Ferenc pápa azt kívánta a budapesti Hősök terén elmondott Úrangyala imádságban (Angelus), hogy legyen a kereszt a híd a múlt és a jövő között.

A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, a vallásos érzés az éltető nedve a gyökereihez olyannyira kötődő magyar nemzetnek. „De a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól gyökerezzünk meg, hanem a magasba is nyúlik és kitárja a karjait mindenki felé” – mondta.

Ferenc pápa hangsúlyozta, a kereszt „arra hív, hogy ragaszkodjunk gyökereinkhez, de ne elégedjünk meg ezzel; hogy merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik szomjaznak a mi korunkban“. Az egyházfő azt kívánta a híveknek, legyenek „megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők”.

Kiemelte, a Missziós kereszt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma arra kell, hogy ösztönözze a hívőket, hogy életükkel hirdessék az „Evangéliumot, amely megszabadít, annak jó hírét, hogy Isten végtelenül gyöngéden szeret minden embert”.
„A mai szeretetre éhes világban ez az a táplálék, amelyre minden magyar ember vágyik” – mondta.

Ferenc pápa beszédében köszönetet mondott a „nagy magyar keresztény családnak”, amelyet – mint mondta – szeretne magához ölelni „különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és a más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába” haladnak.

Ferenc pápa érkezik a Hősök terére MTI/Bruzák Noémi

A katolikus egyházfő ezt követően köszönetet mondott I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkának, továbbá a megjelent püspököknek, papoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, valamint valamennyi hívőnek, továbbá a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezőinek, megvalósítóinak.
„Amikor újfent hálámat fejezem ki az engem fogadó állami és vallási vezetőknek, szeretném kimondani: köszönöm nektek, Magyarország népe” – mondta.

„Áldásom innen, ebből a nagy városból szeretne mindenkit elérni, főként a gyermekeket és a fiatalokat, az időseket és a betegeket, a szegényeket és a kirekesztetteket” – fogalmazott.

Ferenc pápa – az utolsó szavakat magyarul mondva – úgy zárta imádságát: „Veletek és értetek mondom: Isten, áldd meg a magyart!”.

A szentmisén részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök; Orbán Viktor miniszterelnök; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kövér László, az Országgyűlés elnöke; Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke; Varga Zs. András, a Kúria elnöke; Varga Judit igazságügyi miniszter; Benkő Tibor honvédelmi miniszter; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára; Schmitt Pál volt államfő; Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is.

A Miniszterelnökség által közreadott képen Ferenc pápa (b3) találkozója Áder János köztársasági elnökkel (j2), Orbán Viktor miniszterelnökkel (j3) és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel (j) a Szépművészeti Múzeumban

A Szentatya a misét megelőzően találkozott Áder János államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel. Orbán Viktor arra kérte Ferenc pápát, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot, illetve átadta annak a levélnek a másolatát, amelyet IV. Béla magyar király IV. Ince pápához intézett.

A Vatikán közlése szerint a szívélyes légkörű találkozó mintegy 40 percig tartott. A katolikus egyházfő és Magyarország vezetői az egyház magyarországi szerepéről, a környezetvédelem iránti elkötelezettségről, valamint a családok védelméről és támogatásáról beszélgettek.

A pápa megajándékozta a köztársasági elnököt Ippolito Caffi olasz festőnek az 1800-as évek közepén készült, jelenleg a Római Múzeumban őrzött egyik festményének mozaikból készült másolatával. A Pápai áldás a Szent Péter téren címet viselő alkotás azt ábrázolja, amint a reggeli napfényben fürdő Szent Péter téren gyülekeznek a pápai áldásra várakozó emberek.