Több alkalommal is írtunk arról, hogy a Zenta község területén élő közalkalmazottaknak törvényesen járó útiköltség-térítmény kapcsán felmerültek félreértések és problémák. A múlt héten arról érkezett hír, hogy a munkások nagy része megkapta az elmaradt biciklipénz felét, kivéve azokat, akik perben állnak a saját intézményükkel. Az eset kapcsán Juhász Attila, a zentai önkormányzat tanácsának oktatással és művelődéssel megbízott tagja nyilatkozott a Szabad Magyar Szónak.

— Az önkormányzat, az úgynevezett biciklipénzt csak azoknak tudta visszamenőleg kifizetni, akik esetében vagy van bírósági ítélet, vagy megállapodás született. Akik nem kötöttek megállapodást és a perük folyamatban van, azokkal sajnos nem tudunk mit kezdeni — fogalmazott Juhász Attila. Mint mondja, ők mindenkinek felajánlották a megállapodást.

— Sajnos a szakszervezet elnöke forradalmi hevülettől vezérelve pont ellene beszélt a dolgoknak és arra biztatott mindenkit, hogy ne írják alá a megállapodást. Nem tudom, hogy neki mi a célja, illetve milyen érdekei fűződnek ehhez, anyagi vagy politikai indíttatása van-e. Az önkormányzat mindig partner volt az ilyen ügyekben. Partner volt, hogy az útiköltség elszámolást úgy csináljuk meg, hogy mindenkinek jó legyen, hogy mindenki törvényesen, megfelelő mértékben részesüljön. Soha nem a vagdalkozás, hanem a megbeszélés vitte előre a dolgokat. Most is így van ez és sajnálom, hogy vannak emberek, akik azt hiszik, ha valakire hallgatnak, biztos, hogy az az egyetlen igazság. Én tudom, hogy mik az önkormányzat lehetőségei és tisztában vagyok az emberek igényeivel is. Az útiköltség térítmény nem a fizetés kiegészítése, hanem az az útiköltség térítménye. A mi esetünkben azért nem történt kifizetés, mert nem volt kimutatható útiköltsége ezeknek a közalkalmazottaknak. Most megnéztük, hogy törvény szerint milyen lehetőségek és kötelezettségek vannak, így január elsejétől minden hónapban kapják ezt a térítményt a dolgozók. Most pedig ott tartunk, hogy a dolgozók többsége megkapta a pénzt. Azok viszont, akik vitatják ennek a nagyságát, formáját és perben állnak a saját munkaadójukkal, nem kapták meg, mert ügyük még folyamatban van — magyarázta Juhász.

Mégsem kapta meg mindenki az elmaradt biciklipénzt Zentán

Az útiköltség térítményre jogosultak az elmaradt összeg felét kapták meg. Mikor számíthatnak a tartozás második felének kifizetésére?

— A szerződésben szerepel, hogy jövő év július 1-ig megkapják a második részt.

A szakszervezet elnöke, Zlatko Rahimić azt állítja, hogy ha ők nem perelnek, akkor soha nem is került volna sor a tartozások kifizetésére. Mi a véleménye erről?

— Ezért mondom, hogy nem tudom, hogy egyes vezetőknek milyen politikai ambíciói vannak, vagy mit akarnak elérni. Azzal tisztában kell lenni, hogy vannak olyan szakszervezeti vezetők az iskolaközpont élén, akik két-három évvel ezelőtt igazgatóhelyettesi pozícióban voltak. Két-három évvel ezelőtt. Ők most, visszamenőleg jogosultságot kérnek, amikor viszont ott voltak, hogy tevőlegesen kivegyék ebből a részüket, akkor mélyen hallgattak, sőt, eszükbe sem villant. Akkor miért nem verték a tam-tamot? Én ígértem, hogy január elsejétől lesz biciklipénz. Azt is ígértem, hogy amint tudjuk, visszamenőleg fizetünk. Akkor adták perre az ügyet, amikor már látszott az önkormányzati költségvetésen, hogy beterveztük ennek a megtérítését. Akkor egyesek nekifogtak és nekiugrottak a saját iskolájuknak. Akkor most ki volt a korrekt és ki nem? Vajon az önkormányzat többet teljesített, mint amit merni mondtunk akkor? Igen, ez az igazság.

Zlatko Rahimić azt is állítja, hogy az önkormányzat képviselője nem jelent meg a tárgyaláson, ezzel pedig nőnek a perköltségek, amit majd a községnek kell állnia. 

— Ez hülyeség. Mert nem az önkormányzattal pereskednek. Minden egyes tanár egyénileg áll perben a munkaadójával, vagyis az iskolával. Rahimić uszít az önkormányzattal szemben, miközben az iskolával áll perben. Most tulajdonképpen az ügyvédi költségeken áll a per, elvárná ugyanis, hogy azt a község fizesse ki.

Az önkormányzat betartotta az ígéretét, mondja Juhász (Archívum)