A Szociális-Gazdasági Tanács keretén belül zajló, szerbiai minimálbér megállapításáról szóló tárgyalásokon, mondhatni értelmetlenül vesznek részt a munkáltatók és a szakszervezetek, hiszen mint mondják, az állam már előzetesen bejelentette, hogy mekkora lesz a jövő évi minimálbér, annak a szándéka nélkül, hogy az adórendszert és járulékrendszert tisztességes és átfogó módon szabályoznák.

„A kis fizetésekre nehezedő magas terhek, amelyek a nettó kereset mintegy hatvan százalékát teszik ki, közvetlen okai az óriási méreteket öltött fekete munkaerőpiacnak, amely ellehetetleníti a bejegyzett munkaadókat és túl nagy terheket ró a kisvállalkozásokra és az alacsony bért keresőkre” – értékeli a helyzetet a Szerbiai Magánvállalkozókat és Vállalkozókat Védelmező Egyesület.

Emlékeztetnek arra, hogy a vállalkozók és mikrovállalkozások tulajdonosai maguk is alkalmazottak a vállalataikban, ami plusz terhet jelent számukra.

„A most jövedelmezőbbnek számító illegális munkavégzés „fenntartása” helyett az állami apparátusnak az adózás színvonalának javítása érdekében igazságos, progresszív és átfogó módon kell foglalkoznia az adórendszerrel, hogy a munkavállalók helyzete javuljon” – áll az egyesület közleményében.

Az egyesület becslései szerint több pénz lehetne az államkasszában, amennyiben megakadályoznák a határokon való csempészést és ezzel a vámfizetés elmaradását, illetve, ha megszűnne az áram, üzemanyag és egyéb hasonló termékek lopása az országban. Ezeken felül meg kellene akadályozni a pénz fiktív számlákon keresztül történő külföldre szivattyúzását, illetve a jövedelemadó megfizetésének elkerülését Szerbiában.

Az egyesület felhívja a figyelmet továbbá az előre megbeszélt közbeszerzési pályázatok, az illegális építkezések, és az illegális interneten keresztüli kereskedelem elkerülésének fontosságára, mert szerintük ezzel csökkenhetnének a kisbérekre és kisvállalkozásokra kirótt terhek anélkül, hogy az az egészségügyi ellátáshoz és a nyugdíjhoz való alapvető jogokat sértené.

A minimálbérről szóló tárgyalások augusztus 23-án folytatódnak, ám Szerbia elnöke már bejelentette, hogy a 2022-es minimálbér 35 ezer dinár körül fog alakulni. Az elnök becslése szerint Szerbiában tavaly kb. egymillió ember kapott minimálbért.

A munkáltatók nemrégiben bejelentették, hogy egyetértenek a bérminimum emelésével, ám csupán alacsonyabb szinten meghatározott adók mellett tartanák elfogadhatónak az emelést.