Szerdán este valamivel kilenc óra után Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-oldalán tette közzé Hajnal Jenőhöz, a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez intézett nyílt levelét a Tanyaszínház körül kialakult ügy kapcsán. A levelet teljes egészében alább közöljük:
„Kedves Jenő!
Magam is olvastam tegnapi (2021. július 27.) közleményed és az arra való heves reakciókat. Ne szívd mellre!
Egyébként azt gondolom, hogy nem egyértelműen és világosan, hanem finoman fogalmaztál, amivel megteremtetted annak lehetőségét, hogy lefasisztázzanak téged, összemossák az alkotói szabadságot a Tanyaszínház eszményével, az pedig nem más, mint mindenkihez szólni, gyerektől az idősekig.
Az alkotói szabadság és a prasnyaság úgy jár egymással kéz a kézben, ahogyan Lénárd Róbert önmagát Ödön von Horváth-hoz hasonlíthatja, a mai Vajdaságot pedig 1933 Berlinjéhez. Ha akarjuk, akkor a színpadon hugyozás is az alkotói szabadság része, ahogyan egy színházi rendező magát a szlavóniai származású, osztrák-magyar diplomatával egyenlítheti ki. A különbség az, hogy Lénárd Róbertet nem üldözik, ő az Újvidéki Színházban dolgozik és a Tanyaszínház folytonos-folyamatos rendezője, míg Ödön von Horváth-ot üldözték, emigrált.
Miközben Lénárd Róbert esernyőjét nyitogatja, mert felőled, kedves Jenő, barna esőt vizionál, a Tanyaszínház közönsége évek óta, körülbelül hatodik éve eltűri, elszenvedi az előadásokat. Tudjuk jól, hogy így van, hiszen nekünk is elmesélik, amit a színészeknek is elmondanak az előadást követő vacsorák alkalmával. De egészen tegnapig senki nem szólt vissza a Tanyaszínházat foglyul ejtő és most fiatal, kezdő színészekkel takarózó társaságnak. Talán előbb kellett volna, kedves Jenő, mielőtt ilyen és ehhez hasonló üzeneteket kapunk: ,,már akartam kérdezni, ezeket a tanyásokat senki nem ellenőrzi, hogy ilyen katasztrofálisan ocsmány előadásokat adnak elő? Otthagyták az előadást az emberek. Volt, aki odament hozzájuk előadás közben és megkérte őket, hogy az ocsmány szavakat, káromkodásokat helyettesítsék már lájtosabbal. Így a p*na helyett pu*nci lett a végére, meg hadd ne mondjam.”
Ebből szerintem igen csak nehéz politikai ügyet kreálni, de látom, igyekeznek. Ismerősek ezek a tempók.
Kedves Jenő!
Jól döntöttél! Mert abból csinálnak alkotói szabadságkérdést, hogy a Tanyaszínház produkciójának hol vannak az erkölcsi, beszédbeli határai? Megengedhető-e a prasnya beszéd és a színpadon vizelés, amikor tudjuk, hogy a Tanyaszínházat az egész falu apraja-nagyja várja és nézi. Abból csinálnak alkotói szabadságkérdést, és ott vizionálnak fasizmust, hogy az anyukák eltakarják az ötévesek szemét, a nagyszülők befogják az unokák fülét? Mert azért ez mégsem művészet. A nézők szerint nem. És szerintünk sem.
Tehát, igazad van, Jenő, ez nem esztétikai kérdés, hanem civilizációs. Olyan határokon lép túl a Tanyaszínház, ami összeegyeztethetetlen a vajdasági magyar közösség értékrendjével.
Szeretném megjegyezni, hogy a Tanyaszínházat nem szerzői színházként és nem kísérleti színházként hozták létre az alapítói. A Tanyaszínházba nem azok váltanak jegyet, akik direkt ilyen próbálkozásokra kíváncsiak.
A Tanyaszínház közönsége éppen ezért kiszolgáltatott és a legnagyobb megbecsülést érdemli. És a színpadon hugyozást és az alpári kifejezéseket nem kell a művészi alkotó szabadság keretében értékelnie.
Úgy gondolom, nem az alkotói szabadság sérült, hanem a Tanyaszínház közönsége van évek óta lelki abúzusnak kitéve a Tanyaszínházat foglyul ejtő, a soltisi crédót régen elfelejtő és betemető társaság részéről.
Kedves Jenő!
Régóta nyomaszt bennünket mindaz, ami a Tanyaszínház körül zajlik. Az építkezés, az elszámolás, az évek óta mindinkább a vállalhatatlanság felé csúszó produkciók, amelyek, lássuk be, ugyanannak a zárt alkotói körnek az előnyjoga lassan egy évtizede. Önmagában az, hogy egy szűk és zárt köré a Tanyaszínház, nem is volna baj, ha mostani megnyilatkozásuk, túl a közönséget lenéző előadáson, nem tenné azzá.
Ezért gondolom, hogy jól jártál el. Megvártad azt, hogy az új vezetés miképpen jár el, korrigál-e az elmúlt öt-hat év gyakorlatán, és amikor özönleni kezdtek az elégedetlen és felháborodott vélemények Csantavérről, Bácsfekethegyről, léptél. Jól léptél. Támogatni foglak ebben, ahogyan mindenki, akiben jó a szándék.
Aki nem így tesz, annak se a Tanyaszínház, se az alkotói szabadság nem fontos.
Mert az alkotói szabadság is olyan, mint a szabadság általában. Csak akkor létezik, ha vannak határai.
A magam részéről örülök annak, ha Kavillón lejátszák minden este a darabot, hiszen azért építettük fel a Tanyaszínház otthonát, hogy élet legyen benne. Ugyanakkor arra kérem a szervezőket, hogy mindenütt jelezzék, az előadás korhatáros. Nem a vajdasági nyári esték csillagos ege alatt, a közönség aprajának és nagyjának szóló, a lelket a pandémia, a magány, a nehézségek után felszabadítani, örömmel eltölteni kívánó színházi csoda, hanem egy freak show.
Ugyanakkor azt is szeretném jelezni, hogy nem tartom tovább halaszthatónak a színházaink, kulturális életünk, intézményeink jövőjét, jövőbeni működési irányait és céljait meghatározó, stratégiai döntéseket eredményező beszélgetések lebonyolítását. A magam részéről már több színházi emberrel is beszéltem erről.
A jelen és a jövő miatt mozgósítottunk az elmúlt években százmilliókat, erre kötelez bennünket a színházi emberek sok elismerést hozó díjainak sora.
Kedves Jenő!
Azért írtam le mindezt nyílt level formájában, mert az Ügy megérdemli. Mert noha számunkra az Ügy a színházról, a színházainkról, a Tanyaszínházról szól, elsősorban mégis a közönségről, az emberekről. Őértük kell, hogy létezzen a színház. És nem fordítva. Ahogyan a politika is az emberekért van és nem fordítva.
Ezt nem szabad sem összekeverni, sem a hangsúlyokat áthelyezni.
Mi nem tettük ezt.
Barátsággal.”
Pásztor István és Hajnal Jenő (Archívum)
