Nem ok nélkül gondoljuk, hogy ha valaki, akkor egy vőfély biztosan tud mesélni arról, hogy milyen egy jól sikerült lakodalom. Ő az, aki ezt megelőzően igyekszik minél jobban megismerni a fiatal párt, annak érdekében, hogy életük nagy napján hitelesen kísérje őket az oltár és az anyakönyvvezető elé.
A felsőhegyi Rekovics Ervin éppen húsz éve van a pályán. Az első néhány lakodalom, ahol vőfélyként szerepelt, jó bulinak bizonyult a számára, viszont gyorsan rájött, hogy ez egy ugyanolyan fontos hivatás, mint a színészet. Vajdaság egyik legnépszerűbb vőfélyétől először is azt kérdeztük meg, hogyan lesz valakiből vőfély?
– Egy nagyon kedves barátom családjában már-már hagyományként élt, hogy a férfiak mindegyike képes volt vőfélyként levezényelni egy-egy családtag, közeli barát lakodalmát. Egy alkalommal engem is meginvitáltak a feladatra. Akkoriban ugyanis nem volt semmi meglepő abban, ha egy lakodalomban 2-3 vőfély is segédkezett. Én persze örömmel vállaltam el a felkérést és nagyon jól is éreztem magam, az meg már csak a ráadás volt, hogy három ilyen alkalom után, még abban az évben több helyre is elhívtak. Egy évvel később azt vettem észre, hogy új hivatás kezd kirajzolódni az életemben, egy olyan, amelynek viszonylag sok köze van a színészethez és az előadóművészethez. Jókedvvel tűzdelt, ugyanakkor felelősségteljes, komoly szerep. Ismerni kell a verseket, a mondókákat, tudni kell, hogy melyik lépés mi után következik, emellett pedig jó, ha színészi érzékkel is fel van vértezve az ember. Nálam ehhez már akkor sok minden adott volt. Az évek során természetesen csiszoltam ezeken, pótolom azt, amire szükség mutatkozik.
Mennyiben volt más egy a kezdetekkor levezényelt lakodalom egy mostaninál?
– Erre a kérdésre egy hasonlattal tudnék választ adni: egy a kezdetekkor levezényelt lakodalom olyan, mintha az ember életében először lenne szerelmes, a szerelem maradt, a tagadhatatlan rutinosság mellett. Természetesen minden egyes esemény előtt – annak ellenére, hogy több, mint félezer lakodalom áll lassan a hátam mögött – van bennem egy egészséges drukk, izgalom.
A lakodalmak mennyiben változtak meg az elmúlt húsz évben?
– Érzékelhetően nagy változás figyelhető meg; akkoriban a házasulandó a hagyományokat őrizve tartott ünnepség közepette ment férjhez vagy nősült meg. Ezen tradíciók mentén tevékenykedtek a vőfélyek is. Ma már, ahogyan az ifjú pár, úgy mi vőfélyek is alkalmazkodunk a trendekhez, ahol a hagyományos keretet igyekszünk színesíteni. Azt viszont kijelenthetem, hogy a fókuszt nem feltétlen a holtodiglan-holtomiglan egyedi érzése adja, sokkal inkább azok a tényezők, amelyek egyfajta lehetőségként a könnyebb boldogulást segítik. Ez alatt azt értem, egyre gyakoribb, hogy egyes párok például a felkínált családtámogatások miatt döntenek úgy, hogy a törvény által ismert házasság intézményével kötik össze az életüket, vagy más érdekek mentén. Éppen ez az ötlet-szerű felszínesség lehet az egyik oka annak is, hogy ma már sokkal inkább divat válni, mint korábban.
Egy lakodalomban két nagyon fontos szereplő van: az egyik a vőfély, a másik a zenész. Mi a titka a jó hangulatnak?
– Ebben igazad van, a zenészek mellett sok múlik azon is, hogy mi vőfélyek, hogyan koordináljuk az eseményt. Az én titkom a közvetlenség és a biztonságérzés megteremtése. Célom, a párok bizalmára rászolgálni, hogy támaszkodni tudjanak rám. Mindenkor arra törekszem, hogy a jó hangulatot többek között egy-egy vicces játékkal, történettel, kedves gondolattal, meghitt szóval garantáljam. Nyilván nagyon sok múlik a kivitelezésben azon is, hogy a meghívott vendégek összetétele, mulatásra hangoltsága milyen…
Rekovics Ervin vőfély és az ifjú pár (Fotó: Photo Index)
Ha ki kellene emelned néhány igazán érdekes pillanatot az elmúlt két évtizedből, mit emelnél ki?
– Sok mindent láttam, hallottam és tapasztaltam vőfélyként az elmúlt húsz évben. Az egyik legviccesebb mégis talán az volt, amikor a jegygyűrűket az autóban felejtették… Ez azonnal kiderült a városházára érve, mikor a törvényi megbízott elé érkeztünk. A problémát észlelve én – mint, ahogyan kis késéssel az örömanya is – intézkedni kezdtem. Mellettem ült az első sorban az egyik kedves nagymama, az ujjai épp telis-tele gyűrűkkel. Így hát suttogva kértem tőle kettőt és diszkréten az anyakönyvvezető kezébe adva, kis tétovázás után megkezdődött a polgári szertartás. E tétovázás eredményeként, az emlékezet villámként hasított az örömanya elméjébe, aki a »Jaj nekem, a gyűrűk!« csatakiáltással ki is rohant az autóhoz, sajnos már nem tudtam megállítani, viszont a közbotrányt a kölcsönzött karikákkal sikerült elkerülni. Ezzel esküdött aztán örök hűséget egymásnak a pár, az örömanya pedig már csak a pezsgős koccintásra ért vissza. Ettől függetlenül jó hangulatban zajlott az esküvő, s a házaspár azóta gyermekáldással bővülve együtt éli boldog napjait.
A te házasságodról mit lehet tudni?
– Büszkén kijelenthetem, hogy három év híján húsz éve koptatjuk egymást a nejemmel, aki egyben öt gyermekünk édesanyja is. Tudatosan vállaltunk őket és igyekszünk megadni nekik amire csak szükség mutatkozik a lehetőségeinkhez mérten. Szülőnek lenni, amellett, hogy óriási felelősséggel jár, a világ legcsodálatosabb, kihívásokkal teli feladata. Ugyanakkor igyekszünk egymásra is időt szakitani, tudjuk, hogy meg kell tudni becsülnünk a hétköznapok adta pillanatokat is. Nem szabad elhanyagolnunk egymást: törekszünk is, hogy ez ne történjen meg.
Rekovics Ervin, Vajdaság egyik legnépszerűbb vőfélye (Fotó: Photo Index)
