Ünnep van. Az öröm ünnepe, amikor együtt a család, szeretetben. Annál szebb vagy nagyobb ajándék nem kell, mint amikor az otthon melege megtelik az együvé tartozás és a fenyő illatával. Régi karácsonyok jutnak eszembe, térdig érő hóval, csilingelő szánkóval, a boldog gyermekkor mindent megszépítő emléke.

Oly távol időben és térben – oly közel a szívben. Távol, mint a haza, s közel, mint az otthon, ahol együtt a család, és ez maga a boldogság.

De vannak jó szomszédok és jó barátok is, akikkel összehoz az ünnep, bármily távol éljen is az ember. Mikulást, Újévet várni, farsangot, születésnapot ünnepelni, vagy csak örülni tavasznak, nyárnak.

Karácsony táján hozzánk jönnek – rokonok helyett barátok, szomszédok, kollégák karácsonyi együtt-éneklésre. Amerikai szokás mintájára, tengeren túli szólamokkal tűzdelve. Évtizedek óta, ünneplőbe öltözve, nem lankadó lelkesedéssel száll a dal, magyarul is, angolul is.

Újkeletű újvilági hagyományunk része az is, hogy a Csendes éjt annyi nyelven énekeljük, ahány nemzet „képviselője” jelen van a társaságban. A magyar, az eredeti német és a jól ismert angol szöveg mellett énekeltük már szlovénül, makedónul, szerbül és horvátul, spanyolul, portugálul, latinul és finnül, de felcsendült kreol, tamil, arab, vietnami és – az idén először – pastu nyelven is. Zongorakíséret mellett még a kiejtésben sem lehet hallani a hibát. (Igaz, hogy hithű muzulmán palesztin szomszédunk megígérte, hogy a következő karácsonyra pontosabb fordítással fog majd szolgálni.) Mint ahogy a Mennyből az angyalt is megtanulta az, aki nem beszél magyarul. A mellettem éneklő szép hangú, Chicago környéki huszonéves lány hibátlanul ejtette a nehéz magyar magánhangzókat abban is, hogy „Ő leszen néktek Üdvözítőtök…”. Valóban…

Örökségeink és sorsaink összefonódása a dalest közepén dobogtatja meg különösen a szíveket: A Tüzed, Uram, Jézus protestáns himnusz csodálatos szövege ugyanis olyan dallamra szól, amely egyszerre nyúlik a távoli múltba és a jövőbe vetett reménybe. Az ősi dallamot ladinó menekültek hozták Ibériából Galíciába. Smetana is ott hallotta, így került a melódia a csodálatos Vltavába. Ott írták hozzá A remény című héber szöveget is és vitték vissza Palesztinába a 19. században, ahol a britek egy időre be is tiltották – hogy alig pár évvel ezelőtt Izrael hivatalos himnuszává váljon. Egymás után énekeljük a magyar és a héber változatot. Talán így áramlik a szeretet a lelkekben…

Tavaly csak virtuálisan tudtunk összejönni, az idén is valamennyivel kevesebben voltunk a szokásosnál. Főleg az idősebb társak maradtak távol, félve az oly gyorsan terjedő omikrontól. Viszont velünk volt egy afgán menekült is, akinek a családja a végtelen háborúk dúlta országban ragadt. Éjféltájt távoztak a vendégek, de Ahmadullah szándékosan utolsónak maradt. El akarta mondani, mennyire meghatotta a dalest hangulata, hogy még soha nem volt karácsonyi élményben része, és hogy mennyire jól érezte magát közöttünk.

Talán van Remény.

Karácsonyi énekesek (Illusztráció: DepositPhotos)