A gyermekkor fontosabb állomásairól, a határainkról, a felnőttkor kihívásairól, az önismeretről és a párkapcsolatainkról, társadalmi elvárásokról szól Pap Ágota szabadkai pszichológus legújabb könyve. A Hét Napban megjelent írásokból egy összegző, átírt, szerkesztett változat született, ez jelent meg az Életjel kiadásában. A könyv bemutatójára szerdán este fél hétkor kerül sor a Danilo Kiš könyvesboltban, a bemutatót pedig Kovács Attila szabadkai fotóművész kiállítása kíséri.

Pap Ágota a könyv kapcsán elmondta a könyvet olvasmányosnak szánták, amelyben megvan az a szabadsága az olvasónak, hogy bármikor leteheti és felveheti, csak azokat a részeket olvasva, amelyek éppen érintik abban az életszakaszban.

— A cím, az Innen és túl nagyon sok asszociációt nyit meg. Három korszakra, három csoportba, vagyis három fejezetre osztottam a könyvet tartalomtól függően. Az első ilyen a Gyerekgyurma, ami a gyermekkorról szól, amikor még formálódik, amikor még gyúrjuk a gyereket. Szó van arról is, hogy milyen az engedelmes gyerek, létezik-e ez a fogalom, hogyan alakul ki a versenyszellem, az önállóság, a szabadság buktatói, a kiabálás, a düh, a képzeletbeli barát, a humor jelentősége. Sok ilyen nevelési attitűd a gyermek és a szülő szempontjából is felvetésre kerül. Van benne szubjektív, saját tapasztalás is. A következő fejezet a Felnőttkori libikókák – mikortól vagyok felnőtt, mikor vagyok valamin túl és mikortól vagyok innen, a határmezsgyék, amelyeket át kell lépnünk. Szó van itt boldogságkeresésről, énidőről, a társaskapcsolatokról, a szabadság kérdése és az önismeret, lehet-e belőle túl sok? A kudarc, a félelmek a változástól, a veszteségtől való félelmek, a halál, amit jó eséllyel felnőttként tapasztalunk meg, mind-mind témaként szerepelnek ebben a fejezetben. A harmadik fejezet a Legyünk túl rajta címet viseli és a valódi felnőttkort öleli fel – a társadalmi elvárások arról szólnak, hogy ebben az időben már mindenképp kapcsolatban kell élnünk, túl tudunk-e ezen lenni. A kapcsolat olyan formáiról is szólok, mint a szingliség, vagy azokból a kapcsolatokról, amelyekből hiányzik az intimitás és a kapcsolaton belüli boldogságkeresésről. Rövid pszichológiai esszék ezek, ezért pszichológiai pikniknek neveztük el — mesélte Ágota.

A szerző szerint a szerda esti bemutató túlmutat majd a könyv bemutatásán. Beke Ottó beszélget a szerzővel, aki a könyv egyik recenzense is.

— A fotókiállítás azért fontos, mert a generációkat a megjelenéseket fotókon szerettem volna megmutatni. A saját gyerekeim is rajta vannak, a könyv illusztrációi. A kiállítás is ezt a témát hozza, de kitágítva, nemcsak az ami a könyvben, hanem sok kettőséget, határvonalat mutatnak meg, amelyekre érdemes odafigyelnünk, tette hozzá Ágota.