A kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállításáról ugyan nem tudni részleteket, de az eddigiek alapján úgy tűnik, hiábavaló időpocsékolás lesz – így értékelték az ötletet a közelmúltban megtartott „Mit gondolnak a fiatalok a kötelező katonai szolgálatról” elnevezésű tribünön, amelyet az „Ifjúság” projekt és a Szerbiai Ifjúság Ernyőszervezete szervezett Belgrádban – írja az Amerika Hangja.

Mint arra a fórum résztvevői felhívták a figyelmet, nincs világos koncepció arról, hogy a kötelező katonai szolgálat bevezetésével mit kíván elérni az állam, és az sem világos, hogy milyen biztonsági fenyegetésekre reagálnának ezzel. Jelenleg az európai országok felében van kötelező katonai szolgálat, Szerbiában pedig 2011-ben törölték azt el.

Marija Ignjatijević, a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ munkatársa úgy véli, hogy a kötelező katonai szolgálatnak egészen máshogy kellene kinéznie, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

„Nem kaptunk kulcsfontosságú információkat arról, hogy ez milyen előnyökkel járna a fiatalok részére, és azt se tudni, hogy ezt a nők is választhatják-e, mint Svédországban, vagy Norvégiában” – mondta Ignjatijević. Hozzátette, hogy a skandináv országok védelmi rendszerei sokkal fejlettebbek, és a katonai szakma is sokkal vonzóbb, mint Szerbiában, ahol rengeteg hivatásos katona hagyja el a pályát.

Milja Zdravković, a Szerbiai Ifjúsági Esernyőszervezet munkatársa elmondta, hogy a szervezet 2021-ben végzett kutatása szerint a fiatalokat megosztja a kötelező katonai szolgálat bevezetésének kérdése – 46 százalékuk a annak bevezetése mellett áll, 43 százalékuk pedig ellenzi azt.

Lazar Simić, az „Ifjúság” projekt aktivistája kiemelte, hogy több okból is ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálatot, de ha mégis bevezetnék, akkor – mint mondta – mindkét nemnek legyen kötelező.

„Miért ne legyen érvényes a nemek közötti egyenlőség a katonai szektorban is?” – tette fel a kérdést Simić, aki szerint a sorkatonaság alapvetően a fiatalok idejének, és az állam pénzének a pazarlása.

Marija Ignjatijević a kutatás kapcsán arra a következtetésre jut, hogy a polgárok a hadsereget nem az ország védelmi apparátusának tekintik, hanem egyfajta oktatási intézménynek, ahol majd ,,megnevelik a fiataljainkat”, ami – mint Ignjatijević mondta -, igen távol áll a valóságtól. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sorkatonaság bevezetéséről szóló döntés, úgy fest, a politikai érdekérvényesítés miatt közvita nélkül lesz meghozva, a fiatalok valós véleményének figyelembe vétele nélkül.

Illusztráció (Archív)