A szerbiai választásokon a polgárok különféle politikai lehetőségek közül választhattak, de a számos ezzel kapcsolatos hiányosság egyenlőtlen feltételeket, és a hatalmon lévők előnyét eredményezte – mondta közös nyilatkozatban Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, és Várhelyi Olivér, az EU bővítési biztosa.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az Európai Unió minden politikai erő részvételét üdvözli a választásokon, miután azok részt vettek az Európai Parlament képviselőinek közreműködésével megtartott pártok közötti párbeszédben – közölte a Media EU Info.

Borrell és Várhelyi megjegyezte, hogy az EU zárójelentést és ajánlásokat vár az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalától (ODIHR) a jövőbeli választásokra vonatkozóan.

Arra biztatják az új szerb parlamentet és a politikai vezetést, hogy folytassák a valódi és konstruktív párbeszéd kialakítását a politikai spektrumon belül annak érdekében, hogy széleskörű, pártok közötti konszenzust alakítsanak ki az uniós reformokkal kapcsolatban, ami létfontosságú Szerbia EU-ba lépése szempontjából.

„Arra ösztönözzük Szerbiát, hogy valós és kézzelfogható eredményeket érjen el, különösen a jogállamiság és a Koszovóval fenntartott kapcsolatok normalizálása terén az EU által közvetített párbeszéden keresztül, hiszen ezek a témák határozzák meg Szerbia uniós csatlakozásáról folytatott tárgyalások általános ütemét” – áll a közleményben.

Borrell és Várheyi rámutatott, hogy az alkotmánymódosítást követően Szerbiának fel kell gyorsítania, és el kell mélyítenie a reformokat az igazságszolgáltatás függetlensége, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem, a média szabadsága és a háborús bűnökkel kapcsolatosan fennmaradt számos kérdés megoldása terén.

Hozzátették: számítanak Szerbia konstruktív szerepvállalására a megbékélés és a jószomszédi kapcsolatok előmozdításában, és hangsúlyozták, hogy várakozással tekintenek az új kormány ,,Green Agenda-ba’’ való bekapcsolódására.

„A szuverén és független ukrán állam elleni indokolatlan orosz katonai agresszió idején azt várjuk Szerbiától, mint az unió tagjelölt országától, hogy Szerbia tárgyalási keretrendszerével összhangban fokozatosan igazodjon az EU álláspontjához, beleértve a nyilatkozatokat és a korlátozó intézkedéseket is” – nyilatkozta Borrell és Várhelyi.

Az uniós tisztségviselők arra a következtetésre jutottak, hogy az Európai Unió Szerbia legfőbb politikai, és messze a legfontosabb gazdasági partnere, és, hogy az EU elkötelezett amellett, hogy támogassa Szerbia gazdasági fellendülését.

Illusztráció (Fotó: EU)