Pintér Norbert mintegy három éve vesztette el a látását, öt éve Szegeden él. Informatikát és telefonhasználatot tanít vakoknak és gyengénlátóknak a Kreatív Formák Alapítványon keresztül, valamint a Szegedi Vakok és Gyengénlátók Intézetében elnökségi tag. Emellett gitárórákat ad gyerekeknek, valamint zenekarokban is játszik.

– Maga az, hogy vakokkal foglalkozom, abból fakad, hogy én is elveszítettem a látásomat, különböző műtétek következtében egy gyors folyamat volt. Bár addig a pontig ebbe nekem sem volt belelátásom, azonban igyekeztem gyorsan talpra vergődni, miután elvesztettem a látásom, és zavart, hogy nem tudtam kezelni a számítógépemet, telefonomat. Szerencsére sok pozitív emberrel találkoztam, olyanokkal, akik tudtak ebben segíteni, megtanították, hogyan kezelhetem az okoseszközeimet, laptopomat vakon. Ezt fejlesztettem tovább úgy, hogy most hivatalosan másoknak is taníthatom.

A műtétek során még Szerbiában éltél?

– Az első vizsgálatok, kezelések Szabadkán és Belgrádban történtek, bár nagy előrelépések nem voltak. Ebből lett elegem, úgy éreztem, hogy csak egy helyben lépkedem, így úgy gondoltam, elmegyek Magyarországra, hátha ott tudnak majd segíteni. Sajnos a helyzet csak rosszabb lett, mindenhol műtöttek, de a látásomat nem tudták megmenteni.

Az állapotodról helyzetedből adódóan Szerbiában kaptál bármilyen tájékoztatást, segítséget? Felkészítettek arra, hogy lehet, elveszíted a látásod?

– Amikor elkezdtem vizsgálatokra járni Szerbiában, akkor még láttam, sőt, autót vezettem. Bár ez a folyamat akkor elindult, senki nem készített fel. Ezért is szerettem volna továbblépni, többek között úgy éreztem, hogy Szerbiában már nem tudok hova fordulni, nem kapok elegendő segítséget.

A későbbiek során, amikor bekövetkezett a látásvesztés, szembesülnöd kellett azzal, hogy nem fogod tudni használni a tanári diplomád.

– Szerencsére az egyetemet, tanítói alap- és mesterképzést is még elvégeztem Szabadkán, kicsit tudtam is otthon tanítani. Viszont egyértelművé vált, hogy nem lehet, és ez sehol nem kivitelezhető, hogy vakon tanítsak, gyerekekkel csoportosan foglalkozzam iskolai szinten. Vannak azonban alternatív módszerek, lehetőségek. Az egyetem alatt már zenét is tanítottam, ami más felállásban történik, nem foglalkozom egyszerre sok gyermekkel. Erre építettem később is, jelenleg Szegeden is tartok zeneórákat, gitárórákat gyerekeknek.

Szerbiában milyen a vakok és gyengénlátók érdekképviselete?

– Remek kérdés, hiszen én eljöttem Szerbiából több ok miatt is. Valamilyen távoli kapcsolatom volt az ottani egyesületekkel, azonban azt vettem észre, hogy nehezen oldható meg a segítségnyújtás. Nem találkoztam fiatal látássérülttel vagy olyannal, aki hasonló cipőben járna, mint én. Idősebbekkel igen, de az egy teljesen más élethelyzet. Szegeden szerencsére egyre több dolgot próbálunk elérni az egyesületekkel, főleg az akadálymentesítés kérdésében. Igyekszünk minél nagyobb segítséget nyújtani azért, hogy a látássérültek, vakok is önállóan tudjanak élni, megtalálják a helyüket a társadalomban.

Mekkora az érzékenyítés jelentősége?

– Magyarországon egyre jobban működik az érzékenyítés, vagyis a szemléletformálás. Ez egy új fogalom, amit felvettünk, és azt takarja, hogy iskolákban beszélgetünk a gyerekekkel, szülőkkel, bemutatjuk az eszközöket, a vakvezető kutyát, fehér botot. Arra már volt példa, hogy Magyarországról mentünk át szerbiai iskolákba projekten keresztül szemléletet formálni. Valószínűleg ott kevesebbet foglalkoznak a kérdéssel, és nincs megfelelő ember, aki mehetne bemutatóra. Igyekszünk nyitni, és reménykedem abban, hogy egyre több közös pontot lehet majd találni az egyesületekkel, alapítványokkal, hiszen ezekre a programokra nagy szükség van, nemcsak a vakok, hanem bármilyen fogyatékosság miatt is.

Neked van egy vakvezető kutyád is. Hogyan kaphat valaki segítő kutyát?

– Egyre több vakvezető kutyával találkozni. Nagyon drága egy ilyen kutyus kiképzése, rengeteg dolgot kell megtanulnia. Bár hatalmas előny egy vakvezető kutya, azonban ezzel rengeteg felelősség is jár, hiszen egy kutyát etetni, sétáltatni kell, a kutyatartás mindig nagy felelősség. Pályázni kell vakvezető kutyára, Magyarországon 2 helyen folyik kiképzés. Elbírálást követően, ha minden pontnak eleget tudunk tenni, kaphatunk kutyát, akivel együtt is vizsgázni kell.

Egyre globálisabb jelenség, ha valakinek segítő kutyája van, és egyben probléma is, hogy egyes helyekre nem engedik be a vakvezető kutyát, pedig erre jogszabály is vonatkozik. Neked ezzel milyen tapasztalataid vannak?

– Magyarországon egyre több a vakvezető kutya, jól beépült ez a köztudatba, érnek atrocitások, de nem akkora mértékben. Nekem is van papírom arról, hogy a kutyám segítőkutya, és be kell engedni velem mindenhova. Szerbiában azonban nem adottak ezek a körülmények. Legutóbb osztálytalálkozóra mentem, és nem engedték be a kutyámat az étterembe, mivel az nem kutyabarát hely. Nincsennek tisztában a jogszabállyal, pedig egy 2009-es törvénybe van foglalva, hogy a vakvezető kutyát be kell engedni a gazdájával, különben diszkriminációnak minősül. Ennek ellenére Szabadkán ez már a sokadik alkalom, hogy nem engednek be bennünket.

Mit tesznek ilyenkor azok, akik veled vannak?

– Vissza lehet itt csatolni ezt az előző kérdésre a szemléletformálásról. Kevesen éreznek velem együtt, a társaság sem tudja gyakran, hogy ezzel kapcsolatban mit kellene tenni, kinek van igaza. Nem mindig érzem úgy, hogy kiállnának értem, empatikusak lennének. Nem alakult ez még ki nálunk az emberekben, és nem csak a vakokkal kapcsolatban érzem ezt. Nem biztos, hogy bárki odaszalad akkor, ha valaki elesik az utcán.

Sokat jársz haza Szerbiába, Magyarországon pedig dolgozol, így két helyen is jelen vagy. Szerinted Szerbiában ugyanazok a lehetőségek álltak volna rendelkezésedre, mint Magyarországon, tudtál volna dolgozni akár egyesületeknél, szervezeteknél?

– Nem hiszem. Már az infrastruktúra miatt sem, nem támogatott az önálló életre való törekvés, nincs akadálymentesítés sok helyen, az önálló élethez szükségesek bizonyos feltételek, akár informatikai oldalról, akár fizikailag hiányoznak. Beszélő eszközök, akadálymentesített utcák, valamint olyan emberek is kellenének, akik ezeknek az eszközöknek a használatát megtanítják. Nagyon fontos lenne, hogy a városvezetés együttműködjön az egyesületekkel, és így együtt tegyenek azért, hogy a fogyatékkal élők is képesek legyenek önállóan élni, mozogni.

SEREGÉLY Orsolya

  Pintér Norbert és a vakvezető kutyája (Fotó: Benedek Judit)