A Magyar Mozgalom közleményében támogatja Márki-Zay Péter előválasztási győzelmét. Nyilván a közlemény visszhangot vált ki a magyarországi független médiában, annál is inkább, mert – tudtommal – ez az első Márki-Zayt támogató kisebbségi párt.

Furcsa vajdasági paradoxon: a határon túli kisebbségi pártok közül a VMSZ leghűségesebben ragaszkodik a Fideszhez, ugyanakkor itt jelentkezett ez első ellenzékhez csatlakozó magyar párt is. A kettő kiegészíti egymást. Nem zárom ki, hogy rövidesen csatlakozik a VMDK is. Nyilván nem Márki-Zay fogja megvívni a vajdmagyar ellenzék harcát, azonban esetleges parlamenti választási győzelme hatással lesz a vajdasági magyarokra is.

Valami történt, aminek a végét nehéz előre látni, csak sejtem, hogy az ellenzéki habitus változni fog, de a Fidesz politikájának módosulása sem kizárt. Vagy pedig tovább feszül a húr – amig el nem pattan. Azt is sejtem, hogy a vajdmagyar pártok tudomásul veszik, hogy az új nemzedékek gyanakvással tekintenek a hagyományos pártokra, a „kitenyésztett pártpolitikusokra”, természetesnek tartják a világnézeti sokszínűséget és ápolják a civilekkel való szövetséget.

A letisztulás az ellenzéknek sem ártana. Ki kell törni a nárciszoid buborékból, amelybe részint bekényszerítették. Új értékrendet kell teremteni az élet különböző területén – a gazdaságtól a kultúráig. Mit gondolnak a kisebbségen belül is növekvő egyenlőtlenségről? Mit tennének az elvándorlás leállítása érdekében? Mi a véleményük a kisebbségi új oligarchia-osztályról? Hogyan állítanák meg a fiatal szakemberek távozását? Miként lehetne megszólaltatni az elnémult vajdmagyar értelmiséget? Ki támogassa a magyar nincsteleneket? Felsorolni is nehéz. Nem csak az eszméket kell módosítani, hanem a szótárt is. Az új választókhoz más nyelven kell beszélni, nem a hatalom nyelvén. Az sem kétséges persze, hogy eközben a vajdmagyar ellenzéknek sokkal nehezebb lesz, mint a magyarországinak, mivel rendkívül lehatárolt téren jelenítheti meg magát.

Vajon időszerű lesz-e az a bölcs Deák Ferenc-i kiegyezés, amit egykor Zentán javasoltam?

Viták, párbeszédek, eszmecserék nélkül nincs közvélemény, mely nélkül közösségépítés sincs.

Sajnos, ezek az idők nem köszöntöttek ránk, kezdődött az újabb hatalmi harc, amely még jobban megosztotta a szerbiai és a kisebbségi társadalmat. Ritkán veszek részt valamilyen fórum munkájában, korom és időm sem engedi, erőmből is csak arra futja, hogy az íróasztal fölé görnyedjek, de 2009. szeptember 9-én mégis egy szíves meghívás hatására elutaztam Zentára, hogy elmondhassam: „Szükség van a párbeszédre nem szabad fekete-fehér sémákban gondolkodni.”

Voltaire bölcs gondolataira szeretnék utalni. „Egyetlen szavával sem értek egyet”, mondta vitapartnerének, „de az utolsó leheletemig harcolni fogok azért, hogy véleményét szabadon elmondhassa.”

„Nekünk ma bölcs Deák Ferenc-i értelemben vett kiegyező politikára van szükségünk, nem csatabárdokra, bűnbak- és ellenségkeresésre” – írtam 2014 júliusában a Zentán 2009. szeptember 9-én elhangzott (utolsó) közéleti fellépésemre emlékezve. Akkor már nem volt erőm folytatni a párbeszédet, nem is lehetett volna, mert – írtam – megerősödött a pártokrata hatalom, felerősödött az elvándorlás és valahogy mégis elfoglalta állását a középnemzedéki establishment, melynek egy része duzzogva, húzódozva a másik része pedig készégesen szolgálta a pártokrata rendszert. Nem csak a vajdmagyar világban játszódott ez le, hanem Szerbiában is és szerte a régióban.

Végel László (Forrás: vegel.org)