Jelenleg mintegy hatezer ukrán menekült tartózkodik Szerbiában, de a háború elől menekülők közül csak kevesen kértek menedékjogot – mondta Mirjana Milenkovski, az ENSZ munkatársa az Euronewsnak, hozzátéve, hogy az érkezők többsége családtagjaiknál vagy barátaiknál szálltak meg.

“Eddig 12,7 millió ember kényszerült elhagyni Ukrajnát. A háború kezdete, azaz február 24-e óta a legtöbben Lengyelországba, Magyarországra, Romániába, Moldovába és Szlovákiába mentek” – mondta Milenkovski, és megjegyezte, hogy Lengyelország eddig hárommillió ukrán menekültet fogadott be.

Joga van az integrációra mindenkinek aki Szerbiában kér menedéket

„Ukrajna szomszédságában minden ország azonnal megnyitotta a határait. A menekültek befogadása mindig a nemzeti hatóságok feladata, és ezen országok kormányai megszervezték a menekültek gyors azonosítását és befogadását” – mondja Milenkovski.

Hangsúlyozza, hogy mint minden krízishelyzetben, a menekülteknek továbbra is joguk van a menekültügyi eljárásokhoz, valamint szálláshoz, orvosi segítséghez, tartós menekültstátusz esetén pedig oktatáshoz és foglalkoztatáshoz is.

Körülbelül 13 millió ember rekedt a háborús övezetben

Milenkovski elmondta, hogy a becslések szerint 13 millió ember rekedt az ukrán-orosz konfliktusövezetekben, ahonnan nem tudnak elmenekülni.

„Minden ügynökség számára nagyon nehéz hozzáférni a konfliktusövezetekben lévő emberekhez. A problémák összetettek, az ottani embereknek nincs sem élelmük, sem ivóvizük, sem pedig alapvető gyógyszereik” – mondja Milenkovski.

Kiemeli, hogy a menekültek több mint 90 százaléka gyerek, nő és idős ember, azoknak is több mint egyharmada gyerek, akik közül sokan felnőtt kíséret nélkül érkeznek.

„Mint minden menekültválság esetében, az Ukrajnából menekülőket is fenyegeti a kizsákmányolás, az embercsempészet és a nemi erőszak veszélye. Mindezek a kockázatok megsokszorozódnak, ha kísérő nélküli gyerekekről van szó, ezért hangsúlyozzuk e gyermekek gyors azonosításának és megfelelő szállásokon való elhelyezésének szükségességét” – mondja Milenkovski.

A főbb befogadó országok a ,,kék” pontokon fogadják a kísérő nélküli gyerekeket.

„Lengyelországban, Magyarországon, Romániában és Moldovában is létesítettünk úgynevezett kék pontokat. Ezeken a helyeken sürgős elsősegélyt nyújtanak a menekülteknek, különösen a kísérő nélküli gyermekeknek. A környező országokban is tervezzük az ilyen segélypontok kialakítását” – zárta szavait az ENSZ munkatársa.

Ukrán menekültek (Beta)