Az afganisztáni kivonulás nem most esett meg először. Hasonló volt a helyzet, amikor a britek az 1840-es években megpróbálták meghódítani az országot. Erről az eseményről nemcsak történelmi tanulmányok íródtak, de a szépirodalom is szól róla.
A következőkben egy verssel és egy regénnyel foglalkozunk: Theodor Fontane német költő az „Afganisztán tragédiája” című balladájával és a skót George MacDonald Fraser „Flashman” című, 1968-ban kiadott művével, amely egy áltörténelmi kalandregény.
Afganisztán tragédiája
Theodor Fontane (1819-1898) német regényíró és költő egész életében a gyarmatosítással és az ezzel járó erőszakkal foglakozott. A legismertebb erre vonatkozó írása talán az „Afganisztán tragédiája” (1858) című balladája.
Az „Afganisztán tragédiája”-ban ez áll:
„Tizenháromezer ember volt ott
Menetünk Kabulból indult
katonák, vezetők, nők és gyermekek
megdermedve, megölve, elárulva.”
A költőt az afgánok 1841–1842 között lezajlott felkelése inspirálta a ballada megírására. Ez a felkelés a brit erők ellen irányult, akik 1839-ben szállták meg az országot. Fontane „Afganisztán tragédiája” klasszikus ballada formájában tematizálja a britek vereségét. A felkelésben csaknem ötezer katonát és a követőiket űzték ki Kabulból, ami során több ezren életüket vesztették.
A ballada az egyetlen túlélő brit katona sorsával foglalkozik, aki végső erejével jelenti a brit csapatok teljes vereségét Sir Robert Sale-nek, az akkor még brit kézben lévő Dzsalalabad parancsnokának, akinek a csapatai arra kényszerültek, hogy istentelen havas tájakon húzzák meg magukat. Abban a reményben, hogy felvidítsák magukat, de főleg abban reménykedve, hogy mégiscsak előkerül a többi bajtársuk is, angol és skót dalokat énekeltek a dzsalalabadi sáncokon két éjszaka és egy napon keresztül – mindhiába.
A hős
George MacDonald Fraser (1925-2008) angol író és forgatókönyvíró „Flashman. From the Flashman Papers, 1839-42” című műve 2007-ben jelent meg magyarul „A Flashman iratok” címmel, de ennek ellenére Fraser irodalmi munkássága alig ismert Magyarországon.
Fraser a regényében elsősorban Harry Flashmannal foglalkozik. De ki volt Harry Flashman? Mondhatni, ő a brit Háry János! A Flashman-könyvek álmemoárok, úgy íródtak, mintha maga Flashman emlékezett volna vissza a XIX. század brit hadseregben szerzett élményeire. Fraser Flashmant egy részeges randalírozónak mutatja be, akit kicsapnak a bentlakásos iskolából, aki elcsábította apja jegyesét, nőcsábász és nőgyűlölő volt egyben, majd katonának áll elsősorban ezért, hogy leplezze botrányait. Flashman tehát csupán egy búvóhelyet keresett a hadseregben, de ott is bajba keveredik, csal, és a harctéren példátlan gyávaságról tesz tanúbizonyságot. Ennek ellenére a kabuli hadsereg parancsnokának, Lord Elphinstone-nak lett az adjunktusa.
Ám a kitalált főszereplő, Harry Flashman sorsa beágyazódik a való történetbe, jelesül a brit intervenciós hadsereg katasztrofálisan visszavonulásába. Ezt a kivonulást Elphinstone brit vezérőrnagy vezette Kabulból 1841/42 telén, amelynek során – a legenda szerint – csak egy embernek sikerült eljutni a brit indiai hadsereg legközelebbi előőrséhez. Ez Harry Flashman volt, aki miután túlélte a kivonulást, háborús hőssé válik.
Kudarcos küzdelem Afganisztán meghódításáért
A britek az 1830-as évek végén zajló Oroszországgal versenyeztek az afganisztáni befolyásért. Ők hozták létre azt, amit ma „rendszerváltásnak” neveznek, három hadosztállyal vonultak be Afganisztánba, és kulcsállásokat foglaltak el Kandahárban és Kabulban.
Amikor végre stabilnak látszott a helyzet a megszállt Afganisztánban, Londonban fellángolt a belpolitikai vita a háborúról és a megszállás túlzott költségeiről. A britek ezért lecsökkentették a megszálló csapatok létszámát. Ez viszont a béke végét jelentette Afganisztánban. Az afgán lázadók lecsaptak a brit katonákra, s megölték az angolok két legfontosabb politikai képviselőjét.
William Elphinstone vezérőrnagy, aki idős és beteges ember volt, ráadásul politikailag igen naiv, Mohammed Akbárral tárgyalt a visszavonulásról. Az afgán vezető ígéretet tett neki a britek biztonságos kivonulására. Hamarosan világossá vált azonban, hogy mindez csak üres ígéret volt.
1842 januárjában, egy hóvihar során körülbelül tizenötezer brit igyekezett kimenekülni a Kabul melletti erődből. Azonban csak az egynegyedük volt a fegyveres erők tagja. A többiek civilek voltak: családtagok, személyzet, szolgák.
Mielőtt még a Kabul melletti folyóhoz értek volna, az elsőként átkelőket mesterlövészek ölték meg. A felkelők körbevették a menekülők vonatát, és kifosztották őket. A hideg, az éhség és a kimerültség is rengeteg áldozatot szedett, különösen az alacsonyabb rangú civilek körében.
Elphinstone tárgyalásokkal próbálkozott, de ezek kudarcba fulladtak. Állítólag 1842 áprilisában fogságban halt meg.
William Barnes Wollen festménye (1898) az utolsó brit osztagok ellenállását ábrázolja az afganisztáni hegyekben. (Fotó: Wikipédia)
