Mivel már harminc éve, azaz 1991-ben játszódtak le a délvidéki magyar nemzeti közösség első komolyabb, spontán majd szervezett háborúellenes megmozdulásai (Kispiac szeptember elején, Tisza-menti béketüntetések szeptember és október folyamán, zentai lázadás november kezdetén), el lehet mondani, az újabb generációk nagyon keveset tudnak ezekről.

Nem kívánom bírálni az akkori fiatalokat és középkorúakat, megértem, hogy a kellemetlen emlékeket szeretnék maguk mögött tudni, mégis illene az akkori történésekkel megismertetni a mai generációink gyermekeit. Ez a feladat különösképpen fontos, mivel az állami oktatáspolitika nemcsak a nem szerb közösségek, hanem még az államalkotó nép emlékezetéből is ki szeretné kitörölni az erre utaló – számukra még a mai nap is kellemetlennek számító – történelmi epizódokat.

Elég csak fellapozni az e-tankönyvek közül például az általános iskolák 8. osztályosainak szánt történelemkönyvet. Nem titok, mindez csak szerb nyelven lelhető fel az interneten. A könyv legérdekesebb része az V-2 fejezete, amelynek címe: Szerbia és a szerb nép a XX. század végén, valamint a XXI. század elején. Mit tehettem mást, átolvastam. Amit ott találtam, még csak köszönőviszonyban sincs mindazzal, amit átéltünk az 1988–1995 időszakban, ezért kíváncsi voltam, mi található a magyar gyermekeknek nyomtatott ugyancsak 8. osztályos tankönyvben. Csakhogy hiába kerestem a nagy nyilvánosság előtt szeptemberre, illetve októberre megígért tankönyvet, azt a nyolcadik osztályos magyar gyerekek a mai napig nem kapták kézhez, ehelyett megjött a legújabb ígéret, decemberre, de legkésőbb januárra már el fog készülni, hogy abból (jó féléves késéssel) tanulhassanak.

Be kell ismernem, most nem önszántamból kezdtem el kutatni, mert az oromhegyesi Zitzer Sportegyesület lányai arról kérdezősködtek: Miért nevezik az egyesületet és a csapataikat Zitzernek? A választ megígértem, így nemcsak nekik, a nyilvánosságnak is közzéteszem.

Oromhegyesen a kőolaj-kitermelő vállalat az 1960-as években fellelt kőolajmező miatt a Horvát János és a Temető utcák sarkán felépített egy barakk épületet, onnan irányították a mező kutatását, majd pedig a fúrásokat is. Az eredmények miatt „kinőtték” az épületet, így mivel felépült az új általános iskola, a falu végén található egyik iskolaépületért (oda építették az igazgatási épületüket) cserébe átadták a falunak a már jócskán kiszolgált épületecskét, ahová beköltözött az óvoda. A 80-as évek végére az akkor még csak újnak nevezett mai November 29. utcának elkereszteltben felépült az óvoda épülete is. így a falu akkori vezetése a barakkot kiadta három fiatal családnak, hogy megnyithassák a település első pizzériáját és biliárd termét. Aki otthon van a sportban, tudja, hogy még a biliárdban is a szinte százszázalékig biztos, vagyis elhibázhatatlan helyzetet magyarul ziccernek nevezik. De, hogy még érdekesebbnek tűnjön, nem a helyesírás szerint írták le, hanem úgy, mintha valamely idegen nyelvből vették volna kölcsön, így a vállalkozásukat Zitzer Clubnak nevezték el.

Akkor, amikor a falusi nők elkezdték a háború elleni tiltakozást, ezek a tulajdonosok (ők is érintettek voltak, nekik is jutott nem is egy katonai behívó), jóváhagyták, hogy a harcolni nem akaró férfiak beköltözzenek a klubba, de arra más senki sem gondolt, ez az épület lesz 92 napig az ideiglenes lakhelyük. A legérdekesebb, ekkor tudtuk meg, hogy a Zitzer szó Németországban egy népes család vezetékneve, ráadásul egyetlenegy logikus magyarázatot találtam, ez egy szász vezetéknév és a Zitzer (másképpen Zitzmann) azt jelenti, Zius hadisten harcosa!

Ma már a faluban nem lehet rálelni az oromhegyesi békemegmozdulás mindennapjait bemutató felesleges dokumentumgyűjteményre, ezért teszem közzé annak szövegét, ha rákattintanak a Clubtól a szellemi köztársaságig címre, elolvashatják ezt a szöveget. De ha kíváncsiak a könyv kinézetére is (igaz innen a szöveget nem tölthetik le), akkor ide kattintantsanak:

Mivel feltételezem – ahogyan a szerb nyelven megjelent nyolcadikos történelem könyvben nem, úgy – a magyar nyelvű tankönyvben (de nehogy azt higgyék, hogy a mondanivalóm csak az általános iskolára vonatkozik, semmivel sem jobb a helyzet a középiskolai tankönyveknél) sem fogjuk megtalálni, mi is történt a térségünkben a legújabb balkáni háborúk idején, ezért javaslom a történelmet tanító általános és középiskolai tanároknak meg a történelem iránt érdeklődő gyerekeknek, használják fel segédirodalomként a Lehetett bátran is félni – Kispiactól Oromhegyesig, avagy a magyarok háborúellenes önszerveződése Vajdaságban kiadványt, hogy legalább megismerkedjenek az 1991. szeptember–1992. szeptember időszak tényeivel. Itt is ugyanaz a helyzet, a címre rákattintva le lehet a könyvet tölteni, de ha csak lapozgatni szeretné, akkor használja ezt a linket.

Kénytelen vagyok idézni ebből, a négy évvel ezelőtt megjelent kiadványból:

„Engedjék meg, hogy a könyvet ajánljam is, mégpedig az általános és középiskolákban dolgozó történelemtanároknak, ha másért nem, azért, hogy a szűkebb környezetünk közelmúltját is megismertethessék a tanulókkal, mert – ebben pedig nagyon biztos vagyok – balkáni szokás szerint a hivatalos történelemtudomány és oktatáspolitika egy kiszínezett, az akkori valósággal még csak köszönőviszonyban sem levő eseménysorozatot fog kreálni, amit a térség legújabb kori történéseiről szóló tananyagnak fognak elnevezni.”

A tanároktól csak azt kérem, ne kérjenek jóváhagyást e két kiadvány, mint segédkönyv használatára az igazgatótól, a tanügyi tanácsostól, a Magyar Nemzeti Tanács, esetleg a VMSZ elnökétől vagy bármilyen tisztségben levő „funkcijától”, vegyenek példát az akkori – főleg – hölgyektől, akik büszkén vállalták,  hogy lehet bátran is félni, igaz most csak az önkinevezett „hajjakendek” és azok talpnyalói kegyeinek elvesztése miatt, de ne feledjék el a népi bölcsességet sem, a tiltott gyümölcs a legédesebb!

(A fotók Balla Lajos archívumából származnak)