Csernik Árpád, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színművésze a köztársasági választásokon a 9-es sorszám alatt induló Moramo koalíció listáján a 22. helyen szerepel a Magyar Mozgalom tagjaként Csernik mindig nyíltan megszólalt közéleti kérdésekben, a véleményét sohasem rejtette véka alá. A Magyar Nemzeti Tanács tagjaként is többször szavazott nemmel, akkor is, ha a hatalom másként várta volna el. Cserniket arról kérdeztük, miért vállalta a feladatot, mit vár és hogyan érzi magát 2022-ben itthon.

Gondolta volna, hogy egyszer politizálni fog, amikor színésznek állt?

– Mindig is foglalkoztam a közélettel, mindig érdekelt, hogy mi van körülöttem, a kilencvenes éveket végigtalpaltam a különböző háborúellenes és ellenzéki mozgalmakban. Nyilván nem voltam tényező, de 2000 után is követtem a politikát, ám őszintén nem kívántam vele ilyen formában foglalkozni. A Magyar Nemzeti Tanácsnak négy évig voltam a tagja, de ott kultúrpolitikával foglalkoztunk. Nyilván sokkal kényelmesebb lenne az életem, ha nem vennék részt a politikában. Jelen pillanatban viszont úgy érzem, hogy ez a közösség olyan helyzetben van, amikor nekem ez valamilyen szinten kötelességem, hiszen ennek a közösségnek köszönhetem az eredményeimet. Az, amit elértem, ennek a közösségnek a segítségével értem el, és most úgy gondolom, hogy meg kell nyilvánulnom. Nem akartam én politikus lenni, dehogy is. De azt gondolom, hogy van egy ilyen általános elfogadott tézis, hogy a demokrácia az emberek számára fontos, és ez az a rendszer, amiben egy normális társadalom tud létezni. Ezért tenni kell. Én egy ugyanolyan embernek tartom magam, mint bárki más. Azt gondolom, hogy mindannyiunk kötelessége foglalkozni politikával, és mindenkinek tudnia kellene, hogy kire szavaz. Persze, mindenkinek vannak hibái, de úgy gondolom, hogy mindig van egy jobb opció, ha jó nincs is. Nagyon sok ember nem így látja, ezt nem tartom helyesnek.

Célkitűzés az is, hogy az embereket cselekvésre buzdítsa?

– Remélem, hogy az emberek majd egyetértenek velünk. Személy szerint én rosszul viselem, ami velünk történik. Szegény voltam már, vagyok is, leszek is. Ez különösebben nem zavaró tényező, ez egy élethelyzet. Az viszont nem elfogadható, hogy abban a közösségben, amelyet nem ilyennek ismertem meg, és nem ilyen irányba indult el, abban a közösségben a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás gyakorlatilag megszűnt vagy legalábbis a perifériára szorult. Azt vélem, hogy egy párbeszédben mindenki csak nyerhet. Egy rendszerben az ellenzéknek legalább olyan fontos szerepe van, mint a hatalomnak, hisz rámutat a hiányosságokra, és ebből a hatalomnak is haszna származhat. De ha ez a párbeszéd megszűnik, akkor mindenki súlyosan sérül. Ebben a helyzetben, úgy érzem, kötelességem elvállalni ezt a politikai szerepet és ezeket az értékeket képviselni.

Lát erre esélyt? Lát a győzelemre esélyt?

– Nyilván az a cél, hogy győzzünk a választásokon. Szeretném áttörni a gátat, szeretném, ha ez a párbeszéd újraindulna, ebben pedig mindenkire számítok. Ez egy nagyon pici közösség, nem lehet találni másik harmincezer embert, akik majd újraépítik a közéleti tevékenységeket. Ezt illúzió lenne elvárni. Minden olyan emberrel, aki köztörvényes bűnöket nem követett el, mindenkivel meg kell találnunk a közös hangot, ami ezt a közösséget előre viszi.

Ezt látja a legnagyobb problémának a közösségen belül? A párbeszéd hiányát?

– Ez az első lépés, amit meg kell tenni. Nem tudunk a problémákról, pedig mindenkinek súlyos problémái vannak. Legyen szó a hatalom által elnyomott vagy a hatalmon belül elnyomott emberekről, mindenkinek anyagi és súlyos erkölcsi problémái vannak. Ezeket csak úgy tudjuk megoldani, ha felszínre kerülnek, és beszélünk róluk. Fontosnak tartom, hogy egy korrekt párbeszéd kezdődjön és alakuljon ki, ahol nem a jelenleg is használatos zsargon szerint kommunikálnak egymással a politikusok.

Nyilván nem mondtuk ki, de tudjuk, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségről beszélgetünk. Volt próbálkozás, hivatalos megkeresés a Magyar Mozgalom részéről?

– A Magyar Mozgalom folyamatosan kísérelt meg kapcsolatteremtést. Személy szerint én senkit hivatalosan nem kerestem meg. A szándék létezik, több alkalommal próbált kapcsolatot teremteni a Magyar Mozgalom más politikai szereplőkkel, nem csak a VMSZ-szel, de a válaszok, amik érkeztek, azok sem pozitívak, sem udvariasak nem voltak.

Országos szinten mit lát a legnagyobb gondnak?

– Sorolhatnám, rengeteg mindent. Gazdasági és politikai szempontból is nagyon nehéz helyzetben vagyunk. De nyilván nem nekem kell irányítanom az ország sorsát, nekem ezt a közösséget kell képviselnem, és a hangját hallatni. Egészen egyszerűen úgy gondolom, hogy az állam feladata, hogy az adófizető polgárnak az adójáért cserébe bizonyos szolgáltatásokat nyújtson, ez a kötelessége.

Nehezebb helyzetben van az ellenzék, ha a szavazókhoz el szeretne jutni? Vannak csatornák, ahol nyilván nem mondhatják majd el, mit gondolnak…

– Vannak alternatív felületek, amelyekkel el tudunk jutni a szavazópolgárokig, természetesen a szavazópolgárnak is érdeklődnie kell. Azok a felületek, amelyek adottak, azokkal élünk, mással nem foglalkozunk. Szeretnénk egy olyan légkört teremteni, ahol majd mindenki elmondhatja minden felületen és csatornán a véleményét. Azt mondták valamikor, hogy a hír szent, a vélemény szabad. A sajtó az, amely azt a bizonyos párbeszédet közvetíti, egy újságírónak is komoly társadalmi felelőssége van. Én nem is akarom ezt számonkérni senkitől, mindenkit arra buzdítok, hogy lépjen át a saját árnyékán. Nem akarom én csapkodni az asztalt, azt eleget tettük az elmúlt években.

Az ellenzéktől mindig azt kérdezik, jó, rendben, de mi a programja? A Magyar Mozgalomnak van ilyen?

– Programot megvalósítani kellő társadalmi meghatalmazás nélkül nem lehetséges. Az ellenzék mindenkori feladata ellenpontot és kritikát megfogalmazni. Az első és alapvető pont, hogy a társadalmi párbeszédet újraindítsuk. A következő legfontosabb dolog, ami a közösségünkön belül még mindig a népmese kategóriába tartozik, az a környezetszennyezés. Mindez, amiről eddig beszéltünk, semmit sem ér, ha nem foglalkozunk a legalapvetőbb és legéletbevágóbb kérdésekkel. Mert belátható időn belül itt élhetetlen környezet lesz. A tettek mezejére kellene lépni. Ami a gazdaságot illeti, úgy gondolom, hogy nem adományozni kell, hanem olyan gazdasági körülményeket kell teremteni, ahol az ember prosperálhat. Úgy hiszem, nagyon életképes fajta ez a miénk, nekünk nem adomány kell, persze köszönet érte, de egy olyan adókörnyezet kellene, ami a mezőgazdasági termelőt nem nyomja a föld alá, mint jelenleg. Nincs nálam most egy háromszáz oldalas gazdasági program, de nagyvonalakban néhány kérdésben komoly elképzeléseink vannak. Át kell gondolni a mezőgazdasági támogatásokat, a gazdaság többi szereplői visszaigényelhetik a forgalmi adót, a mezőgazdászok nem. Ezen változtatni kell, a területalapú támogatás nem vált be. Az egyszemélyes és mikrovállalkozások számára nagyon kevés a fejlődési lehetőség, az adóterheik óriásiak, miközben a külföldi beruházók mindent megkapnak ingyen. Ezen sürgősen változtatni kell.

Lesz majd személyes találkozásokra is lehetősége a szavazópolgároknak a Magyar Mozgalom jelöltjeivel?

– Ez kötelezettség, és szükség van rá, és azt gondolom, hogy igény is van rá. Léteznek megkeresések, problémákra hívják fel a figyelmemet. A probléma megoldása mindannyiunk feladata. Az a célom, hogy felhívjam az emberek figyelmét, hogy a saját sorsukat ők irányítják. Az óriási tévhit, hogy a szavazatunk nem ér semmit.

Túl vagyunk egy népszavazáson, amely visszaélésektől hemzsegett, mégis sikeresnek nyilvánították. Ennek tükrében mire számítanak április 3-án?

– Mivel fontos és életbevágó kérdésekben döntöttek, arra buzdítottunk, hogy vegyenek részt a népszavazáson. A módja viszont, hogy eltörölték az érvényességi küszöböt, komolytalanná tette az egészet. Szerb nyelven sem volt megfelelő a tájékoztatás ebben a kérdéskörben, egy átlagember szerintem nem sokat értett belőle, így azt sem tudta felmérni, hogy az ő életére ez hogyan lehet hatással. Fontos lenne alkotmányt módosítani, de nem így. Annyi bizonyos, hogy az alkotmánymódosítás még nem garantálja, hogy a gyakorlatban majd változik valami, igazságosabban működik majd a rendszer, vagy sem. Erre az a garancia, ha a demokratikus intézményrendszert újra helyrehozza majd a nép. Amikor majd kiköveteli magának. Nem vagyunk az európai integráció ellen, de ezt a módszert nem tartottuk helyesnek. Nem tudom bizonyítani, de láttam, hogy történtek visszaélések. Hiába egy papíron jól működő jogrend, ha az nem működik a gyakorlatban.

Vagyis megpróbálják, lesz, ami lesz?

– Mi mást tehetnénk? Van más lehetőség, mint megpróbálni? Mehetünk haza, hallgatni tovább. Azt szeretném, ha az emberek nem illetnék csúnya szavakkal egymás a közösségi oldalon. Rendbe kell hozni az emberek közötti elmérgesedett viszonyt. Barátságok, házasságok, családok hullottak szét, mert véleménykülönbség volt. Mert az egy szitokszóvá vált.

Hogy érzi magát ön szerint ma a vajdasági magyar?

– Mint egy buszállomáson. Mindenki el akar menni. Folyamatosan. Napi szinten, pontos statisztikánk nincs, de több tíz emberről beszélünk. Így érzi magát az átlagember. És nem elsősorban gazdasági és egzisztenciális problémák miatt, mert egy normális közegben még a szegénység is elviselhető, de ha ez mellé még folyamatosan pressziónak és repressziónak van kitéve az ember, akkor el akar menekülni. 

És hogy érzi magát Csernik Árpád a bőrében?

– Azt gondolom, hogy eljött az a pont, amikor nem lehet tovább hallgatni. Tenni kell, mert végérvényesen elmorzsolódik ez a közösség. Nem az én felelősségem, hogy ez a közösség ilyen állapotba került. Nekem volt véleményem 10–15 évvel ezelőtt is. Nyilván én is idősödöm, változik a véleményem, adott esetben van, hogy nem értek egyet a 20 évvel ezelőtti önmagammal. De abban mindvégig igen, hogy muszáj ennek a közösségnek olyan formában létezni, hogy senki se érezze magát elnyomva. Egyértelműen mindannyiunk feladata ezen változtatni. Az emberek egy része apolitikussá vált. Ez viszont öngól. Ha egy problémának hátat fordítok, akkor az tovább mérgesedik – engem belül felemészt, emígy pedig tovább dagad. Én nem akarok ujjal mutogatni. Nem akarok hatalmas tévedésekről beszélni. Lépjünk ezen túl, aki felelős, vállalja a felelősséget, mi pedig nézzük meg, hogy mi lesz holnap, hogyan tovább…

Csernik Árpád 1973. július 18-án született, Belgrádban. Az Újvidéki Művészeti Akadémia Drámai Tanszakán diplomázott. 1993-tól 1998-ig egyetemi hallgatóként, majd 1998-tól 2002-ig rendes tagként vett részt az Újvidéki Színház munkájában. Alapító tagja az 1994-ben létrejött Kosztolányi Dezső Színháznak. Játszott a Tanyaszínház, a Kosztolányi Dezső Színház, az Užicei Népszínház, a Zombori Népszínház, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház és a Pozorište Mladih, valamint a szabadkai Népszínház Szerb Társulatának előadásaiban is. 2012-től 2018-ig a Pannon RTV Pannon Reggeli című rádióműsorának műsorvezetője volt. 2002 ősze óta a Szabadkai Népszínház tagja. 

Az interjú nyomtatott változata a Családi Kör hetilapban jelent meg.

Csernik Árpád: Egy normális közegben még a szegénység is elviselhető (Fotó: Magyar Mozgalom)