Zoran Drakulić vállalkozó a minap azt mondta, hogy a szerbiai cégek kénytelenek lesznek indiai mérnököket foglalkoztatni, olyanokat, akik majd 400-500 eurós bérért napi 18 órát dolgoznak. Erre az egy mondatra sokan felkapták a fejüket, a Danas napilap jegyzetírója, Aleksandar Milošević pedig arra kereste a választ, hogy ez a mondat figyelmeztetés vagy fenyegetés volt-e vajon.

– Ha megfigyeljük a nyilvánosság reakciót, úgy tűnik, a második, és megállapíthatjuk, ennek a nyilvánosságnak egyáltalán nem tetszettek az elhangzottak.

Meg kell érteni azon emberek dühét, akik azt hallják, hogy a milliomosok kiszúrják a szemüket, miközben arról beszélnek, hogy helyettük – lusták, hálátlanok és drágán dolgozók helyett egyszerűen valamilyen indiaiakat hoznak ide, akik mérhetetlenül boldogok lesznek, hogy az egyetemi oklevelükkel reggeltő estig robotolhatnak azért a pénzért, amiért a mi nagy mérnöki ászaink még azt a laza nyolc órát sem hajlandóak ledolgozni, mert úgy érzik, az ő tudásuk 800, 900 vagy akár 1000 eurót is megér.

Csakhogy Zoran Drakulić ezt sohasem mondta.

Természetesen sokkal népszerűbb és a hírnévnek is jót tesz, ha végig kritizáljuk az újgazdagokat és a jól ismert kizsigerelő gyakorlatukat, amelynek köszönhetően a politikusokkal karöltve tettek szert a vagyonukra, de ebben az adott esetben ez nem lenne igazságos.

Igaz, Drakulić érthetetlenül fogalmazta meg azt az egyszerű mondatot, amelyet a szövegkörnyezetből kiemelve úgy hangzik, ahogy idéztük, de valójában (ez a teljes beszédjéből leszűrhető) egyáltalán nem azt akarta mondani, hogy munkáltatóink majd olcsó munkaerőt importálnak az országba azért, hogy elvegyék a mi embereink munkahelyeit.

És arra sem utalt, hogy a mi mérnökeink túl drágák lennének. Arra sem, hogy a tudásuk nem ér annyit, amennyit valójában ér. És arra sem, hogy nekik ne lennének választási lehetőségeik.

Épp ellenkezőleg. A teljes beszédje kizárólag a mi hatalmunkhoz szólt, azt üzenve, hogy a szerb gazdaságnak nagyon sok mérnököt és más szakembert kell foglalkoztatnia, de ilyenek viszont Szerbiában – nincsenek.

Azért nincsenek, mert az oktatási rendszerünk hagyományosan kevés gépészmérnököt, villamosmérnököt, szoftverfejlesztő mérnököt, fizikust, matematikust és vegyészt termel ki.

És azért sincsenek, mert azok, akiket a rendszer kitermel az első adandó alkalommal elhagyják azt az országot, ahol a legalapvetőbb biztonság sem létezik, nem tisztelik a polgárjogokat és azok a kilátások is hiányoznak, amelyek ezt a társadalmat olyan irányba vinnék, ami változást hozna.

Az, hogy Drakulić az indiaiakra vonatkozó mondatot Szerbia kormányára vonatkozó nyomásgyakorlásként mondta-e ki, figyelmeztetve őket, mi történhet, ha nem fektetnek be többet a természettudományi karokba vagy egy társadalmilag érzéketlen módon megállapított egy gazdasági tényt, vagyis azt, hogy a szegény Ázsia olcsó munkaerőt kínál (vagy lehet azt, amit ő munkaadóként hallani akar), valójában nem is fontos.

Ami viszont fontos, hogy szó szerint (vagyis tévesen) értelmezve – ez a mondat pontatlan. Nincsenek olyan indiai mérnökök, akik napi 18 órát dolgoznának Szerbiában 400 euróért. Ha mégis megjelenne egy ilyen, rögvest fel kell neki mondani, mert bizonyára az a fajta szakember, aki a sütőt berakja a hűtőbe.

India ötven különböző ország egyben, az indiai mérnökök pedig az egyik legjobban élnek. Lehet, hogy abban az országban nincs elég WC, de ugyanakkor az az ország világviszonylatban is vezető szerepet tölt be az autóipar, telekommunikáció, gyógyszeripar, bányászat stb. terén.

Van hol elhelyezkedniük a mérnökeiknek, annyi pénzért, amennyit csak kérni akarnak. És ha mégsem, a nyugati munkaadó egy kattintásra van tőlük.

A Delhiben frissen diplomázott ugyanoda tart, mint a belgrádi diplomás. Ezért, lehet okosabb lenne, ha az üzletembereink, ahelyett, hogy az oktatási minisztériumra várnak, felébrednének az elhúzódott téli álmukból és megpróbálnák lebeszélni a mérnökeinket arról, hogy Németországba vagy Amerikába menjenek, ahelyett, hogy Indiából hoznának embereket szerbiai munkára.

A kisebb fizetések helyett a megoldás lehet, hogy a nagyobbakban van.

Ellenkező esetben a szerb munkáltatók egy napon rájönnek, hogy a látomásaik valóra váltak, már csak a 400 eurós indiai szakemberek maradtak nekik.

Mindenki más már régóta a Siemensnél lesz – írja Milošević.

Eredetiben itt.

 

Ki mondja, hogy hazudik az elnök?

A zombori Miroslav Stojisavljević a Danas napilapnak elküldött nyílt levelében hívja meg Észak-Bácskába Aleksandar Vučić államfőt, hogy vesse össze a terepen tapasztalhatókat azzal, amiket nemzeti lefedettségű tévék műsoraiban nyilatkozik.

Stojisavljević szerint az államfő láthatóan felkészülten érkezett a legutóbbi ilyen műsor forgatására, „megmagyarázta a megmagyarázhatatlant”, „játszott a szavakkal, a tanulatlanokra nézve meggyőző, a felvilágosultakra nézve pedig sértő módon”.

– Látszott, hogy nagy jól informált, ügyes szónok és irigylésre méltó módon bánik az információkkal.

A befektetett energiamennyiség ellenére is becsúsztak olyan információk, amelyeket egyértelműen azért ismertetett, hogy azokkal megtévessze a nyilvánosságot.

Azzal dicsekedett, hogy építkezések terén nincs önhöz fogható Szerbia-szerte, majd egy adott pillanatban megemlítette Gádort, a zombori község egyik faluját, azt állítva, hogy a bíróság kimondta, semmi különös nem történt ott.

Hát, elnök, épp itt markolt a zomboriak szívébe, engem pedig arra késztetett, hogy megírjam ezt a levelet, ami egyben egy meghívó is egy zombori sétára és egy rázós autózásra az elhagyatott zombori szántók között.

Hajlandó vagyok arra, hogy együtt végig járjuk az összes új, fantomgyárat, amiket megnyitott a községünkben, hogy megnézzük a romos közkórházat, bekukkantsunk a partizánkorban gyártott padokkal és székekkel felszerelt tantermekbe és hogy megnemesüljünk a félig lerombolt, a haladó Szerbiánk egyik legrégibb vasútállomásának látványától.

Gádorig az én húsz éves járművemmel megyünk, azon egyszerű oknál fogva, hogy az a svájci szabványok szerinti utakhoz van szokva, itt elsősorban a lyukacsos ementáli sajtjukra gondolok.

Ebben a szelíd bácskai faluban, amely a szerbiai szinten is százalékarányosan az egyik legnagyobb lakosságfogyást jegyző község többi falujához hasonlóan kihalt, lehetősége lesz megnézni azokat a házakat, amelyekben még nemrég sikeres, ismeretlen helyről származó üzletemberek nagy értékű és széles felhasználói körnek szánt vegyi anyagokat állítottak elő.

De, miután kiderült, nem ismerték elég jól a jogi szabályozásokat, kénytelenek voltak átmenetileg visszahúzódni, a kommuna fejlődési irányát a vegyi ipar helyett a sertéstartás felé irányítani.

Igazi sonka- és tepertőimádóhoz illően az üzletbe rögtön bekapcsolódtak az ön számára jól ismert „üzleti mágnások”, élükön az ön egyik kedvenc, frissen kinevezett miniszterével.

Van, aki azt mondja, „minden legális”, másik azt, hogy „ez mind bűnözés”, szerintem pedig ki kellene kérni az ön véleményét, mert ön a (dez)információk embere, és őrültség lenne azt hinni, hogy az említett adatok valamelyike is észrevétlen tudott maradni az ön felügyeleti rendszere mellett.

Sokszor hallottuk, hogy azzal dicsekszik, milyen bátor ember ön, amiben nem akarok kételkedni, ezért mindezek alapján arra szólítom fel, bizonyítsa be, hogy ez a hiúság nem egy gyáva ember száját hagyta el, hanem egy vezérét, aki hajlandó a szemébe nézni azoknak, akik rá tudnak cáfolni azon állítások és dicshimnuszok egy részére, amelyekkel naponta elárassza Szerbia közvéleményét.

Párton kívüli személyként és otthonomként szolgáló város és ország őszinte tisztelőjeként meghívom önt egy őszinte beszélgetésre, amelyre elhozhatja az újságírók, politikusok közül vagy bármilyen más körhöz tartozó követőjét, akik hajlandóak meggyőződni arról, vajon Bácska északi részén valóban minden olyan, ahogyan azt az elnök mondja, vagy időnként ő is képes arra, hogy hazudjon – írja nyílt levelében a zombori tudományok doktora.

A zombori nyílt levelet erre a linkre kattintva olvashatják eredetiben.

India világviszonylatban is vezető szerepet tölt be az autóipar, telekommunikáció, gyógyszeripar, bányászat stb. terén (Fotó: linkedin.com/Indian Construction Company)