Hétfőn órákon át tartó tárgyalást követően az Európai Unió 27 tagállami vezetőjének Brüsszelben sikerült részmegállapodásra jutnia az Oroszország elleni szankciók hatodik köréről, azonban a részletek kidolgozása még nem zárult le, írja a Telex.

Charles Michel, a csúcstalálkozónak intézményi keretet biztosító Európai Tanács elnöke éjfél után jelentette be a tárgyalások sikerét; szerinte a büntetőintézkedés az Európai Unióba irányuló orosz olajexport kétharmadát azonnal érinti, francia illetékesek szerint az év végéig az orosz olajimport 90 százaléka el fog tűnni.

A hatodik szankciós csomag tervezete szerint az orosz olaj- és olajszármazék-export közel fele tart az EU-ba, a 180 milliárd dollárt kitevő állami olajbevételek 2022-ben az orosz költségvetés 60 százalékát teszik ki.

A szankciós csomag legvitatottabb eleme az Oroszországból érkező olajimport embargója volt, melyet a magyar kormány sokáig mereven elutasított – és mivel a legfelsőbb szintű uniós döntésekhez teljes tagállami egyetértésre van szükség, ezért Magyarország egyedüli tagállamként is vétóval fenyegethette az egész szankciós csomagot. Kevésbé hangosan, és a vétót nem lobogtatva bár, de Szlovákia és Csehország sem támogatta teljes mértékben az olajembargót, hiszen ez a két ország – Magyarországhoz hasonlóan – szintén erősen a Barátság elnevezésű orosz kőolajvezetékre van utalva, de érkeztek hírek horvát és bolgár különigényekről is.

A magyar kormány meggyőzésére a szankciós tervezetbe bekerült az a kitétel, hogy az embargó csak a tankereken keresztül érkező orosz kőolajra terjed ki, a csővezetéken keresztül érkező kőolaj mentesül az importtilalom alól. Orbán Viktor azonban közvetlenül a csúcstalálkozó hétfő délutáni kezdete előtt azzal az új követeléssel állt elő, Magyarországnak garanciát kellene kapnia arra, hogy ha valami történik az Ukrajnán áthaladó kőolajvezetékkel, Magyarország akkor is hozzáfér a tengeri olajszállítmányokhoz. A Politico szerint ezt a biztosítékot úgy fogalmazták meg, miszerint „az ellátás hirtelen megszakadása esetén az ellátás biztonságát vészhelyzeti megoldásokkal oldják meg”.

https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/730650588072947

Orbán Viktor éjszakai posztjában azt közölte: „Megszületett a megállapodás. Magyarország mentesül az olajembargó alól!”

https://www.facebook.com/orbanviktor/posts/pfbid08w4HkYQiC7NWtviYCxM6uQLUx8cAMUjCDAXWr8JBU9A18dyxjYhf4x4VFnqP5V9Bl

A csúcson megállapodtak más, érdemben egyetlen tagállam által sem vitatott bünetőintézkedésekben is. Kizárják a SWIFT nemzetközi pénzügyi elszámolórendszerből a legnagyobb orosz pénzintézetet, a Sberbankot, korlátozzák három orosz állami tulajdonban álló műsorszolgáltató uniós elérhetőségét, illetve szankcionálják azokat a személyeket, akiket megalapozottan lehet azzal gyanúsítani, hogy Ukrajnában háborús bűnöket követtek el.

Az Európai Tanács ülésére Kijevből bejelentkezett Volodomir Zelenszkij ukrán elnök is, aki gyors cselekvésre, egységes fellépésre sürgette az uniós tagállamokat. Az Európai Tanács ülésén Ukrajnának meg is szavaztak 9 milliárd eurót az ország helyreállításának finanszírozására. Az Egyesült Államok kongresszusa májusban 40 milliárd dolláros – főleg katonai jellegű – segélyt szavazott meg Ukrajnának, amivel február óta már összesen 54 milliárd dollárnál tart az ország támogatása.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Emmanuel Macron, Franciaország elnöke Brüsszelben 2022. május 30-án (AP Photo/Olivier Matthys)