Népszavazást tartottak Svájcban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokról. A szavazatok összesítése szerint a svájciak 62,01 százaléka támogatta a védettségi igazolvány bevezetéséről rendelkező törvényt a vasárnap rendezett népszavazáson. A részvételi arány – mintegy 65 százalék – a negyedik legmagasabb volt a nők szavazati jogáról tartott 1971. évi népszavazás óta. A svájci népszavazásokon a részvételi arány átlagosan 46 százalék, írja összefoglalójában a Telex.hu.

A svájciak fél éven belül most másodszor szavaztak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos törvényről. Júniusban az állampolgárok 60 százaléka támogatta a törvényt. Azóta azonban módosították, hogy nagyobb hatáskörük legyen a hatóságoknak a járvány elleni harcban, és lehetővé tegyék a védettségi igazolás bevezetését.

Svájcban szeptemberben lépett életbe az a „Covid-törvény”, amely előírja, hogy csak oltottan, negatív koronavírusteszttel vagy a megbetegedés utáni védettséget igazoló Covid-igazolvánnyal lehet részt venni bizonyos rendezvényeken, és csak így lehet étterembe, kávézóba vagy moziba menni. A törvény emellett több milliárd svájci frank összegű segélyt szabadított fel a járvány által sújtott munkavállalók és vállalkozások számára.

Bár a svájci járványügyi korlátozások sosem voltak olyan szigorúak, mint a környező országokban, így is nagyobb ellenállást váltottak ki a lakosság körében. A közvetlen demokrácia elvén alapuló svájci törvények szerint az ilyen vitás kérdésekről kötelező népszavazást tartani, még akkor is, ha az országban eközben egyre jobban terjed a vírus, nő a fertőzöttek és halálos áldozatok száma. Svájcban az egyik legalacsonyabb átoltottsági arány Nyugat-Európában, a svájciak alig kétharmada van teljesen beoltva.

(Fotó: Pixabay illusztráció)