Szerbia kormánya csütörtökön elfogadta a kis- és középvállalkozások, illetve vállalkozók számára kölcsönt biztosító „Helyreállítás és fejlesztés” beruházási program meghatározásáról szóló rendeletet.

„A program megvalósítása az új beruházások támogatásán keresztül biztosítja a gazdálkodó szervezetek fejlődését a koronavírus-járvány idején és azt követően. Célja, hogy ösztönözze a foglalkoztatás megőrzését, a fenntartható fejlődés elvein alapuló gazdaságfejlesztést, valamint a versenyképesség javítását a digitalizációba történő beruházások révén, illetve az új technológiák alkalmazását” – áll a kormány közleményében.

A programra a 250 főnél kevesebb, teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottal rendelkező vállalkozások, valamint a legalább 250 és legfeljebb 3000 főt, szintén teljes munkaidőben alkalmazó közepes piaci vállalkozások jogosultak pályázni. A vállalatok mindegyike magán- vagy szövetkezeti tulajdonban kell, hogy legyen, és be kell hogy legyenek jegyezve a Cégjegyzékek Ügynökségénél és más vonatkozó nyilvántartásokban.

A program megvalósításához a pénzt az Európai Beruházási Bank hitelkeretéből és a Szerbiai Fejlesztési Alap forrásaiból biztosították.

A kormány az alapvető mezőgazdasági élelmiszertermékek kivitelének ideiglenes tilalmáról szóló határozat hatálybalépése előtt kötött megállapodások alapján jóváhagyta a búza és kukorica exportját olyan jogi személyek számára, amelyek ezeket a termékeket Albániába exportálják.

Becslések szerint a szerb vállalatok által külföldi partnereikkel kötött, búzaexporttal kapcsolatos megállapodások végrehajtása nem okoz zavarokat a hazai agrár-élelmiszeripari szektor működésében, és nem veszélyezteti az élelmezésbiztonságot, de hozzájárul a bizalomépítés és jó kereskedelmi kapcsolatok fenntartásához a régióban.

A kormány március 24-én jóváhagyta, hogy a Köztársasági Árutartalékok Igazgatósága végrehajtsa szemes takarmánykukorica cseréjét hazai fajtájú, idei termésű szemes búzára.

Így minősített, hazai búzafajták kerülnek a piacra, amelyek az őszi vetéskor már elérhetőek lesznek a hazai termelők számára.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)