A koszovói határhoz közeli Medveđa településen a városháza pultjánál az egyik alkalmazott bottal ütötte meg a nyolc hónapos terhes Marija P.-t (22).
A Jugmedia szerint ez akkor történt, amikor az állapotos nő férjével az önkormányzati képviselőház épületébe ment átvenni egy iratot. Elmondása szerint a hivatal alkalmazottja egy több mint másfél órás veszekedés után bottal és kézzel ütlegelte a nőt, amiért ő maszk nélkül lépett be az épületbe. A kismama és a szemtanúk szerint maga az erőszakos alkalmazott, a többi jelenlevő és a biztonságiak sem viseltek maszkot, ennek ellenére a pult mögött ülő hivatalnok azt mondta Marijának, hogy addig nem fejezi be a kért dokumentumok elkészítését, amíg fel nem húzza a maszkot.
– Egy méter hosszú, sodrófaszerű rúddal nyúlt át a pulton, és megütötte az oldalamat a bordáimnál és a hasamnál. A harmadik ütést sikerült elkerülnöm, mert időben elkaptam a kezét”– mondja a várandós fiatal nő.
Azt mondja, sem ő, sem a férje nem tudta, hogyan reagáljon a sokk miatt.
– Csak attól tartottunk, hogy koraszülés lesz a vége, mert a feleségem nagy stresszt és félelmet élt át – mondja Marija férje.
Az esetet követően a házaspár panaszt tett a hatóság egyik vezetőjénél.
– Az úriember nagyon kedves volt, próbált megnyugtatni és elnézést kért a pultnál dolgozó alkalmazott nevében. Valakit leküldött, hogy beszéljen az ügyintézővel, aki engem megütött. Kaptam egy maszkot, visszamentem ugyanahhoz a pulthoz, hogy megkérdezzem, kész van-e amiért jöttem. A dolgozó azt mondta, hogy nincs, és kérte a személyi igazolványomat, ám mikor azt átadtam neki, elkezdett szidalmazni, és azt mondta, hogy szándékosan hozzávágtam a személyimet – mesélte Marija.
Ezt követően az áldozat az esetet jelentette a rendőrségen, amellyel kapcsolatban a hivatal biztonsági emberei azt állították, hogy nem láttak semmit.
Dragan Kulić, az incidenst előidéző alkalmazott felettese elmondta, hogy elítéli az ilyen viselkedést.
– Határozottan elítélem a jegyzőnő tettét, sajnálom, hogy így történt. Sürgős fegyelmi eljárást kértem ellene – mondja Kulić.
(Fotó: Pixabay illusztráció)