A Világbank bejelentette, hogy 50 millió dollárnak megfelelő kölcsönt hagyott jóvá Szerbiának a Tiszta Energia és Energiahatékonysági Projekt megvalósítására.

„Szerbia stratégiai céljainak elérése, a gazdaság szén-dioxid-mentesítése és a polgárok energiaátállásba való bevonásának elősegítése érdekében a Világbank Igazgatósága 50 millió dolláros kölcsönt hagyott jóvá a Tiszta Energia és Energiahatékonysági Projekt megvalósítására” – áll a közleményben.

Hozzáteszik, a projekt célja, hogy hozzájáruljon az energia megtakarításához, valamint nagyobb kényelmet, és melegebb otthonokat biztosítson a polgárok számára a tiszta és hatékony fűtési megoldásokba, és a tetőtéri napelemrendszerek telepítésébe történő beruházások révén, valamint, hogy elősegítse a környezetszennyezés csökkentését a levegőt szennyező fosszilis tüzelőanyagok elhagyása által.

„A szerbiai lakásszektor nagy kiaknázatlan potenciállal rendelkezik az energiahatékonyság javítása terén, mivel a háztartások adják Szerbia végső energiafogyasztásának körülbelül az egyharmadát, a fűtésre felhasznált energiának pedig körülbelül háromnegyedét ők használják el” – mondta Nikola Pontara, a Világbank szerbiai irodájának igazgatója.

A projekt öt évig tart, ezalatt várhatóan 25 ezer háztartásban korszerűsíthetik a fűtést. A legkiszolgáltatottabb háztartások kiegészítő támogatásban részesülhetnek, 3000 háztartásnak pedig a projekt végéig fel kellene hagynia a hagyományos szilárd tüzelőanyaggal való fűtéssel.

A projekten belül a családi házak fognak elsőbbséget élvezni, hiszen azok gyakran rosszul szigeteltek, és sokszor szén- és fatüzelésű kazánokat használnak annak ellenére, hogy azok kevésbé hatékonyak és környezetszennyezőbbek.

A lakóépületek fűtése jelentősen szennyezi a levegőt, hiszen a finomrészecske-kibocsátás (PM 2,5) több mint feléért a háztartások fűtése felelős.

A Világbank nemrégiben végzett nyugat-balkáni tanulmánya szerint a falak és tetők hőszigetelése, valamint a családi házak nyílászáróinak cseréje több mint 50 százalékos energia megtakarítást jelenthet.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)