Már tavaly év végére el kellett volna készülnie a mezőgazdasági nyugdíjra jogosultak státusát rendező modellnek, az azonban a mai napig nem készült el, írja a Nova ekonomija.

„Az állam a Világbankkal közösen dolgozik a probléma megoldásán, a jelenlegi rendszerben keresik a hibát”, írja a lap.

Mindennek a munkafolyamatnak az eredménye az kellene, hogy legyen, hogy rendeződjön a mintegy 2 milliárd dináros tartozás is, amelyet a mezőgazdasággal foglalkozók nem törlesztettek az állam felé. A Mezőgazdasági Minisztérium közlése szerint módot keresnek a megfizettetésre vagy az adósságok leírására.

A jelenleg is érvényes modell értelmében ugyanannyi járulékot fizet az a mezőgazdász is, aki egy illetve több száz hektár földet művel meg. Ennek a következménye a felgyülemlett adósság is. Emiatt több gazdálkodó is úgy döntött, nem fizeti ezeket a járulékokat, ami miatt a nyugdíjak kifizetéséhez a költségvetésből kellett biztosítani pénz.

A földműveléssel foglalkozók egyébként a minimális összeget fizetik a biztosítónak, emiatt viszont a nyugdíjuk is nagyon alacsony.

Az új modell értelmében több mindent figyelembe vesznek majd az elszámolásnál: többek között a gazdálkodó bevételeit, a földterület nagyságát, de azt is, mióta foglalkozik mezőgazdasággal és mióta fizeti a járulékokat. A gazdáknak mindemiatt könyvelést kell majd vezetniük.

A nyugdíjbiztosító adatai szerint tavaly augusztusban 154.719 nyugdíjas mezőgazdasági termelő volt az országban, akinek átlagnyugdíja mindössze 12.619 dinár volt.