Sérültek-e alapvető emberi és alkotmányos jogok a rendkívüli állapot idején? Egyáltalán alkotmányos volt-e annak kihirdetése? Sérült-e a nem Covid-betegek egészségügyi ellátásra való alapvető joga a járványhelyzet idején? Milyen ügyekben született különvélemény?
Többek között ezeket a kérdéseket tettük fel Korhecz Tamásnak, a szerbiai Alkotmánybíróság tagjának.
Jellemzően polgárok, vagy inkább állami szervek és intézmények fordultak a járványhelyzettel kapcsolatos beadványaikkal az alkotmánybírósághoz?
– Az állami szervek, az ügyészség, vagy például a különböző ombudsmanok jellemzően nem voltak aktívak ebben az időszakban, viszont az emberi jogi védelemmel foglalkozó nem kormányzati szervezetek nagyon is. A Belgrádi Emberi Jogi Központ, vagy más civil szervezetek zömében nagyon megalapozott indítványokat küldtek. Politikai pártok és magánszemélyek is fordultak hozzánk. Mivel nagyon hasonlítottak egymásra, mi összevontuk ezeket az indítványokat, a döntéseinket úgy hoztuk meg, hogy akár 25-30 indítványt is közösen tárgyaltunk meg, mert nagyon hasonló rendelkezéseket támadtak meg.
Mennyire lehet tematizálni ezeket a beadványokat?
– Döntően a politikai életre, a parlament működésére, a politikai jogokra, illetve a mozgás szabadságára, az egyéni szabadságra vonatkozó jogok lettek korlátozva, amiből az következik, hogy a jogviták is főleg ezeket érintették.
Megállapított az alkotmánybíróság tényleges alkotmányellenes cselekedetet?
– Igen. Voltak olyan rendelkezései a gyakran változó kormányrendeleteknek, amelyek bizonyos jogok felfüggesztésére vonatkoztak, és ezek közül néhányat alkotmányellenesnek minősítettünk. A legmélyebben a 45/2020-as ügyben foglalkoztunk ezekkel a rendeletekkel. Elsősorban azokat a rendelkezéseket nyilvánítottuk alkotmányellenesnek, amelyek a többszörös büntethetőség kizárását szavatoló jognak a megsértését jelentették. Magyarra lefordítva, ezek a rendeletek lehetővé tették, hogy valakit szabálysértés miatt elmarasztaljanak egy gyorsított eljárásban, majd utána ugyanezért a mulasztásáért büntetőeljárást is foganatosítsanak ellene és elítéljék bűncselekményért. A „non bis in idem” alapelv szerint viszont ugyanabban az ügyben senkit sem lehet kétszer elmarasztalni, ezért mi megsemmisítettük ezeket a rendeleteket, mint ahogy azokat az ítéleteket is, amelyek büntettek ilyen jellegű helyzeteket. Ebben az esetben tehát az alkotmánybíróság felmutatott egy piros lapot a kormánynak, a többi ügyben azonban a kormányzatnak adott igazat.
Magának a rendkívüli állapotnak a bevezetésével kapcsolatban is felmerültek alkotmányos aggályok. Ezzel kapcsolatban foglalt állást a testület?
– Igen, hisz a közvéleményben talán ez volt a leginkább vitatott kérdés. Ebben a kérdésben elfogadtuk a kormánynak azt az érvelését, hogy a népképviselőház – amelynek az alkotmány szerint joga van kihirdetni a rendkívüli helyzetet – nem volt abban a helyzetben, hogy összeüljön, így a rendkívüli állapotot kihirdethette az a szerv is, amely egyébként nem jogosult erre. A másik nagyon vitatott kérdés az volt, hogy maguk azok az intézkedések, amelyeket a kormány foganatosított, arányosak voltak-e, vagy aránytalanok. Ilyenek például a nyugdíjasok mozgását korlátozó intézkedések, ami egyfajta háziőrizetet jelentett a számukra a rendkívüli állapot egy időszakában, illetve a vallásgyakorlással kapcsolatos jogok gyakorlása húsvét idején. Az előbbi kérdéssel kapcsolatban szeretném elmondani a saját véleményem is. Itt az volt a legvitatottabb kérdés, hogy összeülhetett-e a képviselőház, vagy sem. Nekem az eljárás nagyobb részében az volt az álláspontom, hogy nem teremtődtek meg a feltételek arra, hogy a képviselőház helyett valaki más hirdesse ki a rendkívüli állapotot, hiszen lehetett mozogni az országban, a képviselők mozgását pedig egyébként sem korlátozhatja senki, mert az államcsíny lenne. A nép szuverenitását képviselő legfontosabb demokratikus szerv gyülekezési jogát ugyanis semmilyen körülmények között nem lehet korlátozni. De a kormány nem is ezzel az érvvel próbálta védeni az álláspontját, hanem azt mondták, hogy nem voltak meg a biztonságos ülésezésnek a feltételei. Végül is azért szavaztam meg azt a javaslatot, amely szerint itt mégsem történt alkotmánysértés, mert maguk a képviselők mondtak le a saját jogukról, hogy ők maguk döntsenek a rendkívüli állapotról. Tehát ha maguk a képviselők nem tartják fontosnak, hogy ebben a rendkívül sarkalatos kérdésben ők maguk döntsenek, hanem azt átengedik a végrehajtó hatalomnak, akkor igazából konkrét jogszabályi kötelezettség hiányában nem tudunk megállapítani alkotmánysértést.
Egy másik, ezzel kapcsolatos kérdésben viszont különvéleményt fogalmazott meg…
– Igen, ez a bizonyos másik kérdés maguknak a rendelkezéseknek az alkotmányossága. Kétségtelen, hogy nagyon nagy a mozgástere a kormánynak a rendkívüli állapot esetén, és adott esetben a kormány ezzel élt is. Viszont volt néhány olyan kérdés, amelyekben én magam nem értettem egyet azzal, hogy egy adott intézkedés alkotmányos, és itt különvéleményt fogalmaztam meg. Az egyik arról szólt, hogy a kormány gyakorlatilag bianco felhatalmazást adott a belügyminisztériumnak, hogy a mozgás korlátozására vonatkozólag bármilyen intézkedést meghozzon egy miniszteri rendeletben. Szerintem ez az alkotmány által nem lehetséges, hsizen a kormányzatnak a rendkívüli állapot idejére kapott felhatalmazásait nem lehet átruházni a belügyminisztériumra. És hogy mennyire igazam volt, azt az igazolja, hogy egy hónappal később meg is változtatták ezt a rendeletet, és attól kezdve magában a kormányrendeletben volt benne, hogy pontosan hogy is néznek ki ezek a korlátozások. Azt is megkérdőjeleztem, hogy a belügyminiszteri rendeletben megjelent egy olyan korlátozás, mely szerint korlátozták az emberek lakásból való kijövetelének a lehetőségét. Tehát nem a közterületekre való kijövetelét, hanem a lakásból való kijövetelét. Én azzal érveltem, hogy ez magával a kormányrendelettel sincs összhangban, mert az nem ad lehetőséget arra, hogy a belügyminisztérium úgymond szobafogságra ítélje az embereket, csak arra, hogy korlátozza a közterületen való mozgást. Ha tehát például egy társasházban elmegyek a szomszédomhoz, vagy lemegyek a pincébe, ezzel nem mentem közterületre egy pillanatra sem, ugyanakkor ez mégis büntetendő volt abban az időszakban, miközben ezt maga a kormányrendelet sem tette lehetővé. A többségnek viszont ez sajnos nem volt elég meggyőző.
Szintén gyakori vád volt ebben az időszakban, hogy a kormány eltitkolt, vagy visszatartott adatokat, nem egyszer még a sajtó cenzúrázásának a gyanúja is felmerült. Ezzel kapcsolatban érkeztek panaszbeadványok az alkotmánybírósághoz?
– Ezzel külön nem foglalkoztunk, ugyanis amikor ezzel kapcsolatban valami szankció ért embereket, vagy megpróbálták szankcionálni akár a szerkesztőségeket, akkor a hatalom leginkább visszakozott. Például amikor ilyen ügyben rendőri intézkedés történt, vagy az ügyészség indítványozott volna vizsgálatot, akkor azért volt olyan erős a közvélemény felháborodása, hogy általában visszakozott a hatalom. Vagyis, tett egy lépést előre, ezzel talán megfélemlített embereket, de utána nem merte végigvinni az esetleges eljárást.
Végül két olyan kérdéskör, amely sokakat, mondhatni tömegeket érinthetett potenciálisan ebben az időszakban. Sérült-e a polgárok munkára, munkavállalásra való joga, illetve a nem covid-betegek egészségügyi ellátására való joga?
– Ezzel kapcsolatban érdemi döntés nem született. Nálam nincs ilyen ügy. De látni kell, hogy a kormány nagyon ügyelt arra, hogy az ipari termelés működése biztosított legyen, még a kijárási tilalom alatt is. Ilyen szempontból tehát a foglalkoztatottak többsége esetében nem sérült a munka vállalására való jog. Ugyanakkor a munkára való jog nem olyan jog, amit ne lehetne egy rendkívüli állapot idején korlátozni. Az alkotmány a 202-es és 203-as cikkében megfogalmazza a sérthetetlen jogokat, a munkával összefüggő jogok viszont nem tartoznak ezek közé. A védőoltás kötelező felvételével kapcsolatos kérdések sincsenek összefüggésben a rendkívüli állapottal, mert védőoltás akkor lett, amikor már nem volt rendkívüli állapot. Ezek a kérdések tehát a rendes jogrenden belül dőlnek el.
A másik kérdést illetően tény és való, és ma már ezt statisztikák is igazolják, hogy többen haltak meg azért, mert nem működött az egészségügyi ellátórendszer egyéb betegségek kezelését illetően, mint magának a Covidnak a szövődményeiben, és ez nem szerbiai specifikum, hanem globális jelenség. Ezekben az esetekben végig kell járni egy teljes bírósági utat ahhoz, hogy azok az emberek, akik ilyen módon vesztették el a hozzátartozójukat, vagy épp tartós egészségkárosodást szenvedtek, elégtételt vehessenek vélt vagy valós sérelmeikért. Én személyesen azt gondolom, hogy ez egy komoly probléma, és itt is az arányosság kérdése merül fel. A varázszó az alkotmányjog esetében az arányosság: a korlátozás, amit bevezettek, arányos-e azzal a veszéllyel, vagy azzal a közérdekkel, ami miatt bevezették az intézkedéseket, van-e közöttük közvetlen összefüggés, és a hátrányokkal, amelyeket okoztak ezek a korlátozások, egyensúlyban vannak-e. Ebből a szempontból még az Európai Emberi Jogi Bíróságra is nagy munka vár, neki már vannak ezzel kapcsolatban precedensei, amelyeket mi alapvetően követünk. Mindenesetre nem vagyok abban a helyzetben, hogy fel tudjam mérni, jelenleg hány ilyen jellegű per zajlik, ugyanakkor egészen biztos, hogy ez érdekes alkotmányjogi kérdéseket vet majd fel.
Hallgassa meg a teljes interjút itt:
Ez a cikk az Együtt az aktív polgári társadalomért – ACT című projektum keretein belül jött létre, amelyet a Helvetas Swiss Intercooperation és a Građanske inicijative szervezetek bonyolítanak le a svájci kormány támogatásával. A cikkben közölt szerzői álláspontok és vélemények nem feltétlenül tükrözik a svájci kormány, a Helvetas és a Građanske inicijative álláspontját és véleményét.
A cikk szerb nyelvű változata:
A cikk szlovák nyelvű változata:
