„Miért ne vegyem át azt a 60 euró, úgyis az én zsebemből fizetik… Ha nem veszem el én, ők osztják szét egymás között”.

Ha az ember a legszűkebb környezetében afféle közvélemény-kutatást készít, a leggyakrabban a fenti állítást fogja válaszként hallani. Ezt fogják mondani azok is, akik rajonganak Aleksandar Vučićért, Siniša Maliért, az egész haladó párti bagázsért és azok is, akik gyűlölik őket. És senki sem lepődött meg azon, hogy két és fél nap alatt a 30+30 eurós támogatást 2,5 millió polgár, az ország felnőttkorú lakosságának 45 százaléka igényelte azok közül, akiknek (a pénzügyminisztérium számításai szerint) joguk van az állami pénzből kifizetendő könyöradományra.

Vajon a villámankét megkérdezettei közül hányan gondolnak bele, hogy ez a 60 euró igencsak sokba fog nekik kerülni? Hogy többe kerül majd a leves, mint a hús? Egy? Egy sem? Elveszik, amit odadob az állam, hallgatni fognak, belesimulnak a hatalom megalázó, populista öntőformájába.

De tulajdonképpen mi is a háttere ennek az intézkedésnek és mi is vár ránk? A beavatottak szerint az állam ismét kedvezőtlen adósságokba veri magát, háromszázalékos kamatra vesz fel hitelt, s hogy a végelszámoláskor a polgárok, akik most 60 eurót „kapnak” az államtól, a végén 62-őt vagy 63-at adnak majd vissza.

A szerb parlament elfogadta a költségvetés módosítását, amely a hiánycélt több mint a kétszeresére, a GDP 6,9 százalékára emelte. A büdzsé által megállapított hiánycél eredetileg 1,5 milliárd euró volt, ami a GDP 2,9 százaléka, a módosítást követően pedig a hiánycél 3,5 milliárd euró lett.

Tehát a hiány kétmilliárd euróval több lesz, mint amennyire eredetileg számítottak az illetékesek. Ráadásul a költségvetést csak néhány hónappal annak elfogadása után máris módosítani kellett. Nem lehetett tartani a hiánycélt, ennek pedig egyik alapvető oka éppen a gazdaságnak és a polgároknak nyújtandó újabb támogatási csomag volt – a koronavírus-járvány idején nyújtandó illúzió.

Ráadásul megint ugyanolyan mulasztásokat követünk el, mint az első támogatási csomag esetében: a segélynyújtás nem célzott, nem szelektív, annak ellenére sem, hogy most már nem az a helyzet, mint egy évvel ezelőtt, hiszen a cégek benyújtották az előző évre szóló pénzügyi jelentéseket, így látható, hogy melyik szférát sújtották a leginkább a járvány okozta megszorítások, a covid-válság. Ha a támogatásokat annak alapján nyújtanák az illetékesek, hogy melyik cég milyen mértékben szenvedte meg a járványt, ha ehhez pénzügyi és ügyviteli mutatókat vennének számításba, akkor az állam sokkal kisebb összegből tudna támogatást nyújtani.

A polgárok között sem tesz különbséget állambácsi: a 60 eurót megkapja az is, aki minimálbért kap, de az oligarcha is. Amennyiben a valóban rászorulók kapnák a segítséget, az eredmény láthatóbb, kézzel foghatóbb, a költségvetés pedig kiegyensúlyozottabb lenne.

Akárhogyan is, jelenleg kétszeresére emelkedett a költségvetési hiány, ahhoz pedig, hogy ezt át lehessen hidalni, az államnak újabb hiteleket kell felvennie. A Pénzügyi Tanács közgazdászai figyelmeztetnek, hogy Szerbia számára a hitelek kamatai kétszer nagyobbak, mint a fejlett uniós országok számára. Ezért mi most többet költünk GDP 58 százalékát kitevő hitelek kamatainak törlesztésére, mint Franciaország, ahol az államadósság a GDP 115 százaléka. Ahhoz, hogy Szerbia megbízhatóbb adósnak számítson, az államadósságot a GDP 50 százaléka alá kellene szorítania, mutatnak rá a közgazdászok.

Megállapítható, hogy az eladósodásban ez az államvezetés párját ritkítja. Nem egészen egy évtizednyi uralkodásának ideje alatt a szerb államadósság több mint 12 milliárd euróval nőtt, ami azt jelenti, hogy az ország minden egyes állampolgárát a Szerb Haladó Párt több mint 1 700 euróval adósította el. Most pedig nagylelkűen odalök a polgároknak 60 eurót – amit aztán kamatostul kell majd visszafizetnünk.

Hitelt veszünk fel válogatás nélkül bárkitől. Mindenki szívesen is ad hitelt, hiszen borsos feláron adjuk vissza. A legszívesebben a kínaiaktól és az araboktól kérünk pénzt, mert itt úgy egyezünk meg a visszafizetésről, ahogyan akarunk, itt nem átláthatóak az ügyletek, a kínai és arab cégekkel meg lehet állapodni… De kérünk hitelt mi az Európai Banktól és a Világbanktól is.

A mezőgazdaság példáján mutatnánk be, hogyan néz ki ez a gyakorlatban.

Széltében-hosszában harsogta mindenki az államvezetés hatalmas, történelmi projektjének nagyságát, amely előremozdítja a szerbiai mezőgazdaság és gazdaság életét, s amelyhez a hitelt a Világbank adja. A május elsejei ünnepeket követően a mezőgazdászok és az agrárcégek 20-50 ezer eurós támogatásra pályázhattak, őszre pedig megnyílik a befektetések támogatását célzó pályázat is, amelynek értéke 400 000 euró. Olyan programról van szó, melynek keretében a felhasználók önerőként a befektetés értékének 10 százalékát adják, a bankok hitelként a 40 százalékát, a fennmaradó 50 százalékot pedig vissza nem térítendő támogatásként az állam adja a Világbankkal kötött megállapodás alapján. Tehát ha a mezőgazdász traktort, vetőgépet venne, silót építene, felszerelést venne a gyümölcsöshöz, akkor a befektetés felét megkapja ingyen az államtól.

De hogyan lehet bármit ingyen kapni? A hatalomgyakorlóknak valaki a szép szemükért adta, így most állambácsi továbbadja? Nem igazán. Ezt is vastagon meg fogjuk fizetni. A Világbanktól érkezik a vissza nem térítendő támogatásra szánt összeg, amelynél Szerbia hitelt vett fel. A nyilvánosság nem tudja, hogy Szerbia milyen feltételek mellett vette fel az 50 millió dolláros kölcsönt erre a célra, a mezőgazdászoknak fogalmuk nincs, hogy ez a vissza nem térítendő támogatás mennyibe is fog nekik valójában kerülni. Rohantak pályázni, mert a programot méltató populista szólamok jól hangzanak – de kérdéses, hogy valójában hányan felelnek meg a pályázati feltételeknek, s az is, hogy ők (és az állam minden egyes polgára) mennyit fizet vissza ezért a kölcsönért.

A haladó hatalom képmutatása a mezőgazdaság példáján mutatható be. De hogy ugyanez a haladó csapat a propaganda és az átverés nagymestere, számos más példából is látszik.

Hogy ez a 60 eurós segítség tulajdonképpen mit jelent, az üzemanyag árának példáján mutatható be.

Európa minden állama olcsóbb üzemanyagot biztosít a mezőgazdászok számára. Szerbia ebben kivétel, nálunk nincs olcsóbb üzemanyag. De egyetlen más országban sem folytatnak ilyen szánalmas kampányt, mint itt. És sehol nem vonnak el annyit a mezőgazdaságból élőktől, mint Szerbiában. Szánalmas és nyomorúságos, de működik. A „sárga tolvajok” száz eurót osztottak hektáronként, de nem voltak jók, ezek most 70 eurót vonnak el hektáronként és megfelelnek. Csodaország a miénk.

Namármost. A parasztnak adnak kétszer 30 eurót, aztán minden földművestől minden évben minden egyes hektár után elvesznek 70 eurót. A kétszer 30 eurós segítség csak a covid-válság idején érkezik, ráadásul mindenkinek, nem csak a mezőgazdászoknak. De minden más évben a földművesektől csak elvon az állam.

Az, hogy ugyanez az állam már évek óta csak ígérgeti az olcsóbb üzemanyagot a földműveseknek, nem az első és nem is az utolsó hazugság, amellyel hitegetnek, de a covid-válsággal való visszaélés és a propaganda minden határon túlmegy. Szégyen. De miért is szégyenkeznének, amikor a földművesek rájuk szavaznak és támogatják Vučić „nagylelkűségét”, aki gondol a parasztra és ad neki 60 eurót. Az pedig, hogy hektáronként elvesz tőlük 70-et, lényegtelen. Elfedi a propaganda.

Vegyük át még egyszer: kétszer 30 eurót kap a földműves fejenként, aztán minden földművestől elvesznek hektáronként 70 eurót. Tehát a haladás nagymesterei csak az üzemanyagért minden szezonban több mint 200 millió eurót zsebelnek be. Tehát minden család, amely 10 hektárnyi földet művel meg, az államnak csak a jövedéki adók címén 700 eurót fizet az üzemanyag után.

Mintegy 3 millió hektárnyi földet művelnek meg Szerbiában a földművesek, az oligarchák pedig több mint félmilliót. Most ez utóbbiakat nem is vettük számításba. Tehát 3 millió esetében 70 euró hektáronként kereken 210 millió eurót tesz ki. Az agrárköltségvetés több mint a felét éppen a jövedéki adók és adók teszik ki, amelyet a földművesek az üzemanyag után fizetnek. Ha Vučić lehetővé tenné, hogy a földművesek olcsóbban vegyék a dízelt, ahogyan az Európában szokás, akkor gyakorlatilag megszűnne a szerb agrárbüdzsé. És nem is lenne mit adni szubvenció formájában.

Tehát a propagandamesterek előbb elvesznek a földművestől, majd nagylelkűen visszaadnak abból egy kicsit.

És így szórakoznak az ország minden egyes polgárával, miközben egyre önteltebbek és egyre arcátlanabbak.

Slađana Gluščević

Illusztráció (Fotó:Pexels)