Szenes Hanna 1921. július 17-én született Budapesten, Szenes Anikó néven. Református leánygimnáziumban tanult, ott kezdett írni. Tanárai közt volt Áprily Lajos. Az írást a családból is hozta magával, édesapja Szenes Béla író, újságíró, színpadi szerző volt, másodunokatestvére Szenes Iván.

Az erősödő fasizmus hatására a fiatal lány 1938-ra a cionizmus felé fordult, majd 1939-ben elhagyta az országot és Palesztinába költözött. Mezőgazdasági iskolába járt, utána pedig egy kibucban dolgozott. Az írást mindvégig folytatta.

A háború alatt önkéntesnek jelentkezett a brit hadseregbe, az alapkiképzés után Egyiptomban még ejtőernyős kiképzésen is részt vett.

Társaival Jugoszlávia partizánok által ellenőrzött területén dobták le 1944 márciusában. Küldetésük szerint a zsidók kimenekítését kellett volna megszervezniük Olaszországon keresztül. Leghíresebb versét (Boldog a gyufa) azokban a hetekben, Jugoszláviában írta.

Mai szlovén és horvát területeken indultak Magyarország felé, de a határon átjutva szinte azonnal letartóztatták őket. Szenes Hannát több hónapon át kegyetlenül kínozták, de ő nem tört meg. Hazaárulásra hivatkozva halálra ítélték, majd a nyilas hatalomátvétel után, 1944. november 7-én a Margit körúti fegyházban kivégezték.

Szenes Hanna földi maradványait Budapestről 1950-ben Izraelbe vitték. A Herzl-hegyen temették el, Izrael nemzeti hőseinek sírkertjében.

Szenes Hanna verseit, írásait több mint húsz nyelvre fordították le, ötven országban adták ki,  nevét utcák, terek őrzik, csak mi, magyarok nem vettünk róla sokáig tudomást. Naplóját és verseit 1991-ben adták ki, később mindössze egy aprócska közterületet neveztek el róla Budapesten a VII. kerületben. Tavaly itt került elhelyezésre Kolodkó Mihály miniszobra, amely Szenes Hannát ejtőernyővel ábrázolja. Budapest II. kerülete most tervez szobrot állítani tiszteletére a kivégzése helyszínén.

Szenes Hanna csak tavaly kapott egy Kolodko miniszobrot Magyarországon (Fotó: Göröntsér Vera/kozterkep.hu)

Szenes Hanna csak tavaly kapott egy Kolodko miniszobrot Magyarországon (Fotó: Göröntsér Vera/kozterkep.hu)

Szenes Hanna irodalmi hagyatéka tavaly került az Izraeli Nemzeti Könyvtár tulajdonába, tartalma közkinccsé vált, az Interneten szabadon kutatható.

Az UNESCO javaslatára több szervezet együttműködésével Szenes Hanna emlékévet szerveznek, melynek hivatalos megnyitója július 22-én lesz Budapesten.

Szenes Hanna tiszteletére száz izraeli, brit, szlovén, horvát és magyar ejtőernyős érkezik vasárnap Szlovéniába, az eredeti ugrást helyszínén mutatnak be programot, majd az ejtőernyősök akkori útvonalát követve indulnak Magyarország felé. A csoportot több kutató, történész, irodalmár kíséri, hogy minél több helyszínen tudják bemutatni Szenes Hanna életét, tragikus sorsát és verseit.

Szenes Hanna Budapesti házuk udvarán 1937-38 körül és Palesztinában 1940-ben (Fotó: Wikipedia)