A szerb kormánynak megoldást kell találnia a villamos energia árának óriási emelkedésének elkerülésére, mert ellenkező esetben a nagy fogyasztónak számító vállalatokat be kell zárni – mondta Nebojša Atanacković, a Munkáltatók Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Hozátette, az energiaárak emelkedésének problémáját a Szociális és Gazdasági Tanács október 20-ai, szerdai ülésén tárgyalják, és a vállalkozók egyesülete megköveteli, hogy ne csak az áram, hanem a dízel árának emelkedését is korlátozzák, hiszen a fuvarozók is veszélyben vannak.

– Két héttel ezelőttig egy liter gázolaj 151 dinárba került, most pedig 175 dinárba, ami megnehezíti a közlekedési vállalatok tevékenységét – mondta Atanacković.

Ana Brnabić kormányfő néhány napja bejelentette, hogy a kormány munkacsoportot hoz létre az emelkedő energiaárak következményeinek enyhítésére. A hirtelen áremelkedés idén július óta tart, a tőzsdén a villamosenergia mintegy 100, míg a gáz ára 200 százalékkal lett drágább.

A SEEPEX szerb villamosenergia -tőzsde műszaki igazgatója, Dejan Stojčevski szerint megoldást kell találni a drágulásra, különben a gazdaság nem bírja el az újabb terheket. Hozzátette, az Európai Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökség (ACER) javaslata szerint csökkenteni kellene a villamos energia árát alkotó különféle díjakat és adókat, amelyek komoly tételt jelentenek a fogyasztók számára.

„Senki sem tudta megjósolni az áram ilyen mértékű drágulását, ezt mesterségesen az európai gáz drágulása okozta, és az áremelkedés Szerbiára is átterjedt” – mondta Stojčevski. Becslése szerint a villamosenergia egyéb költségek (adók) nélküli ára a következő években minden bizonnyal körülbelül 50 százalékkal magasabb lesz a koronavírus előtti időszakhoz képest, mivel a széndioxid -kibocsátási adó mértéke is számottevően növekedett.