visszaszerezni, és a saját józan eszünk mentén dönteni a dolgokról.
Pap Ágota azt mondja, ha egy szülő közel áll a gyerekéhez, akkor ő tudja a legjobban, hogy mi jó neki. Néha be kell látnunk, hogy itt már nem vagyunk elegek, és segítséget kell kérnünk – néha csak a szülőnek van szüksége segítségre a szülői szerepe megerősítésében, néha a gyereknek kell egy külső ember.
– A játék egy transzállapot, és nagyon fontos állapot, éppen ezért fontosak a kortársak. A legkisebbeknek is szükségük van a szocializálódásra. Itt a felnőtt lehet partner, és lehet egy biztos alap, de ha meginog, akkor jó, ha bevon valaki mást. Lehet az egy szakember, egy edző, a nagyszülő vagy egy jó pedagógus. Bárki, aki hozhat valamit, amitől a gyerek jól érzi magát.
Az írás nyomtatott változata a Családi Kör 2021. március 11-ei számában jelent meg.
Illusztráció (Fotó: Pixabay)
