Ősidők óta emlékeznek vissza az emberek isteneikre, szentjeikre és elhunyt szeretteikre. A szokás eredetéről több elmélet is született, és az évezredek során más-más időpontra tehetjük ezt a megemlékezést. November elseje mindenszentek napja, azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban. A halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Vallási szokásoktól függően ilyenkor az elhunyt szeretteink sírjára virágot viszünk, lelki üdvükért gyertyát gyújtunk, imát mondunk el, valamint egyes helyeken él a szokás, hogy ételt visznek ki a temetőbe. Ekkor napközben őszi virágoktól pompázik a temető, éjjel pedig a gyertyák fénye emlékeztet az ünnepre.
A fiatal házaspár, Juhász Krisztina és Gábor az adai római katolikus temető temetőcsőszei. Az ünnepek közeledtével az ő feladataik is szaporodnak. De miért is választották ezt a nem mindennapi szakmát? Krisztina zentai születésű, Gábor pedig martonosi. 2011-ben költöztek Adára.
Juhász Krisztina és Gábor az adai római katolikus temető temetőcsőszei (Fotó: magánarchívum)
– Akkor a kommunális vállalat fennhatósága alá tartozott a temető, és kisegítő munkást kerestek. 2012-ben kezdtem náluk dolgozni sírásóként – meséli a kezdetekről a férj.
– 2014-ig, amíg a kommunális vállalat felelt a temetőért, ezen a poszton dolgoztam. Miután az egyház visszavette a temetőt, onnantól kezdve mi lettünk a temetőcsőszök. A feladataink közé tartozik a fűkaszálás, fák metszése, a sír ásása és betemetése, illetve előkészítése – sírfedőlapok levétele és visszatétele, temetéskor a virágok sírra helyezése. A szemetet mi hordjuk ki a temetőből, mi nyitjuk és zárjuk a kapukat, illetve a havat is eltakarítjuk télen. Emellett az ügyfélfogadás is a feladatunk. A polgárok először a temetkezési vállalkozóhoz mennek, utána fordulnak hozzánk, és végül a plébániát keresik fel – mondja Gábor, aki hozzáteszi, sokan nem ügyelnek a tisztaságra a temetőben.
– Mindenszentek és hallottak napján több a feladatunk. Rengetegen vannak, akik csak évente egyszer-kétszer jönnek ki a temetőbe, és az elhanyagolt sírokat most takarítják – veszi át a szót Krisztina.
– Ebből kifolyólag szemétből is jócskán több van. Sok szemtelen emberrel is találkozunk, akik más sírjára dobálják a szemetet, és a hozzátartozók nekünk panaszkodnak. Természetesen, ha tetten érjük őket, rájuk szólunk, hogy annak nem ott a helye, hanem a szemetesben. Sajnos, mint mindenhol, itt is ellopkodják más sírjáról a virágokat, viszont ez ellen nem sokat tehetünk, csak annyit, hogy rendszeresen zárjuk a temetőkaput.
A házaspár a zentai Szent Anna-temető karbantartásáért is felelős.
– A feleségem, egy munkatársam és én felelünk az adai temető karbantartásáért. Ez a terület nagyjából hét-nyolc hold földön terül el – folytatja Gábor.
– Zentán is van egy temető, amit mi tartunk, a vásártérnél a Szent Anna-temető. A temetőn belül áll a temetkezési vállalkozó üzlethelysége. Itt a sírhelybérleteket is a temetőben rendezik, nem kell emiatt elmenni a plébániára.
A nyitvatartási időnek több oka is van. Az egyik, hogy a temetőben nincs huszonnégy órás felügyelet, a másik pedig a helyiek biztonsága.
– 2009-ben az adai temetőben lebontották a csőszházat, így mi már nem úgy vigyázzuk a területet, mint ahogy régen volt szokás. A nyári időszámítás szerint reggel hattól este nyolcig tart nyitva, mindenszentek és halottak napja után a téli időszámítás szerint reggel héttől délután öt óráig. Korán sötétedik, ha valaki bent botorkál és elesik, könnyen megtörténik a baj, mert éjszaka a sötétben senki nem veszi észre. Ezért zárás előtt többször körbejárjuk a területet, nem maradt-e bent véletlenül bárki is. Volt rá példa, hogy egy idős bácsi a szülei sírját szerette volna megkeresni mindenszentek napján. Már több mint kilencvenéves volt, mégis a temető legtávolabbi pontjáig merészkedett, felmérte, hogy zárásra már nem ér ki, így bevackolt magának. Szerencse, hogy rátaláltunk, mert a nagy hidegek miatt nem biztos, hogy megérte volna a reggelt – meséli Krisztina.
Nagy Valentina
A cikk nyomtatott változata a Családi Kör hetilap október 28-ai számában jelent meg.
