Letették a kínai Sinopharm koronavírus elleni oltóanyagának előállítására alkalmas vakcinagyár alapkövét csütörtökön a Belgrádhoz tartozó Zimonyban, a tervek szerint az üzem 2022 márciusában kezdheti meg a működését, tudatja az MTI.

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke a zimonyi alapkőletételkor szervezett ünnepségen közölte, hogy a gyár évente 40 millió adag vakcinát lesz képes előállítani, de a terv egyelőre az, hogy 30 milliót gyártson, mivel az elegendő Szerbia, a régió és minden érdeklődő számára.

A befektetés értéke 30 millió euró, és a tervek szerint 2022 márciusában már készen lesz az első üzemrészleg, így az ott készült védőoltások már áprilisban megjelenhetnek a piacon. Szerbiában júniusban kezdték el az orosz Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag gyártását.

A nyugat-balkáni ország jó kapcsolatokat ápol Kínával és Oroszországgal, így Belgrád nagy mennyiségben vásárolt oltóanyagot keleti partnereitől, amivel az oltási kampány elején jelentős sikereket ért el. Szerbiában a kínai és az orosz védőoltás mellett a Pfizer/BioNTech, valamint az AstraZeneca vakcinája érhető el, és a bejelentések szerint októbertől a Moderna által gyártott védőoltás is rendelkezésre áll. A kezdeti lendület után azonban oltakozási kedv jelentősen csökkent az országban, ahol a nagykorú lakosság alig felét oltották eddig be.