Kínos botrány kerekedett a horvát euró bevezetése kapcsán. Az országban jövő évtől vezetik be a közös európai valutát. A pénznem terveit múlt héten mutatták be. A kéteurós érme hátoldalára Horvátország térképe kerül, az egyeurósra pedig egy nyest, amely főleg Horvátországban honos. A tíz-, a húsz- és az ötven centesen a tudós – amúgy szerb származású, de Horvátországban született – Nikola Tesla arcképe lesz. Az egy-, a két- és az ötcentesen a Horvát Köztársaság felirat lesz látható glagolita betűkkel – írta meg a nepszava.hu.
A kuna dizájnja nem kis vitát váltott ki. Az euróérmén lévő nyest ugyanis a megszólalásig hasonlít egy, az interneten közzétett, az állatról készített fényképre, amely egy skót férfi alkotása. A közösségi médiában óriási vihart keltett az ügy, az index.hr portálon sok hozzászóló jutott arra a következtetésre, hogy a „skót nyestet” egyszerűen lemásolta a horvát érme tervezője. A fénykép szerzője, Iain H. Leach elmondta: ha a képe jelenti a mintát a horvát 1 eurós érme számára, elvárja, hogy fizessenek jogdíjat a használatért cserébe.
Az érme tervezője, Stjepan Pranjković a győztes pályázatért 70 ezer kunát, azaz 9200 eurót kapott, mivel azonban a második és a harmadik helyet is az ő pályamunkája szerezte meg, ezért összesen 140 ezer kuna ütötte volna a markát, ami 18 500 eurónak felel meg. A fiatalember azonban hétfőn bejelentette, visszavonja a pályázatát, indoklása szerint azért, mert a média nagy nyomást helyezett rá. A Horvát Nemzeti Bank a skót férfi panasza után jogi szakértőkkel konzultált.
A nyest-botrányt némi elégtétellel figyelték Szerbiában, Belgrád ugyanis azt kifogásolta, hogy kisajátították a nemzet büszkeségét, Nikola Teslát. Azt, hogy a feltaláló is lesz az egyik érmén, már tavaly július óta tudni lehet, már akkor komoly szócsatára került sor Zágráb és Belgrád között. Horvátország azzal érvelt, hogy Nikola Tesla alig töltött időt Szerbiában. Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszter közölte, márpedig Tesla horvátnak és amerikainak tekinthető, de szerbnek semmiképp sem, különben is, Smiljanban, horvát területen született és itt is járt iskolába. A Szerb Nemzeti Bank azonban élesen tiltakozott, s közölte, ha Horvátország már az eurózóna tagjaként Nikola Tesla képét helyezi az euróérme előlapjára, az egyértelműen „a szerb kulturális és tudományos örökség eltulajdonítását jelenti.” A belgrádi jegybank azzal érvelt, hogy „a híres tudós szerbnek vallotta magát”. Mint akkor rámutattak, jogi lépéseket is tennének az ügyben.
A kétes eredetű nyest (Fotó: Horvát Köztársaság kormánya)