A Demokrata Párt egykori elnöke, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának professzora szerint a mai belpolitikai helyzet sokkal inkább hasonlít egy maffiasorozatra, mint egy jogállamra. Bojan Pajtić volt tartományi kormányfő és a Demokrata Párt (DP) egykori elnöke öt éve felhagyott a hivatásos politizálással, de a közösségi platformokon rendszeresen kommentálja és élesen bírálja a politikai és közéleti eseményeket az országban, és a véleményére sokan kíváncsiak is.

A Családi Kör többek között a választási esélyekről, a közállapotokról, Vajdaság jelenéről és jövőjéről faggatta a volt politikust.

Öt évvel ezelőtt visszavonult a politikától. Miért döntött így?

– Miután 2016-ban a Demokrata Párt nem választott meg újra elnöknek, nem akartam harcba szállni semmilyen pártfunkció betöltéséért, és új pártot sem akartam alapítani, bár ezt sok pártban és sokan megtették egy-egy vereség után. A jó ízlésem azt diktálta, hogy vonuljak vissza. Megtehettem, hiszen 1996 óta tanítok az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán. Imádok tanítani és tudományos munkával foglalkozni az egyetemen. Egyébként azt gondolom, hogy politikával csak olyan embernek kellene foglalkoznia, akinek van hivatása és biztos egzisztenciája. A professzionális politikusok ezek híján gyakran kötnek kompromisszumot a saját lelkiismeretükkel és a politikai elveikkel annak érdekében, hogy megőrizzék a politikai hatalmukat és megélhetésüket.

Bizonyára sokat beszélget a hallgatóival. Milyennek látják ők Szerbiát, és örülnek-e az államfő 100 + 100 eurós ajándékának?

– Politikáról soha nem beszélgetek a hallgatóimmal, de azt látom, hogyan kommentálják az eseményeket. A fiatalok mindig lázadók voltak, most is azok, és túlnyomórészt ellenzéki beállítottságúak. Őket nem lehet 100 euróval megvásárolni.

Az embereket zsarolják és megfélemlítik

Hogyan jellemezné a mai belpolitikai helyzetet?

– A mai belpolitikai helyzet sokkal inkább hasonlít egy maffiasorozatra, mint egy jogállamra. A szerbiai hatalom bűnözőket használ marihuánatermesztésre, szavazatvásárlásra, a másként gondolkodók és az újságírók megverésére, az emberek megfélemlítésére. Láttuk már, hogy akár a helyi közösségi választásokon is hogyan zavarják el listákkal közlekedő fekete dzsipes alakok az embereket szavazni. Még a kilencvenes években sem volt ilyen durva a helyzet.

Az ellenzék most nem a hatalomért, hanem a szabadságért száll ringbe. Van-e Ön szerint arra esély, hogy a legutóbbi választásokkal ellentétben az ellenzéki politikusok ezúttal végül ne helyezzék mégis a pártérdeket a közérdek elé?

– Azt gondolom, hogy az ellenzéki politikusok most megértették, hogy mi a választások igazi tétje. A sajtó 90 százalékát a hatalom ellenőrzi, az embereket zsarolják és megfélemlítik, és soviniszta retorika dívik – ezt a rendszert kell megtörni a választásokon. A szavazatvásárlás és a médiakontroll miatt az ellenzék nem győzhet az országgyűlési és az elnöki választásokon, de a fővárosi polgármesteri választásokon van esélye. Ha Belgrádban győzelmet aratna, akkor az más szinteken is elindíthatná a változást.

A szavazóknak lesz választási lehetőségük. Ön szerint melyik tömörülésnek vannak a legjobb esélyei, és mely koalíciók lépik majd át a választási küszöböt?

– Jelenleg a legnagyobb ellenzéki tömörülés a Szabadság és Igazságosság Pártja, a Néppárt, a Demokrata Párt, a Szabad Polgárok Mozgalma, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség és mások alkotta Egyesült Szerbia, a második pedig a Moramo koalíció (Ne fojtsuk meg Belgrádot, Környezetvédelmi Felkelés, Akció Nyílt Polgári Platform, amelynek része a Magyar Mozgalom – a szerz. megj.) – ők minden kétséget kizáróan átlépik majd a választási küszöböt, és az előbbi akár 15–20 százalékot is elérhet. Jobboldalon is vannak olyan indulók, amelyek átléphetik ezt a szintet, de közöttük nem mindegyik tekinthető valódi ellenzéknek.

Egy korábbi interjújában felvázolta, hogy milyennek is kellene lennie egy elnöki jelöltnek. Ön szerint ez az ember legyen ismert, népszerű, szakmailag és egzisztenciálisan sikeres, demokratikus beállítottságú, ugyanakkor érzékeny a nemzeti érdekekre. A jelöltek közül ki felel meg a legjobban ennek a személyleírásnak?

– Azt még nem tudjuk pontosan, hogy kik is lesznek a jelöltek, egyelőre annyi biztos, hogy Aleksandar Vučić egyáltalán nem hasonlít erre a felvázolt emberre. Szerintem a legtöbb esélye a jelenleg ismertek közül Zdravko Ponošnak van, aki a legnagyobb ellenzéki tömörülés jelöltje. Sokan támadják azért, mert van horvát állampolgársága is, ami azért is szégyenletes, mert sok haladó párti politikusnak és szavazónak is van szerb–horvát kettős állampolgársága. Azt is kifogásolják, hogy a felesége horvát, mintha ez bármit is számítana. Őt sok olyan tisztességes polgár fogja támogatni, aki idegenkedik az ilyen soviniszta kampánytól.

Milyen változásokra lenne a leginkább szükség ma Szerbiában?

– A jelenlegi hatalomnak két alappillére van: a maffia és az elnyomott sajtó. Az előbbi logisztikai támogatást nyújt a szavazatvásárláshoz, és ha kell, el is páholja a tüntetőket. A maffiával le kell számolni, vissza kell szorítani Európa legmagasabb korrupcióját és fel kell szabadítani a sajtót. Ezeket a változásokat csak a rendszer leváltásával lehet megvalósítani.

A Demokrata Párt és a privatizáció

Beszéljünk egy kicsit a múltról is. Milyen hibákat követett el a Demokrata Párt, amikor hatalmon volt?

– A legnagyobb hiba a magánosítás túlságosan liberális végrehajtása volt, mert a Demokrata Párt nagyobb gondot fordított arra, hogy a pusztulásra ítélt társadalmi tulajdon mielőbb magántulajdonba kerüljön, mint az alkalmazottak sorsára. Sokan a Demokrata Párt rablóprivatizációjaként jellemezték ezt az időszakot, habár az Európai Unió által vitatott 24 magánosításból 23 akkor zajlott le, amikor Vojislav Koštunica Szerbiai Demokrata Pártja volt hatalmon, és a mai kormány egyik kulcsembere, Siniša Mali volt a Privatizációs Ügynökség privatizációs tendereiért felelős igazgatója.

Önök a Vajdasági Magyar Szövetséggel koalícióban gyakoroltak hatalmat. Vidéken volt olyan önkormányzat, ahol azt mondták a VMSZ-es politikusok, hogy nem tudtak együttműködni a Demokrata Párttal. Ez egyedi eset volt, vagy másutt is tapasztaltak ilyen gondot? Ön szerint a VMSZ miért döntött úgy, hogy a Szerb Haladó Párt partnere lesz?

– Ez helyi gond lehetett, a tartományban nem voltak komolyabb problémáink, az esetleges nézeteltérések ellenére is tudtunk együtt dolgozni. A mai napig Pásztor István az elsők között köszönt fel telefonon húsvétkor, karácsonykor. Közösen küzdöttünk a központi hatalommal, mert Belgrádban nem értik meg Vajdaságot. A VMSZ a mostani koalíciót nemzeti érdekvédelemmel magyarázza, de például a horvátországi szerbek tapasztalata az, hogy jobban tudták védeni a nemzeti érdekeiket ellenzékben, mint hatalmon, mert egy hatalmon lévő párt „étvágya” kielégíthető különféle tisztségekkel is, háttérbe szorítva a nemzeti érdekeket. Ellenzékben csak ez utóbbival foglalkoznak a politikusok. Meglátásom szerint a VMSZ koalíciója azokkal a volt radikálisokkal, akiknek a retorikája nem változott meg az elmúlt években sem, nem tekinthető természetes koalíciónak.

Merkel szörnyű hibát követett el

Mi játszott szerepet a Szerb Haladó Párt hatalomra kerülésében, és ebben mekkora szerepe volt a külföldi erőknek?

– Kulcsfontosságú szerepük volt benne. A 2012-es választásokon a Demokrata Párt és a támogatói több szavazatot és több képviselőt kaptak, mint 2008-ban. Ilyen körülmények között logikus lett volna, hogy egy, az előzőnél is stabilabb kormány alakul, de a külföldi politikusok – elsősorban Merkel asszony – szörnyű hibát követett el: meggyőzték a G17 Pluszt, Rasim Ljajićot, Dinkićet, a Szerbiai Szocialista Pártot és a VMSZ-t, hogy csatlakozzon a haladókhoz, amely párt 2012-ben csak 23 százalékot kapott. Ez egy százalékkal volt több, mint amit a DP önmaga kapott, de a koalíciós partnereinkkel abszolút többségben voltunk. Valószínűleg arra gondoltak a nyugati erők, hogy könnyebben elérik a stratégiai céljaikat egy háborús uszító múltja miatt zsarolható politikussal. Végezhette volna Vučić is Hágában, akárcsak Šešelj, de a nyugati politikusok úgy ítélték meg, hogy a zsarolás révén tőle többet kaphatnak, mint Boris Tadićtól.

Meddig tart ki ez a támogatás?

– A nemzetközi politika fordulóponthoz érkezett, nagy a feszültség Oroszország és a nyugati hatalmak között. A szerbiai hatalom szavak szintjén az EU-integráció mellett van, de nem tett semmit a felzárkózásért, és a fiatalok ezért hagyják el tömegesen az országot. A választói között sok a soviniszta és az oroszbarát, nekik nem fordíthat hátat, ezért a gesztusaival az orosz barátság mellett teszi le a voksát. A nemzetközi helyzet alakulása jelentős befolyással lesz az ország sorsára, és Szerbiának dönteni kell majd.

Hogyan látja Vajdaság jövőjét és autonómiáját? Meg kell-e majd a tartománynak fizetnie annak az árát, ha egy napon sor kerül Koszovó elismerésére?

– Vajdaság már most hatalmas árat fizet azért, mert olyan emberek állnak az élén, akik a vajdasági eszme felszámolásán dolgoztak, hiszen a radikálisok sosem ismerték el a létezését – ők most is szép számban ülnek a tartományi képviselőházban, csak más pártszínekben. Több mint 100 illetékességet elvettek az utóbbi években Vajdaságtól, gyakorlatilag csak a képviselőház és a báni palota falai között létezik még. A jelenlegi politikusok közül senki nem képviseli a vajdasági érdekeket, és az a multietnikusság is, amire oly büszkék voltunk, már csak nyomokban lelhető fel. Vajdaság autonómiája járulékos áldozatává válik a koszovói kérdés megoldásának. Attól tartok, hogy a tartománytól végül minden illetékességet megvonnak majd, felszámolják az adminisztrációt is, és csupán egy projektiroda marad belőle.

A Facebook-oldalán a Zentai csata című festmény szerepel borítóképként. Milyen emlékeket őriz Zentáról?

– Imádom Zentát, de nagyon elszomorít az, hogy lassan kiürül. Ez is azt mutatja, hogy drasztikusan változik Vajdaság etnikai összetétele, és tartok tőle, hogy a következő népszámlálás alkalmával a magyarok lélekszáma nem fogja meghaladni a 180 ezret. Tíz éve egy szerb és három magyar osztály együtt ünnepelte a kisérettségink évfordulóját, és mindkét nyelven beszélgettünk egymással. Ma nagyon elszomorít, hogy azt hallom, Zentán angolul értekezik egymás között a magyar és a szerb gyerek – ez logikus következménye annak, ahogyan Aleksandar Vulin radikális mantrákat mondogatva „szerb világ“-ról beszél. Mi tulajdonképpen ma is a 90-es éveket éljük, háború nélkül.

Egyre inkább egy keleti despotizmusra hasonlít az ország

Visszatér-e e valaha a politikába?

– Nincs ilyen ambícióm, de aktívan támogatom az ellenzéket – nem csak azért, mert az ellenzékiek a barátaim, hanem azért is, mert másképp nem látom biztosítva a gyerekeim jövőjét. Az erőszak a képernyőn, az utcákon és a politikában olyan méreteket öltött, hogy egyre inkább egy keleti despotizmusra hasonlít az ország, amelynek az élén egy olyan uralkodó áll, akinek az irányítása nélkül egyetlen intézmény sem működik.

Bojan Pajtić: A VMSZ koalíciója azokkal a volt radikálisokkal, akiknek a retorikája nem változott meg az elmúlt években sem, nem tekinthető természetes koalíciónak (Fotó: Facebook)