Vasárnap szavazhatunk a szerbiai alkotmány megváltoztatása céljából meghirdetett referendumon, amelyen a bírók és ügyészek megválasztásának módján változtatna a kormány. A hatalom szerint az európai integrációhoz elengedhetetlen a változtatás, az ellenzék egy része mintha tudomást se venni a vasárnapi szavazásról, mondván, a referendum érvényességi küszöbének megváltoztatásával értelmetlen foglalkozni a kérdéssel, már most borítékolható annak sikeressége, az ellenzék másik része pedig a nemmel történő szavazásra buzdít, amivel a hatalom elleni tiltakozását fejezné ki.

Marko Vidojković a Danas napilapban írt arról január 13-án, három nappal a referendum előtt, hogy azon kívül, hogy az igazságügyre vonatkozik, nemigen tud mást, miről is döntünk, dönthetünk vasárnap.

– Most azt tudom, hogy a parlament elnöke, Ivica Dačić üvöltözött Jadranka Joksimović miniszterre és az EU-s Nemzeti Konvent (ki tudja, mi az) koordinátorára, Nataša Dragojlovićra a referendum miatt a kormány december 22-i ülésén.

Azon kívül, hogy azon a napon és oly módon kezdte a holtakból visszahozni politikai dominanciáját, ideges is volt, mert túl sokan elégedetlenek az alkotmány felkínált módosításaival, olyannyira, hogy a hatalom képviselői közül is néhányan „ellene szavaznak” majd a referendumon.

Mit tudunk az igazságügyben tervezett változtatásokról?

Röviden, a Velencei Bizottság előbb ellenezte, majd elfogadta azokat, de mindvégig egy rakás szar volt, de nem is teljes mértékben.

A bírókat a jövőben egy külön testület választja majd meg, amelyet bírók és tekintélyes jogászok alkotnak. A baj az, hogy tekintélyes jogásznak számít az, aki több mint tíz éve jogász.

Na, én 2006-ban lettem jogász, ami azt jelenti, hogy én is tekintélyes jogász vagyok.

Csak viccelek, én csak jogász vagyok, úgynevezett bachelor, a tekintélyes jogászok pedig (talán) diplomás jogászok kell, hogy legyenek.

Tudják, hány senkiházi, szemétláda, bűnöző és csaló van a diplomás jogászok között, akik több mint tíz éve diplomáztak?

Vagyis nem is kérdőjel kell a végére, hanem pont.

Egyebek mellett ez a gond az alkotmánymódosítással.

És miért pont most van a referendum?

Hogy a hatalom a parlamenti választás előtt szét tudja barmolni az igazságszolgáltatást?

És mikor lesznek a választások?

Nem tudjuk? Ki mondta, hogy egyáltalán lesznek? Ja, hogy ő.

És ki írja ki azokat? Azt is ő?!

Vagyis, egyáltalán nem biztos, hogy lesz parlamenti választás.

Minden összekutyulódott a fejemben, kivéve a döntést, hogy az omikron vihar közepette nem szavazok egy olyan referendumon, ahol az SNS számolja a szavazatokat.

Most az ellenzék és a polgári aktivisták egy része kiakad: „El kell mennünk és ellene szavaznunk!” Miért? „Az ajánlott változtatások szarok!” és „Azért, hogy kibasszunk Vučićtyal!” Milyen kontrollotok van a választás felett? „Semmilyen!” Nem győztetek meg.

Megtörténhet-e elméletben az, hogy a „nem” szavazatokból több legyen, mint az „igen”-ekből?

Elméletben az is megtörténhet, hogy elüssön egy vonat, habár a harmadik emeleten vagyok.

Egyébként meg a hatalom se töri össze magát, hogy meggyőzze a polgárok, hogy „igen”-nel szavazzanak.

Azokat, akik ki akarnak menni a referendumra a sajtón keresztül riogatják az omikronnal, maszkokkal, vakcinákkal, távolságtartással, hóval és jéggel.

Mindeddig nem hallottam arról, hogy készülne a biztosan „igen”-nel szavazók listája, vagy hogy vučićos pástétomot ígérnének nekik. Úgy tűnik, ezt a referendumot az „anya” és az „apa” sem akarja.

Szóljatok, amikor az alkotmány preambulumának törléséről írnak ki referendumot – írja Vidojković.

A teljes jegyzetet ezen a linken olvashatják.

(Fotó: N1 illusztráció)