Nagy Kornélia szabadkai képzőművész, jelenleg Budapesten szabadúszó grafikusművészként tevékenykedik. Pécsen tanult, a gimnáziumban kezdett el képzőművészettel foglalkozni.
– Mindig nagyon szerettem rajzolni, magamnak naplószerűen rajzoltam. Másodikban Miroslav Jovančić tanított minket, ő kérte, hogy vigyünk be tíz rajzot, nekem addigra volt már ezer. Azt mondta, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom, amit annyira nem hittem el, hiszen természettudományi gimnáziumba jártam, úgy terveztem, hogy majd valamilyen tudós leszek. Azonban nem szerettem meg semmi ilyesmit, és maradt a képzőművészet.
Mi inspirálja a munkáidat?
– Leginkább a feladatok. De azok a legjobb feladatok, amikor magamnak rajzolhatok, ilyenkor meditációkból, álmokból, gondolatokból inspirálódom.
Nemrég volt egy kiállításod Kanizsán, ott milyen munkáidat láthattuk?
– A kiállítás neve Kapcsolódás volt, erre készítettem képeket. Nagy képek voltak ezek, amelyeket először készítettem, ráadásul akvarellel, amivel szintén nem szoktam dolgozni, bár mindig igyekszem új dolgokat kipróbálni, fejleszteni magam. Általában grafit ceruzával szeretek apró vázlatokat készíteni.
Nehéz képzőművészként elhelyezkedni?
– Képzőművészeti diplomával nagyon nehéz, nekem pedig alkalmazott művészeti végzettségem van. Kapcsolatok nélkül a mai világban nagyon nehéz elhelyezkedni. De ez attól is függ, hogy ki mivel szeretne foglalkozni. Számomra nagyon fontos, hogy olyasmivel foglalkozzak, amivel erkölcsileg is egyetértek, bele tehetem a szívemet, lelkemet, amire azonban kevés lehetőség van.
Számodra hol egyszerűbb megbízást kapnod, Szerbiában vagy Magyarországon?
– Ahol több a kapcsolat, ott egyszerűbb. Több megrendelésem van Vajdaságból, hiszen ott már ismerik a munkámat, több emberrel dolgoztam együtt. Azonban talán Szerbiában még rosszabbul fizetnek.
Emiatt mentél el?
– Pályakezdőként Szerbiában kezdtem, de nem volt jó a fizetésem. Ez egyébként is egy szomorú időszak volt, hiszen az összes barátom elment már, és aki elmegy, az nem jön vissza. Az akkori kedvesem Budapesten élt, így utána mentem, majd itt is maradtam.
Említetted, hogy itthon több megrendelésed van, milyen feladataid vannak?
– Könyvillusztrációkat készítek, ezt szeretem a legjobban. A Tankönyvkiadó intézetnek is dolgoztam, valamint a Forum Könyvkiadó Intézetnek is. Vannak szerzők, akiknek van elképzelésük, én jobban szeretem, ha szabadkezet kapok. Szeretek verseket illusztrálni, ahogy megihlet, úgy illusztrálom.
Pályakezdőként Szerbiában kezdtél dolgozni. Milyen nehézségek várnak a pályakezdő grafikusra?
– Az első alkalomkor beígértek nekem egy szép fizetést, aminek nyilván a negyede sem valósult meg. Fontos, hogy sarkára álljon az ember, mert ilyen előfordulhat.
Hogyan állhat valaki a sarkára, hogyan kezdhet el valaki szabadúszó lenni?
– Marketing kell hozzá, amihez én nem értek. Kapcsolatok is kellenek. Szeretném azt hinni, hogy a munkáim magukért beszélnek.
Értékelik-e a megbízók a művészi munkát, fizetnek érte?
– Sima hétköznapi emberek nem értik, hogy egy-egy munka mögött tanulás, és tapasztalat áll, így ennek ára van, akár illusztrációról van szó, akár logóról. Mindenkinek van egy unokatestvére, aki majd photoshoppal megcsinálja ezt, így nehéz árat szabni. Velem is megtörtént már, hogy a munka végén derült ki, hogy nem fizetne annyit a megrendelő, mint amennyit én kérnék érte. Meg kell tanulni azt, hogy megbecsüljük a saját munkákat, ez ugyanannyira fontos, mint az, hogy a sarkunkra álljunk.
Az elmúlt időszakban melyik munkád az, amit különösen szerettél?
– A kiállítás Kanizsán nagyon jó volt. A Streamlet Art Association adott arra lehetőséget, hogy az ő bázisuk kirakatában legyenek képeim, ide hatvan képet állítottam ki. Mostanában velem történt dolgokat, álmokat, gondolatokat dolgozok fel így.
Te hol képzeled el a jövődet?
– Nehéz kérdés ez. Utazni nagyon szeretnék, és ki tudja, hol szeretek bele milyen helybe. Szeretem az anyanyelvem, és szeretném, ha a jövendő gyermekeimet magyarul nevelhetném. Vajdaságot imádom, de nem jóslok túl jó jövőt neki, hiszen mindenki elmegy, félek, hogy ki fog ürülni a térség, nem nagyon lesznek magyarok. Vonz ez a kétszikű élet, hiszen Vajdaságban mindig olyan érzésem van, mintha egy nagy családdal lennék együtt.
Milyen és mennyi kiállításod volt eddig?
– Tavaly volt életem legjobb kiállítása a Raichel palotában, ahol én magam is először voltam kiállításon. Szabadkaiként ez hatalmas megtiszteltetés volt. Ennek a kiállításnak a neve MAG volt, három teremben voltak munkáim. Kiállításra került a diplomamunkám, könyvillusztrációim, és ezen felül még 500 képem.
Hol szeretnél jobban kiállítani? Itthon vagy máshol?
– Vajdaságban mindig közelebb fog ez állni a szívemhez, azonban bárhol szívesen kiállítanák.
Mennyire fontos számodra az, hogy pénzt keress a munkáidból?
– Nem szabad azzal a céllal rajzolni, hogy pénzt kapjunk érte, viszont nekem is meg kell élnem valamiből. Viszont nem szabad, hogy ez hajtsa a munkát, fontos, hogy megmaradjon az alkotás tisztasága.
Fontos számodra az etikusság. A pályád során volt arra példa, hogy ez nem valósult meg?
– Igen, korábban főleg textilipari cégeknél dolgoztam, ez az elejétől kezdve nagyon bántott, és hozzájárul ahhoz, hogy felmondjak. A textilipar, és a marketing, reklám felszívja a grafikusokat.
Jelenleg a szabadúszóság mellett dolgozol is egy üzletben.
– Igen, egy hónapja dolgozom, mert elegem lett az otthonülésből. Két éve vagyok szabadúszó, az elejében nagyon élveztem, mostanra azonban kicsit sok, hogy nem találkozom senkivel, enyém az összes felelősség. Ha befut az ember, akkor egyszerűbb, hiszen nem kell mindent elvállalnia. Nekem azonban el kell vállalnom mindent, így van, amikor hónapokig nincs megrendelés, és van, hogy egy hónap alatt kellene öt hónap munkáját megcsinálnom.
Bővíteni szeretnéd a repertoárodat, a tetoválásokkal?
– Az önmarketing nekem nem megy, sokat rajzolok, és ebből szinte semmit nem osztok meg senkivel. A művészet mindenkinek kellene, hogy szóljon, nekem azonban ez személyes dolog, nem szívesen osztom meg. A tetoválás által azonban tudnék embereknek csinálni személyesebb dolgokat. Csak saját rajzokat készítenék, ezzel szeretnék segíteni embereknek, olyan képekkel, amikre nekik szükségük lehet. Én a képek embere vagyok, nem a szavaké, belőlem is sok olyan dolog jön ki alkotás közben, amin magam is meglepődöm.
Seregély Orsolya
A teljes beszélgetést itt hallgatja meg:
Nagy Kornélia (Fotó: Nadia Vakhrusheva)
