– Könnyen lehet, hogy a nyilvánosságnak az Európai Unióval kapcsolatos véleménye igen gyorsan pozitív irányba változik, tekintettel arra, hogy azt saját sajtója révén Aleksandar Vučić szerb államfő és az aktuális hatalom irányítja – jelentette ki a Demostatnak nyilatkozva Žarko Trebješanin pszichológus és egyetemi tanár.

A Demostat júniusi felmérése szerint Szerbia polgárainak alig harmada támogatná az ország uniós csatlakozását egy esetleges népszavazáson, 51 százaléka pedig ellenezné azt. Ezt az eredményt kommentálva Trebješanin elmondta: az EU-hoz való viszonyulás meglehetősen ellentmondásos, mert „a hatalomgyakorlók a szavak szintjén támogatják az európai irányultságot, de a gyakorlatban nem látszik az őszinte szándék, hogy Szerbia valóban az unió tagjává váljon”.

„Erős érzelmi töltetű üzeneteket fogalmaznak meg, hogy Európa nem akar bennünket, hogy igazságtalan velünk szemben, aztán valamit elmormognak, hogy maradunk az európai úton és így alakítják az unióellenes álláspontot a polgárok körében. Emellett a legnagyobb olvasottsággal és nézettséggel éppen az EU-ellenes médiumok rendelkeznek” – mutat rá Trebješanin.

Ha a hatalomgyakorlóknak valóban az lenne a szándéka, akkor felépíthetné az uniópárti nyilvánosságot, ha nyíltan beszélne arról a támogatásról és azokról a pénzekről, amelyek az EU-ból érkeznek, ha közzétennék, hogy mit kaptunk és mit várhatunk Európától, emelte ki a pszichológus, akinek értékelése szerint az utóbbi hónapokban enyhe irányváltás tapasztalható Oroszországgal kapcsolatban. „Egyre racionálisabb véleményeket hallunk Moszkvával és vezetőjével kapcsolatban, így nyilvánvaló, hogy az oroszpárti narratíva könnyen átfordítható lenne. Persze, csak bizonyos határok között, nehezen lehetne az oroszpártiak számát 10-15 százalékra leszorítani, de már annak is lenne üzenetértéke, ha csökkenne a jelenlegi arány” – mondta Trebješanin.

„Csodát lehet tenni egy hónap alatt is. Itt történt már ilyesmi, ezen a vidéken nem ez lenne az első fordulat” – szögezte le a pszichológus, aki emlékeztetett 1948-ra, amikor az oroszimádat rövid idő alatt heves oroszellenességbe csapott át.