Minden út Kínába vezet Szerbiai sajtószemle (2022. március 11-17.)

Az Ukrajnában zajló háború nagymértékben megváltoztathatja az egész világ gazdaságát, a nagyhatalmak szerepe is változhat, mondja egyre több elemző. Hogy ez milyen mértékben történhet meg, és kinek nőhet tovább az ereje, mit jelent(h)e(t)nek Oroszország számára az agresszió miatt kirótt gazdasági szankciók, arra a Danas napilap gazdasági rovatának szerkesztője, jegyzetírója Aleksandar Milošević is keresi a választ.

– A rómaiak nagy építők voltak. A jogrendszert is kiépítették, amelynek alapjai még ma is megvannak.

Vízvezetéket, szennyvízelvezető-hálózatot, melegvizes nyitott medencéket, padlófűtéses rendszereket építettek.

Boltíves hidakat épített, nyilvános fürdőket, védelmi rendszereket és erődöket, fitness központokat és stadionokat, kikötőket, haditengerészetet, kereskedelmi útvonalakat, híres hadsereget. Kiépítettek egy országot Londontól a Perzsa-öbölig, Belgrádtól Egyiptomig. És az állammal együtt utakat is építettek.

A római úthálózatnak nem kis szerepe volt abban, hogy a római birodalom hosszúéletű legyen. Bármit is foglaltak el a rómaiak, gondoskodtak arról, hogy az új területeiken utakat építsenek, amelyek majd összekötik az új területeket az ország többi részével.

Ez a kapcsolat tette lehetővé a kommunikációt, a kommunikációval a felügyeletet, integrációt, kereskedelmet és védelmet. A rómaiaknak volt postájuk is, és a jó utaknak köszönhetően antik gyorspostájuk is – a királyi lovasok, akik sebesen galoppoztak a Palatinustól Galliáig miközben a nagy odafigyeléssel kijelölt helyeket lecserélték az elfáradt közlekedési eszközüket és folytatták útjukat.

A rómaiaknak nagyon fontos volt az infrastruktúra. Világméretű ambíciókat tápláltak és gyorsak, alkalmazkodók, az óriási erejüknek megfelelően helyettesíthetetlenek voltak. Abban az időben valóban minden út Rómába vezetett, fizikai és átvitt értelemben is.

Ma minden út Kínába vezet.

Ha az Amerikai Egyesült Államok volt a XX. század óriása, valóban az volt és továbbra is (továbbra is?) az, a keleti óriás növekszik és a következő évtizedek egyikében át akarja venni az első helyet. A mai két vezető nagyhatalom fejlődésének csökkenő vagy növekvő dinamikája az aktuális történésektől is függ.

Az Ukrajna elleni orosz támadás két tényt világított meg: a nagy országok szerencsére nem állnak készen egy egymás elleni háborúra, valamint azt, hogy a nagy országok gazdaságilag annyira függnek egymástól, hogy nem hajlandóak teljesen elzárkózni egymástól, vagyis a teljes szankciókra.

A behatároltság közötti mozgástérben kiderült, hogy Amerika már nem tudja megóvni szövetségeseit azok ellenségeinek támadásától, Oroszország pedig nem tudja megóvni magát a nemzetközi elszigeteltségtől és a teljeskörű erkölcsi megrovástól.

Másszóval, ha Amerika bombázta volna Ukrajnát, az amerikai teniszezőknek nem törtölték volna el a nevük elől a nemzeti lobogót. Mert, ne feledjük, Amerika még mindig Róma.

Ha Kína támadta volna meg Ukrajnát, az teljes sokk lett volna, ami mindenkit lebénított és dezorientált volna. Retorikai hisztéria és pusztába kiáltott szavak kíséretében.

De ebből semmi sem történt meg. Ami történt, az, hogy miután az orosz katonai erők átlépték az ukrán határt az USA és az EU leblokkolta Oroszország devizatartalékának felét, néhány orosz bankot megakadályoztak abban, hogy használja a nemzetközi fizetést segítő rendszert, valamint számos nyugati vállalat bejelentette, hogy felfüggeszti oroszországi ügyvitelét. Ha ez 2002-ben, és nem 2022-ben történik, Oroszországnak nem lenne alternatívája. Ma már viszont ez nem így van.

Például az orosz devizatartalékok másik fele, amelyet nem tudott befagyasztani a Nyugat, nem dollárban van, hanem jüanban és aranyban. Tehát kínai pénzben és aranyban.

Kihez fordul majd Oroszország, hogy abból az aranyból devizát csináljon? Kínához.

Ki engedheti meg magának politikailag és anyagilag is, hogy Amerika és Európa ellenébe segítsen Oroszországnak? Kína.

Mire cserélik fel manapság az oroszok a Visát és a Mastercardot, amiket már nem tudnak külföldön használni? A kínai UnionPay-re (a szerb bankautomatákon is használható).

Mihez kezdenek az orosz bankok, ha valóban mindegyiküket kidobják a SWIFT-rendszerből? A kínaiaknak is megvan a saját rendszerük, majd rajtuk keresztül megoldják, amit lehet.

Kinek adják el a földgázt és az olajat, ha nem lesz a nyugati piac? Kínának.

Mellesleg ki győzte le tavaly Európát az amerikai folyékony gázért vívott árcsatában? Kína.

Ki jön a Zara és az H&M helyére az orosz áruházakba? A kínaiak (és a törökök).

Mihez kezdenek most az oroszok, amikor a nyugati Maersk és MSC már nem vállalja az áruszállítást Oroszországból? Itt a kínai COSCO, a világ harmadik operátora.

És így tovább.

Kína persze nem egy mágikus kiút, és nem helyettesíti az egész világot, de a világ egyre inkább Kína felé gravitál. Az ország, amely csendben maradt és növekszik, a saját létével is már egy olyan politikai szereplővé vált, aki mindent kézben tart. Oroszország állítólag épp Kína kérésére halasztotta el ukrajnai invázióját, mert nem akarták, hogy a háború elrontsa az olimpiát. Kína véget is vethetne annak a háborúnak.

Maga az elképzelés, hogy a döntéseket nem Washingtonban, vagy Berlinben, hanem Pekingben hozzák meg azt jelenti, hogy Kína a legnagyobb győztese a 2022-es összeurópai vereségnek – véli Milošević.

A jegyzetet eredetiben ezen a linken találják.

Melyik birodalmat választani?

Dejan Ilić a Peščanik véleményportálon azzal a kérdéssel is foglalkozott, hogy egy politikai és gazdasági értelemben vett kétpólusú világban hol lesz, lenne helye Szerbiának.

– A hírek arról szólnak, hogy az orosz tankok elakadtak az ukrán sárban. Lassan haladnak előre, ha egyáltalán. Meg azt is mondják, hogy az orosz katonáknak nincs elegendő élelmük, ezért Ukrajna északi és déli részein helyi üzleteket törnek fel vagy ukrán házakba törnek be, és kenyeret kérnek. A másik hír arról szól, hogy Putyin Hszítől rakétákat, páncélozott járműveket… és ételt kér katonái számára. Ez olyan, mintha becsöngetett volna a szomszédjához egy kanál cukrot vagy kávét kérve. Az ilyen hírek nyomás egy ismert politológus már azon spekulál, hogyan néz ki majd a világ Putyin ukrajnai vereségét követően, valamint, hogy ki bukik meg Putyinnal együtt Braziliától Magyarországig. A liberális demokrácia teljes erejében visszatér világszerte, jósolja az a politológus.

Az Egyesült Államokban viszont egy másmilyen, választási háború zajlik. A kampányban a notórius Trump azt ajánlja – rá kell pingálni kínai zászlót az amerikai harci gépekre, és a szart is kibombázni az oroszokból (így mondta), majd nyugodtan hátradőlve figyelni, hogyan indulnak meg az oroszok, hogy bosszút álljanak Kínán. Úgy értékelik, Trump lesz újra a republikánusok elnökjelöltje az USA-ban, és reális esélye van a győzelemre. Csak találgathatunk, hogyan nézne ki ma a világ, ha az Egyesült Államok élén Trump – valószínűleg a legszenvedélyesebb Putyin-imádó Oroszország (és Szerbia) határain kívül – maradt volna. Vagyis ha már felmerül bennünk ez a kérdés, akkor már csak egy lépés választ el bennünket attól a gondolattól, hogy világpolitikai színtér az Oroszország Ukrajna elleni támadására több éven át, figyelmesen készítette elő a terepet.

Az USA jelenlegi elnöke, Biden azt mondja, Putyin egy megosztott Amerikával, megosztott Európával és megosztott NATO-val számolt, és ebből semmi sem lett. Ha Trump valóban Putyin bábja volt, az EU- és Európa-szerte jobboldali és fasiszta beállítottságúakhoz hasonlóan, akkor az Ukrajna elleni támadás terve lassan megmutatkozik teljes, impozáns nagyságában. De hogyan lehet az, hogy az, aki képes kitervelni egy ilyen tervet (a Nyugat belülről történő gyengítésére) és részben véghez is viszi, nem tudja mennyi rakétára és ételre lesz szüksége akkor, amikor úgy dönt, háborút robbant ki? Az ukrajnai háborúról szóló hírekben az inga ez a két véglet között ingadozik – egyfelől teljes őrület, másfelől pedig: hit a racionális és intelligens felekben, akik tudják, mit tesznek, azzal, hogy mi, közepesen okosak ezt nem érthetjük meg.

Belegondolni abba, hogy Ukrajnában az emberek egy hatalmon lévő bolond miatt halnak meg, miatta rombolnak le városokat – szörnyű dolog. És nem csak szörnyű, de még maguknak az áldozatoknak is megalázó. Több értelme van úgy elképzelni Putyint, mint egy gonosz démont, mintsem egy megöregedett szenilis diktátort, nemde? De mi van akkor, ha tényleg igaz az, hogy ő most Hszitől kér rakétákat, páncélozott járműveket és… ja, igen, élelmet? Mit árul el ez nekünk az ő ukrajnai támadásáról? Annyi ember meghalt, városokat romboltak le… neki meg elfogy a rakétája meg az ételje, rosszul számolt, tévedett. Hogy Hszi ad-e neki, majd kiderül.

Amíg arra várunk, hogy ez kiderüljön, nálunk is lezajlanak a választások. A nyolc elnökjelölt közül legalább hét, közöttük Vučić is, többé-kevésbé azonos álláspontot képvisel az Ukrajnában zajló háború kapcsán: semlegesnek kell maradni; ha épp nagyon muszáj, ítéljük el az Ukrajna elleni támadást; de semmilyen, tényleg semmilyen szín alatt sem vezetünk be szankciókat Oroszországgal szemben. Ez olyan messzire ment már, hogy most azt akarják bebizonyítani, hogy Vučić azért nem lehet újra Szerbia elnöke, mert ha győz a választáson – ő fog szankciókat bevezetni Oroszországnak. Azt már megígérte az undorító Nyugatnak, csak arra vár, hogy vége legyen a választásoknak. Addig az ellenzék beszólogat, nyomást gyakorol Vučićra, hogy maradjon következetes az oroszbarát őrületében. Az olvasó most természetesen azt mondja – nem tán az Ukrajnában zajló háború és a róla alkotott vélemény az egyedüli fontos dolog Szerbia elnökének megválasztásakor? Igaz, nem csak az a fontos. De nem ez a lényeg.

Ha a bolygó megint két részre szakad, és az egyik oldalon a demokratikus államok állnak majd, a másikon pedig az Oroszországhoz és Kínához (az lenne az ideális, ha Kína onnan kilépne, de erre nem lehet biztosan számítani) hasonlóak, akkor az ukrajnai háborúról alkotott álláspont átváltozik a Szerbiáról alkotott vízióvá – Szerbiának vajon demokratikusnak kell-e lennie vagy sem? Ha valaki megkezdi a kampányát a hatalom jelöltjével szemben, akit azzal vádol, hogy ha nem is diktátor, de autoritárius populista, és mint ilyen vét az alkotmány és a törvények ellen, bomlasztja a demokratikus intézményeket, de időközben olyan üzeneteket küld, hogy Vučićhoz hasonlóan Szerbiát az antidemokratikus vagy – ahogyan mondani szokták – revizionista blokkban képzeli el, akkor a kampányüzenete minimum ellentmondásos és összezavarja a választókat.

Erre azt is mondhatnák – Szerbiában a választók nagyrészt oroszbarát beállítottságúak: nincs túl sok értelme a kampány alatt belemászni az arcukba. Fogjuk rá, hogy ez így van. De egy elnökjelöltnek egyáltalán nem kell arról beszélnie, mit tenne az Ukrajnában zajló háború kapcsán. A külpolitikát a kormány folytatja, a parlamentnek tartozik elszámolással. Egy igazán demokratikus elnökjelölt az Ukrajnára vonatkozó kérdésre azt mondja – lényegtelen, hogy személy szerint mit gondolok erről, meglátjuk, milyen eredményeket hoznak a választások, hogyan néz majd ki a parlament és a kormány. A kormány és a parlament dönt majd erről. Pont. Csakhogy nincs pont. Mert könnyű kitalálni, mi lesz a kormány és a parlament álláspontja, ha megnézzük, milyen hangulat dominál Szerbiában. De legalább egy elnökjelölt hallgathatna erről, amivel megmutathatná, hogy legalább ennyivel különb a hatalom jelöltjétől – írja Ilić.

Eredetiben itt.

(Fotó: Pixabay illusztráció)