Eredetileg ez a cikk Bűn és bűnhődés címmel a világtörténelem brutális eseményeit sorolta volna fel azzal a céllal, hogy rámutassak: minden nemzet, nép történelmében vannak sötét foltok. De minek? Mit érek el vele? A különböző cikkek alatti kommentek arról tanúskodnak, hogy a magyar (vagy épp a szerb) társadalom válságban van. Itt most nem gazdasági válságra gondolok. Társadalmi válságra. Egyszerűen apátiába, az érdektelenség és érzéketlenség mocsarába süllyedtünk.

A pontot az i-re az tette fel, hogy egy öngyilkosságra készülő fiúra hogyan reagáltak egyes autósok, és erre a hírre hogyan reagáltak a kommentelők. Két nevető fejecske volt az első reakció. Ekkor értettem meg, hogy itt nem arról szól a dolog, hogy valaki a nyugati vagy a keleti propagandát hiszi-e el. Itt arról szól az egész, hogy egyfajta identitásválságba kerültünk. Már nem tudjuk, kik vagyunk, nincs olyan szabályrendszer, amit követnénk, mindenki a maga ura, semminek nincs értéke. Az anarchia egyik formája ez. Olyan forma, ami a törvényes jogrend látszatát még fenntartja, de szellemileg már elsorvadt. Jórészt már a létfenntartás ösztöne, az én-tudat is megszűnt, és csak a magunk szerencsétlenségét másokra hárító gyűlölet maradt, beállva közben egyik vagy másik tömegbe, vagy épp ide-oda csapódva attól függően, hogy merről fúj a szél.

A tudásnak, becsületnek, igazmondásnak már nincs értéke. Objektíven nem tekinthetsz a dolgokra, mert akkor mindkét oldal letámad. Én leszek hirtelen az érzéketlen gazember. Mondják ezt úgy, hogy előtte ők vigyorogtak a másik oldal ártatlan halottain. Mert erről szól a világ. Nem érdekel senkit az igazság. Csak a személyes vagy a saját népünket valamikor ért sérelem. Nem számít, hogy a kalandozások korában végiggyilkoltuk Európát, hogy a középkorban puszta bemondás alapján emberek ezreit küldte a nyugati országok inkvizíciója kínhalálba, hogy az észak-, közép- és dél-amerikai őslakosokat kegyetlenül legyilkolták, nem számít a holokauszt, a ruandai népirtás, a németek és magyarok gyilkosságai a Szovjetunióban, a délvidéki vérengzés, a szovjetek tettei, az ukrán banderisták egykori bűnei vagy épp az Azov ezred rémtettei.

A sor nem teljes, és biztos, hogy nem véges. Semmi nem számít. Csak az, hogy utáljuk az oroszokat vagy Amerikát. Vakon hiszünk a keleti vagy a nyugati propagandában. Kényelmes fotelből osztjuk az észt, mert saját nyomorunkban az ad kis enyhülést, ha mocskolhatjuk egyik vagy másik oldalt. Közben megy a relativizálás meg egyik vagy másik nép, nemzet világellenségnek való kikiáltása. A leghangosabb relativizáló mondat: ha XY-nak szabad volt, akkor YX-nek is szabad. Hát rohadtul nem. Ezért tart itt az emberiség ahol, mert így gondolkozunk évezredek óta. Pedig el kellene már jutni oda, hogy kimondjuk: elég volt. Ha most YX-nek nem szabad, márpedig nem szabad, akkor legközelebb XY-nak se lesz szabad. Ekkor fogunk eljutni egy újabb szintre az emberi fejlődésben.

De ehhez az embereknek fel kellene érni ésszel, hogy a nyomorukért csak saját maguk felelősek. A mások hibáztatása és a sült galamb várása helyett változtatni kellene. Először a gondolkodásmódon. Be kellene látni, hol rontottuk el a dolgokat. Min tudnánk változtatni, hogy jobb legyen. Ez volna a fontos, nem az, hogy a közösségi médiában teli torokból buzizunk, nyápicozunk, rohadt oroszozunk vagy hasonló.

Mert mi a baj? Tényleg a melegek a probléma? Szerinted tényleg azért lesz meleg a gyereked, mert lát két meleget kézen fogva sétálni? Nem, cseszd meg, azért lesz olyan, mert annak születik. De ezzel nem fog ártani senkinek, te viszont a homofóbiáddal, a tudatlanságoddal, azzal, hogy azt hiszed, ez döntés kérdése, képes vagy embereknek ártani, életeket tönkretenni.

Vagy tényleg másik nemzet léte a baj? Magyarként neked tényleg az a baj, hogy vannak szerbek, románok vagy oroszok? Mert a mai nyomorodban tényleg mocskosul nagy szerepe van annak, hogy mit csináltak az oroszok vagy a szerbek 40-50 éve, mi? De azt nem teszed hozzá, hogy mit csináltak a magyarok ezekkel a népekkel, váltig állítod, hogy minket mindenki utál, pedig mi ártatlanok vagyunk. Elárulok egy titkot: rohadtul nem így van. De ezt minden nép szélsőjobbja így gondolja. Mind az ártatlant játssza, pedig mind legalább annyi gaztettet követett el a történelemben, mint amennyit ellene elkövettek. Úgyhogy a történelmi sérelmeknek csak annyi köze van a tyúkszaros kis életedhez, hogy erre próbálod fogni minden bajod. Csak saját magad mérgezed vele.

Közben pedig figyelmen kívül hagyod és/vagy elhazudod a valóban fontos dolgokat, amelyek tényleg hatással vannak rád. A kizsákmányolást és a környezetszennyezést.

A te nemzeted ártatlan? Mi a te nemzeted? Minden nemzet keveredett más nemzetekkel. A nemzet csak az anyanyelvet és a kultúrát jelenti, semmi mást. A vérben, a génekben nincs jele a nemzetnek. Csak emberek vannak. De míg te a nemzeti marhaságaiddal vagy elfoglalva, ezzel osztod meg az embereket, addig mások vigyorogva kihasználnak, saját érdekeire figyelve.

Vagy Vučić és Orbán a baj? Francokat. Mi vagyunk a baj, hogy nem voltunk képesek leváltani őket. Hogy egy rakás ember magasról tett a szavazásra, de utána megy a siránkozás, hogy milyen … az élet. Vagy épp az ellenzék a baj? Akkor ki kell állni és azt mondani, elég volt ezekből, ennél tudunk jobbat. De nem, inkább egymást támadjuk. Mások meg szépen ki is használják ezt.

Régen a munkásosztálynak célja volt a háborúk megakadályozása. Mára csak a „szegény munkásember” üres megnevezése maradt, de ez már nem a munkásosztály, ez nem egy tevékeny réteg, csak egy kommentbe beböfögött lózung.

Meg kell érteni vége, hogy emberként kell gondolkodni. Szolidárisnak lenni egymással, általánosítás nélkül az egyén tetteit nézni, a közös összefogással tenni egy jobb jövőért, nem pedig minden lehetséges módon különbségeket keresni. Amíg egymást marjuk, fel is fognak használni bennünket egymás ellen. Ki kell lábalni ebből a mocsokból, amibe az elmúlt 10-20-30 év tolt bennünket. Nem csak minket, hanem egész Európát.

Ilcsik Szebasztián