Vladimir Gajić ügyvéd nem számít arra, hogy az ügyészség vizsgálatot indítana Veljko Belivuk ajánlata után, amelyet arra vonatkozóan tette, hogy vádalkus tanú lenne Oliver Ivanović és Vladimir Cvijan halála körülményeinek felderítésében, írja a Beta hírügynökség.
Gajić arra is emlékeztetett, hogy a szerb büntetőtörvény már nem ismeri a vádalkus tanú kategóriát, csak az együttműködő terhelt vagy együttműködő elítélt fogalmakat. Belivuk esetleg azt tehetné meg, hogy az említett bűncselekmények elkövetésén kívül egy másikat beismerjen, mondta.
Az ügyvéd azt is elképzelhetőnek tartja, hogy külföldi nyomás nehezedik a rezsimre az ügy miatt, de ennek ellenére sem vár sokat a hazai ügyészségtől.
– Két lehetséges gyilkossági ügy megoldásáról van szó. Ez esélyt adhatna arra, hogy kiderüljön milyen mértékben lett független az igazságszolgáltatás az alkotmány megváltoztatását követően – hangsúlyozta Gajić.
Belivuk ajánlatára reagált Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić is.
– Azt hiszik, hogy valóban megöltem bármelyikőjüket? Ezt bárki is elhinné? Az, akit a legszörnyűbb bűncselekmények elkövetésével vádolnak, bármilyen módon védheti magát. A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, nem akarok erről beszélni – mondta az elnök a B92 tévé vendégeként.
Vladimir Gajić (Fotó: N1)