A kerekasztal nem volt előzmény nélküli, írta Pressburger Csaba, az Autonómia portál szerkesztője A vajdasági magyar irodalom halott – vagy csak tetteti magát? című online beszélgetés beharangozójában. Az utóbbi években volt néhány beszélgetés a vajdasági magyar irodalom aktuális kérdéseiről, most az online térben ültek össze az est vendégei Berényi Emőke szerkesztő, kritikus, a Híd folyóirat főszerkesztője, Orcsik Roland író, költő, egyetemi oktató és Virág Gábor író, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója, akik az est elején kiemelték, hogy a vajdasági magyar irodalom nagyon is él, sőt, burjánzik, mégis oka van annak, hogy a kérdés felmerült.

A vajdasági irodalmi terek működtetéséről, finanszírozásáról és tartalmi gazdagságáról illetve sivárságáról kérdezte Pressburger a vendégeit, és arról is szó volt, hogy politika hat-e a vajdasági magyar irodalomra.

Pressburger a beszélgetés bevezetőjében felvetette a kérdést, mitől élő egy irodalom, s elmondta, összetett problémáról van szó, s nem mondható egyszerűen csak annyi, hogy az irodalom él, amíg vannak írók és olvasók, hanem felvetődik a kérdés, hogy eljut-e a vajdasági irodalom az olvasókhoz vagy sem, van-e rá pénz, vannak-e terek, ahol ezek megjelenhetnek, ahol párbeszéd lehet az irodalomról, esetleg kritika fogalmazható meg.

– Úgy tűnik pénz az van, legalábbis nem csökkent, de van-e produktum, miért nincsenek állandó irodalmi műhelyeink, és milyen szerepe van mindebben a politikában és mi a befolyási szándékának a célja?, tette fel a kérdést Pressburger.

Berényi Emőke az elején kiemelte, a vajdasági magyar irodalom nagyon is él. Erre néhány példa, hogy a Forum elsőkötetesei rendre kiváló kritikákat kapnak, Czirok Szabó István Makói Medáliák díjas lett, Terék Anna a legtöbbet fordított vajdasági magyar költő, Kormányos Ákos ösztöndíjas, Tolnai Ottó pedig a szakma által leginkább várt szerző volt tavaly. Berényi szerint ahhoz, hogy megértsük miért is merül fel a címben feltett kérdés, tágabb kontextusban kell tekinteni az ügyre. Majd arról beszélt, hogy a Trianon után a hatvanas évekig nem volt intézményrendszer. A jó évek viszont a nyolcvanas években elmúltak. Nem a maradék irodalma, hanem a szétszóratás irodalma lett a vajdasági, mondta. Vajdaság egy egzotikus teritóriummá vált. És mindenki szívesen emlékezik, nosztalgiázik és vajdaságinak számít, ha nem is él itt. Van-e mérleg erre? Ki vajdasági magyarabb író? Aki itt él vagy sem?, tette fel a kérdést.

Virág Gábor szerint továbbra is nagyon jól állunk az írók számát illetően, és ha arányokban nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy a vajdasági magyar elsősorban irodalmi kultúra, még mindig több írónk van, mint influenszerünk.

– A szép könyv pályázatra 19 kiadó több mint 100 könyvvel pályázott. Pesszimista vagyok, de aztán mindig kellemesen meglepődök. Egyelőre jönnek új generációk. Érdemes arról is beszélni, hogy miképpen veszünk részt az utánpótlás nevelésben? Amiben problémát látok az az irodalmi élet működése. A hetvenes évek reflexei viszik tovább az eseményeket, de csak vért izzadva lehet ezeket összehozni. Két fontos esemény van, az egyik a Szenteleky-napok, szimbolikus jelentősége miatt is, de ott évről évre kevesebben vagyunk. A másik fontos esemény, az a Magyarkanizsai Írótábor, ahol voltak hullámvölgyek, de felfutások is. Újra kellene gondolni a többi irodalmi rendezvény létjogosultságát. Talán azért érezhető egyfajta tetszhalottság, ehhez hozzájárult a vírushelyzet, elmaradtak az élő találkozók, mondta Virág, aki szerint igény volna az oktatási rendszer megreformálására is, hogy a fiatalok elé olyan könyveket tegyünk, amit szívesen el is olvasnak.

Orcsik Roland hozzátette, hogy számos olyan kiadvány jelenik meg több kiadónál, amelyek azt bizonyítanák, hogy eleven irodalomról van szó, még burjánzó irodalomnak is mondhatnánk a vajdaságit. Orcsik véleménye szerint viszont felmerül a kérdés, hogy meg van-e az olvasói viszony, ami elevenné teszi. A vajdasági magyar irodalom még a legnehezebb időszakokban sem volt halott, tette hozzá.

– Hány könyvről születik kritika? Ezt nagyon hiányolom. Akkor csak a templomtorony perspektíva van. Élünk, de nincs hozzá viszonyunk. Ez pedig felveti a kérdést, a nyilvános kommunikáció tereinek hiányát. Ha a támogató, a politika túl közel kerül az irodalomhoz, akkor ellehetetleníti a levegőt. Minél inkább engedné a nyilvános kommunikációt, annál gazdagabbá teszi azt, amit képvisel. Ennek a korlátozása, központosítása, nehezíti mindezt, mondta a politikai ráhatás kapcsán Orcsik.

A kerekasztal-beszélgetés folytatásában szó volt az Előretolt helyőrség irodalmi folyóirat megjelenéséről, ami a Magyar Szó mellékleteként jelenik meg. Az irodalmi folyóiratok minősége kapcsán a Híd folyóiratot dicsérte Virág Gábor, Orcsik Roland az Előretolt helyőrség kapcsán pedig elmondta, hogy a fiatalokra fektetik a hangsúlyt, nem gond vele az sem, hogy van.

– Nekem az a gondom, hogy a meglévő fórumok nem lettek megerősítve, és így nehéz színvonalasabb lapot csinálni, ha alacsony a honorárium, mondta Orcsik.