Dragan Marković Palma, a jagodinai közgyűlés elnöke keresetet nyújtott be a város alapfokú bíróságához, a Szabadság és Igazságosság Pártja alelnöke, Marinika Ciobanu Tepić ellen, mivel az – mint mondta – „újabb hazugságokat terjeszt róla azzal kapcsolatban, hogy kiskorú lányokat futtat”.
Tepić az N1 televízió Junaci doba zlog (Gonosz kor hősei) című műsorában elmondta, hogy Palma 2019-ben egy bulit szervezett Jagodinában, ami után egy helyi rendőr elmondása szerint egy, a buliban jelenlevő lányt szexuális zaklatás által szerzett sérülésekkel kórházba vittek. Palma emiatt a „hírnév és becsület megsértésére” hivatkozva pert indított a politikusnő ellen.
Tepić: Kórházba került a Palma bulijában molesztált lányok egyike
„Tepić hazug, és az egész állítólagos ügyet az én nevemmel kapcsolta össze. Az ilyen bűncselekmények esetében a kórházban vagy a rendőrségi nyilvántartásban kell lennie valami arra utaló nyomnak, hogy ilyen történt. A jagodinai kórház, amelyben Tepić állítása szerint az állítólagosan bántalmazott lány jelentette az esetet, már korábban kijelentette, hogy nem volt ilyen eset” – szögezte le a jagodinai közgyűlés elnöke.
Pamla felszólította Tepićet, hogy „nevezzen meg egy tanút az ügyben anélkül, hogy az bűnöző lenne, vagy hogy nem hazudna”.
„Azt mondja, sok tanú van, és több áldozat, és hogy információkat kapott egy rendőrtől. Nevezzen meg egy áldozatot, és mondja el, ki az az állítólagos rendőr. Minden hazugság a kezdetektől fogva, nincsenek tanúk, nincsenek áldozatok, és ez a rendőr is kitaláció, mint minden más, mert mindez egyszerűen nem történt meg” – mondta Marković.
Marinika Ciobanu Tepić, Dragan Marković Palma (Fotó: N1)