Ki gondolta volna 10 évvel ezelőtt, hogy Szerbia és Magyarország közös erővel és ilyen óriási intenzitással fog EGYÜTT építkezni? – veti fel a kérdést Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke abban a Facebook-posztban, amelyben a Belgrád-Budapest gyorsvasút Belgrádtól Újvidékig tartó szakaszának forgalomba helyezését ünnepli.
Pásztor szerint a „Belgrád-Újvidék vasútvonal forgalomba helyezése a legszebben példázza a Vajdasági Magyar Szövetség évtizedes híd szerepét a két nemzet közt, egyúttal visszaigazolja minden befektetett munkánk sikerességét”.
Pásztor szerint ilyen alkalmakkor „nem árt megállnunk egy pillanatra és emlékeznünk, honnan indultunk és hová érkezünk meg ezekben a napokban”.
A pártelnök mégsem ezt teszi, nem idézi fel azokat a pillanatokat, amikor a jelenlegi szerb államfő, Aleksandar Vučić korábbi pártja, a Szerb Radikális Párt igencsak erőszakosan lépett fel a vajdasági magyarsággal szemben, a magyarok kényszerkitelepítésére irányuló szándékot sem idézi fel, azt sem, hogy jelenlegi szerb szövetségese milyen szenvedéllyel támogatta a horvátok, bosnyákok elleni háborúkat, amelyek elől magyar katonakötelesek menekültek…
Nem idézi fel a magyarellenes támadásokat Vajdaság-szerte… Csak arról ír, hogy „összefogással, a megfelelő szövetségi rendszerünk fenntartásával messzire juthatunk és magunk írhatjuk tovább sorsunkat itthon, Vajdaságban”.
Ennek jegyében állítja: a „békés szomszédságpolitika és a prosperáló gazdasági szerb-magyar együttműködés legnagyobb győztesei mi, vajdasági magyarok vagyunk”.